Vízi: „Szeretnénk megnyerni az Euroligát, ez régi vágyunk”

Vágólapra másolva!
2018.03.19. 11:10
null
Benczur Márton négy közé vezette csapatát az Euroligában (Fotó: Koncz György)
Jól reagáltak az UVSE játékosai a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzése után, a csapat vezetőedzője, Benczur Márton szerint ennek köszönhető a továbbjutás.

 

A hazai döntetlen után rendkívül magabiztosan játszott és 8–6-ra nyert Padovában az UVSE a női Euroliga negyeddöntőjének visszavágóján, így ott lesz a sorozat négyes döntőjében a spanyol Sabadell, az olasz Catania és az orosz Kirisi mellett.

„A továbbjutás a jól sikerült felkészülésnek és a kiváló játékoskeretnek köszönhető. A teljes stábnak megvan a szerepe ebben a sikerben, remélem, mindannyian a magukénak is érzik. Az elődöm, Áts Bertalan továbbra is segít minket, neki is sokat köszönhetünk. A legfőbb érdem persze a lányoké, akik nagyon jó következtetéseket vontak le az első mérkőzésből, és képesek voltak változtatni” – értékelt Bencur Márton vezetőedző.

Az UVSE története során harmadszor szerepelhet a négyes döntőben, a korábbi negyedik és második hely után ezúttal egyértelműen a győzelem a cél.

„Szeretnénk megnyerni az Euroligát, ez régi vágyunk, és olyan játékosaink vannak, akik ennél nem is adnák alább, szinte ők jelölik ki nekünk a célokat. A négyes döntőben nincs könnyű ellenfél, ha választhatok, talán a Sabadellt kerülném el az elődöntőben, amely szerintem a legesélyesebb a torna rendezésére” – tette hozzá a szakvezető, aki a válogatott meccsek miatti szünet következtében másfél hétig nem a teljes keretével készülhet a következő feladatra, az FTC elleni bajnoki elődöntőre, amit két mérkőzésen szeretne lezárni a csapata.

Kevésen múlt, hogy nem két magyar együttes szerepelhet az Euroliga négyes fináléjában, a Dunaújváros ugyanis hatalmas küzdelemben ledolgozta hazai pályán összeszedett háromgólos hátrányát. Mi több, továbbjutásra is állt Cataniában, de az olaszok nyolc másodperccel a vége előtt, kettős emberelőnyből döntetlenre mentették a párharcot. A csata így ötméteresekkel dőlt el, mégpedig a Catania javára. A nemzetközi kupakaland mindenesetre folytatódik, hiszen a Dunaújváros a LEN-kupa négyes fináléjában folytathatja az Euroliga negyeddöntőjének vesztesei társaságában.

A két sorozat négyes fináléjának sorsolását a női válogatottaknak első alkalommal kiírt Európa-kupa hatos döntőjének helyszínén, a spanyolországi Pontevedrában tartják szombaton.

VÍZILABDA, NŐI EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ,
VISSZAVÁGÓ
PADOVA (olasz)–UVSE 6–8
(2–4, 0–2, 2–1, 2–1)
A magyar csapat góldobói:
Parkes, Keszthelyi, Steffen 2-2, Sevenich, Csabai 1-1
Továbbjutott:
az UVSE, 15–13-as összesítéssel.

ORIZZONTE CATANIA (olasz)DUNAÚJVÁROSI EGYETEM-MAARSK GRAPHICS 10–13 (2–3, 3–3, 1–5, 4–2) – ötméteresekkel 6–5
Továbbjutott:
az Orizzonte Catania, 23–23-mal, szétlövés után

Legfrissebb hírek

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
14 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
17 órája

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
19 órája

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05

Az elődöntőbe jutás a cél Hollandia ellen a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.31. 10:32

A legutóbb bronzérmes Görögország fölényes sikerrel rajtolt a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.26. 21:42
Ezek is érdekelhetik