Férfi vízi Európai Szuperkupa: az FTC élne a második eséllyel

MTI MTIMTI MTI
2018.11.29. 16:35
Pénteken a Komjádi uszodában rendezik meg a férfi vízilabda Európai Szuperkupát: a házigazda FTC-Telekom Waterpolo a Bajnokok Ligája-győztes görög Olympiakosszal csap össze, s a zöld-fehérek szeretnék itthon tartani a trófeát.

A Ferencváros az előző idényben a sorozat történetében második alkalommal hódította el az Eurokupát, s most másodszor is lehetősége van arra, hogy a kontinens aktuális bajnokával nézzen farkasszemet. A pólós szuperkupa legutóbbi 19 kiírásában mindig az első számú európai trófea tulajdonosa diadalmaskodott. Tavaly az FTC legnagyobb hazai riválisával, a Szolnokkal szemben maradt alul ötméteresekkel.

Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: akárcsak egy évvel ezelőtt, ezúttal is óriási megtiszteltetésnek tartják, hogy ott lehetnek a döntőben. Hozzátette, kiélezett mérkőzésre számít, ugyanis a Ferencváros 38 évvel ezelőtt hódította el legutóbb ezt a kupát, míg az Olympiakosz 2002 után másodszor lehet szuperkupagyőztes.

Varga Dénes, az együttes olimpiai bajnok klasszisa hangsúlyozta, remek fizikai állapotban várják az összecsapást, s úgy gondolja, a hazai pálya miatt talán valamivel esélyesebbek is, mint riválisuk. Megjegyezte, egy ilyen meccsen "nem elég szimplán jól játszani", meg kell ragadniuk minden lehetőséget.

Theodorosz Vlahosz, az Olympiakosz vezetőedzője kiemelte: bízik benne, hogy játékosai „a legjobb arcukat” mutatják majd Budapesten. Hozzátette, az, hogy két európai kupagyőztes találkozik egymással, garancia a minőségi vízilabdára, s olyan mérkőzést láthatnak majd a szurkolók, amely jó reklámja lesz a sportágnak.

A rendező Magyar Vízilabda-szövetség nevében Vári Attila elnök elmondta, a következő években a nemzetközi szövetséggel is töretlennek kell lennie az együttműködésnek, hiszen 2020-ban, az olimpia előtt egy hatalmas közös rendezvény is lesz: a januárban kezdődő Európa-bajnokság.

Az Európai Szuperkupáért sorra kerülő összecsapást péntek este 20 órától rendezik.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda OB I: a BVSC még megszerezheti a pályaelőnyt a Honvéddal szemben

Vízilabda
10 órája

Maratoni ötméterescsatában győzte le a BVSC a Honvédot a férfi vízi ob I-ben

Vízilabda
2026.04.22. 20:51

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Továbbra is veretlen a Debrecen a férfi vízilabda ob I alsóházában

Vízilabda
2026.04.11. 22:35

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
2026.04.06. 18:08

Egyszerűsített taktikával a szuperdöntőért – interjú Varga Zsolttal

Vízilabda
2026.04.04. 12:08

Vigvári Vince hét gólt dobott az Olimpiakosznak a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.04.01. 08:59

Harmadszor nyert az UVSE a férfi vízilabda ob I alsóházban

Vízilabda
2026.03.27. 20:15
Ezek is érdekelhetik