Női vízilabda: tengerentúli ellenfelekkel készül a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 10:59
Az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok, valamint Ausztrália és Japán lesz az ellenfele a júliusi Európa-bajnokságra címvédőként készülő magyar női vízilabda-válogatottnak a jövő héten szerdától péntekig sorra kerülő Vodafone-kupán.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Tumbász Hédi)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Tumbász Hédi)

Bíró Attila szövetségi kapitány a Vodafone-kupát felvezető keddi sajtótájékoztatón elmondta: azért választotta a tengerentúli riválisokat, mert úgy számolt, ha lemaradnának a világliga szuperdöntőjéről – amely végül be is következett –, akkor se teljen úgy el a nyár, hogy a csapatba bekerülő fiatalok nem játszanak a nemzetközi élmezőnnyel.

„A legjobb erőfelmérő szerintem a világ legjobbjaival találkozni" – jegyezte meg a szakember, aki elégedett a felkészülés jelenlegi állásával, s bízik benne, hogy a barcelonai Eb-n a legjobb formában lesz az együttes.

Keszthelyi Rita csapatkapitány elmondta, sok az új arc a csapatban, éppen ezért megpróbál minden edzésen mással passzolgatni, vagy egykapuzni.

„Szépen haladunk előre az összeszokást tekintve, minden mérkőzéssel egyre jobban összekovácsolódik a társaság" – nyilatkozott Keszthelyi Rita.

Beck György, a névadó szponzor Vodafone Magyarország Zrt. elnöke kiemelte: ahogy a cég az üzleti életben, úgy a magyar vízilabda is világszínvonalú minőséget képvisel.

A margitszigeti Hajós Alfréd Uszodában sorra kerülő Vodafone-kupára a belépés ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött, ezt a drukkerek a Magyar Vízilabda-szövetség honlapján tehetik meg.

Legfrissebb hírek

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
3 órája

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
10 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
15 órája

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
2026.02.03. 22:12

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
2026.02.03. 20:02

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
2026.02.03. 19:34

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
2026.02.03. 17:23

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
2026.02.03. 10:08
Ezek is érdekelhetik