Vízilabda: Varga Dániel nem játszhat Grúziában a világligán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.15. 09:19
A csapatkapitány Varga Dániel sérülés miatt nem szerepelhet, helyette Mezei Tamás került be Benedek Tibor keretébe a Tbilisziben kedden sorra kerülő, grúzok elleni férfi vízilabda világliga-mérkőzésre.

A vlv.hu szaklap beszámolója szerint Varga Dániel még a belgrádi Európa-bajnokságon szenvedett bordasérülést, amely a vártnál sokkal nehezebben gyógyul. A játékos kihagyta a Pro Recco elleni Bajnokok Ligája-meccset, majd szerepelt ugyan a Szolnok legutóbbi bajnoki találkozóján, de mégis az a döntés született, hogy a mielőbbi gyógyulás érdekében ne játsszon a fárasztó utazással is járó keddi összecsapáson.

A csapat vasárnap megtartotta edzését a Margitszigeten, és hétfőn utazik el a grúz fővárosba, ahol magyar idő szerint 15.30 órakor kezdődik a mérkőzés. A grúzokat az Eb nyolcaddöntőjében 14–3-ra győzte le Benedek Tibor együttese, a világliga hazai találkozóján szintén magabiztos, 17–10-es magyar siker született.

A magyar válogatott tavaly a grúzok és a románok felett aratott győzelem után kikapott Görögországban, így pillanatnyilag második helyen áll csoportjában. A keddi találkozót követően április 26-án Romániában vív mérkőzést, majd május 10-én a görögök elleni hazai találkozóval zárja a világliga-selejtezőt.

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Salamon Ferenc, Decker Ádám (mind A-Híd-OSC-Újbuda), Jansik Dávid, Vámos Márton, Fülöp Bence, Mezei Tamás (mind Szolnoki Dózsa-Közgép), Bedő Krisztián, Zalánki Gergő (mindkettő ZF-Eger), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo), Tóth Márton (Ferencváros-PQS Waterpolo)

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

Fekete Gergő: Szerbiában több góllal jobbnak kell lenni, hogy akár döntetlenre kihozd

Vízilabda
2026.01.27. 10:00

Varga Zsolt: A helyén kell kezelnünk az elvárásokat

Vízilabda
2026.01.27. 06:36

Vogel Soma: Mérges vagyok magamra

Vízilabda
2026.01.26. 18:33

Manhercz Krisztián: Látható a fejlődésünk, de csalódottság van bennünk

Vízilabda
2026.01.26. 16:16

Manhercz Krisztián: Nem hátul buktuk el ezt a meccset, hanem elöl

Vízilabda
2026.01.25. 23:20
Ezek is érdekelhetik