Férfi vízi: Märcz Tamás kihirdette a felkészülési keretet

MTI MTIMTI MTI
2018.06.26. 19:38
Märcz Tamás szövetségi kapitány kihirdette a friss világliga-ezüstérmes magyar férfi vízilabda-válogatott Németországba utazó keretét.

A július 14-én kezdődő barcelonai kontinensbajnokságra készülő válogatott péntektől egy négycsapatos felkészülési tornán sorrendben az Egyesült Államok, Kína, majd a házigazda Németország ellen száll medencébe Duisburgban.

„Az alapjátékunk egészen jól működött, ám az látszott most is, taktikailag még idő kell, míg összeérik a társaság. Ami nincs viszont, az pont az idő" – idézte a magyar szövetség (MVLSZ) honlapja a szakvezetőt, akinek együttese a tavalyi világbajnokság után a világliga szombaton zárult szuperdöntőjében is hazai medencében végzett másodikként. Kitért rá, tervei szerint a következő tornákon egy-egy dolgot elkezdenek begyakorolni, amihez nehéz helyzetekben nyúlhatnak majd.

„Ez még nem lesz az a szint, amit elképzelek egyszer, de valamikor muszáj ezt is elkezdeni. A játékosok tudnak, és ami a legfontosabb, akarnak is fejlődni" – tette hozzá Märcz Tamás.

A DUISBURGI KERET
Kapusok:
Kardos Gergely (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc)

Legfrissebb hírek

Hetvenéves Kenéz György, aki első nagy tornáján olimpiai bajnok lett

Vízilabda
2026.06.23. 08:53

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
2026.06.14. 15:47

Vízilabda: Burián Gergely és Vigvári Vince BL-győztes a Barcelonetával

Vízilabda
2026.06.13. 22:45

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.06.13. 20:23

Nyéki Balázs: Ha a Barceloneta legjobbjait hatástalanítjuk, rendben leszünk!

Vízilabda
2026.06.11. 13:10

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!

Vízilabda
2026.06.11. 10:09

Férfi vízilabda-vk: Zalánki Gergő is a bő keretben

Vízilabda
2026.06.05. 15:43

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06
Ezek is érdekelhetik