Nemesi rang – Ballai Attila jegyzete

Ha egy mérkőzésen létezik olyan eredmény, amely mindkét fél számára kedvező, elfogadható, az az eredmény általában meg is születik – ez a modern versenysport egyik alaptézise, amely szerdán, a férfi vízilabda Bajnokok Ligája utolsó csoportfordulójában, a Szolnok–OSC találkozón nem érvényesült. Mert bár a vidékiek mindenképpen saját hatosuk élén zártak, a fővárosiak viszont csak győzelemmel juthattak volna be a budapesti döntőbe, 10–8-ra a hazaiak nyertek. Utóbb ugyan kiderült, hogy az orvosegyetemistákat a végére megtáltosodó olasz Brescia így is, úgy is megelőzi, de a Szolnok elvette az OSC elméleti esélyét is.

Magyar a magyarét – horkanhatnánk fel, de ezúttal ez téves megközelítés. Vízilabdázásunkban ugyanis a nemesi rang kötelez, komoly klub és komoly játékos széles nyilvánosság előtt nem csinálhat bohócot magából. A bajnoki címvédő tartalékosan állt fel, és olykor kitűnt, hogy nem a világmindenségért küzd, de kapusa a kötelezőt védte, támadói az ajtó-ablak ziccereket és az emberelőnyös lövőhelyzeteket bevágták. Különösen a hajrában, amikor 6–7-ről 10–8-ra fordítottak, a Brescia vezetésének hírére kissé harci tüzét vesztett ellenfél lankadása miatt is.

Ha az OSC számára nem is örömteli, a sportág egésze szempontjából megnyugtató, hogy így alakult. Ettől még természetesen nem állítjuk, hogy a magyar vízilabdában soha híre-hamva sem volt manipulált mérkőzésnek; hajdan egy ízben nekem is előre megsúgták, hogy a bombaerős gárda két klasszisa eladta a meccset a közepes képességű vetélytársnak, de a két fiú látszatra úgy játszott, hogy a Nemzeti Sport másnapi jegyzőkönyvében kettejük nevét szedték nagybetűvel, és nem azért, mert a tudósító vak volt.

Ez sem szép és követendő, de még mindig elviselhetőbb – pusztán azért is, mert a szurkoló mindebből semmit nem észlelt –, mint a közelmúlt keserves és vérlázító sokadosztályú futballbundái, fogadási csalásai, amelyek során a védőnek tízszer kellett ugyanúgy beragadnia lesen, hogy a botlábú csatár legalább egyszer a kapuba gyötörje a labdát. Mert a kötéltrükk is szemfényvesztés, de messze nem mindegy, hogy egy indiai fakír mutatja be vagy én. A közönség ugyanis azt bírja a legnehezebben, ha arcátlan és nyilvánvaló az ámítás – ha hülyére veszik.

Szerda este erre senki sem vállalkozott. Az OSC nem volt képes nyerni, de önmagától a Szolnok sem volt hajlandó veszíteni.

Hisz a vér a vízben sem válik vízzé.