Férfi vízi Eb: Előjött valami a fiúkból, amit vártam – Märcz

2018.07.22. 19:29
A magyar férfi vízilabda-válogatott nyögvenyelős kezdést követően 12–9-re legyőzte Hollandiát a barcelonai Európa-bajnokságon, így bejutott a negyeddöntőbe, ahol a szerbekkel találkozik. Märcz Tamás kapitány szerint a rutintalanság miatt nem lett simább a vége.

– Győzelem, negyeddöntő – hogyan értékeli a sikert?
–
Elismerésem a fiúknak. Mindig kérdezték, van-e baj, van-e baj, és én is láttam, hogy valami nem stimmel, de nagyon nehéz kívülről hozzányúlni. Nem lőhetem be a helyzeteket a játékosok helyett, van egy szint, amelynél az edző nem tud mit tenni. Ahogyan korábban is mondtam, meg kell érkeznie a játékosok góllövőképességének. Nem állítom, hogy a világ legjobb csapata a holland, nem a világ legjobb kapusa állt ott, de előjött valami a fiúkból, amit vártam. Örülök a sikernek, nem gyenge holland együttest győztünk le ebben a nehéz helyzetben. Ugyanakkor megmutatkozott, hogy fiatal csapat, bosszantott a végjáték. Négy-ötgólos vezetéskor sokkal jobban kellett volna uralni a játékot, Ezt a rutintalanság számlájára írom, simán lehetett volna hat-nyolcgólos is siker. Nem mondom, hogy megtaláltuk önmagunkat, hogy itt van az a csapat, amely a világligán, de előreléptünk.

– Miben kell még javulni?
–
Túl sok dolga van a kapusainknak, nem mindig jól helyezkednek a védőink, sok a blokkhiba, ha szemben áll velem a játékos, nem mehet el mellette a labda. Örülök, hogy jól védenek a kapusaink, de néhány labdának el sem kellene jutni hozzájuk. Most azért a végén láttam egyébként óriási blokkokat. Mindenben lehet javulni, annyira fiatal és friss a csapat, ám néha kijön az eredmény, mint például a világliga-ezüst. Amúgy továbbra is tartom, az kicsit becsapja a közönséget, mert nem feltétlenül ez a realitás.

– Szimbolikus volt, ahogyan a csapat összekapaszkodva hallgatta a Himnuszt. Mit jelent ez?
–
Nem széthúzó a csapat egyébként, de mégis, a becsúszó és kellemetlen vereségek megviselik ezeket a fiatal játékosokat, és nincs itt a nagy, régi bajnokok közül egy sem, aki tudja, hogy ilyenkor hogyan kell reagálni. Még senki sem találta érettnek magát arra, hogyan kell igazi vezetőnek lenni. Nagy Viktor azért igyekezett tenni a csapat összeboronálásában, és a stáb partner volt mindenben, amiben kellett.– Győzelem, negyeddöntő – hogyan értékeli a sikert?
–
Elismerésem a fiúknak. Mindig kérdezték, van-e baj, van-e baj, és én is láttam, hogy valami nem stimmel, de nagyon nehéz kívülről hozzányúlni. Nem lőhetem be a helyzeteket a játékosok helyett, van egy szint, amelynél az edző nem tud mit tenni. Ahogyan korábban is mondtam, meg kell érkeznie a játékosok góllövőképességének. Nem állítom, hogy a világ legjobb csapata a holland, nem a világ legjobb kapusa állt ott, de előjött valami a fiúkból, amit vártam. Örülök a sikernek, nem gyenge holland együttest győztünk le ebben a nehéz helyzetben. Ugyanakkor megmutatkozott, hogy fiatal csapat, bosszantott a végjáték. Négy-ötgólos vezetéskor sokkal jobban kellett volna uralni a játékot, Ezt a rutintalanság számlájára írom, simán lehetett volna hat-nyolcgólos is siker. Nem mondom, hogy megtaláltuk önmagunkat, hogy itt van az a csapat, amely a világligán, de előreléptünk.

– Miben kell még javulni?
–
Túl sok dolga van a kapusainknak, nem mindig jól helyezkednek a védőink, sok a blokkhiba, ha szemben áll velem a játékos, nem mehet el mellette a labda. Örülök, hogy jól védenek a kapusaink, de néhány labdának el sem kellene jutni hozzájuk. Most azért a végén láttam egyébként óriási blokkokat. Mindenben lehet javulni, annyira fiatal és friss a csapat, ám néha kijön az eredmény, mint például a világliga-ezüst. Amúgy továbbra is tartom, az kicsit becsapja a közönséget, mert nem feltétlenül ez a realitás.

– Szimbolikus volt, ahogyan a csapat összekapaszkodva hallgatta a Himnuszt. Mit jelent ez?
–
Nem széthúzó a csapat egyébként, de mégis, a becsúszó és kellemetlen vereségek megviselik ezeket a fiatal játékosokat, és nincs itt a nagy, régi bajnokok közül egy sem, aki tudja, hogy ilyenkor hogyan kell reagálni. Még senki sem találta érettnek magát arra, hogyan kell igazi vezetőnek lenni. Nagy Viktor azért igyekezett tenni a csapat összeboronálásában, és a stáb partner volt mindenben, amiben kellett.

Legfrissebb hírek

Magyarország a férfiaknál az első, a nőknél a második legjobb az európai vízilabdarangsorban

Vízilabda
2026.09.14. 14:10

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07

Märcz Tamás segítségével formálódik a magyar paravízilabda

Vízilabda
2026.08.23. 08:27

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00