Női vízilabda: Bíró Attila 17 játékossal kezdi a felkészülést

2019.01.03. 16:57
Tizenhét játékossal kezdi kedden a felkészülést a következő világliga-mérkőzésekre Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Az edző csütörtökön hozta nyilvánosságra a névsort, amely megegyezik az olaszok elleni, decemberi listával, valamint kiegészült egy negyedik kapussal, a mindössze 18 éves Magyari Aldával.

Az utánpótlás-világversenyeken a komoly mérkőzéseken kiemelkedőt nyújtott, már szerettem volna az ősz folyamán is lehetőséget adni neki, de sérült volt. Most azonban bizonyíthat, ott lesz velünk az edzéseken, aztán meglátjuk, hogyan tovább” – idézte a Magyar Vízilabda-szövetség közleménye Bíró Attilát.

A magyar válogatott jövő szombaton Hollandiában, három nappal később Franciaországban ugrik medencébe.

Az Európa-bajnok Hollandia erejét nem kell különösebben ecsetelni, ugyanakkor nincs mitől tartanunk, fel tudjuk venni velük a versenyt, ezt már többször bizonyítottuk. A franciák elleni meccs kapcsán nem az egri összecsapásunkból kell kiindulni, már csak azért sem, mert idegenben mindig sokkal nehezebb ellenük játszani. Illetve ne feledjük, ott van a decemberi mérkőzésük, amelyen csak egyetlen góllal kaptak ki az olaszoktól, ami mindenképpen figyelemre méltó, tiszteletet parancsoló eredmény” – mondta a kapitány.

A magyar csapat novemberben 13–4-re győzte le Egerben a franciákat, majd decemberben óriási küzdelemben 13–12-re kapott ki Olaszországban. A négyesből az első három jut az Európa-kupa hatos döntőjébe, ugyanakkor fontos a csoportelsőség, mivel azzal közvetlenül az elődöntőbe lehet kerülni. Az Európa-kupa hatos döntőjét március 28. és 31. között rendezik Torinóban. Innen az első három jut a világliga Szuperdöntőjébe, aminek Budapest ad otthont, így a magyar válogatott automatikus résztvevő. Ennek a tornának a győztese szerez elsőként kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.

A MAGYAR NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Honvéd), Tóth Eszter (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A MIEINK TOVÁBBI PROGRAMJA A VILÁGLIGÁBAN
Január 12.:
Hollandia–Magyarország
Január 15.: Franciaország–Magyarország
Február 12.: Magyarország–Hollandia
Március 5.: Magyarország–Olaszország
A csoport állása: 1. Olaszország 9 pont, 2. Hollandia 3 (26–15), 3. Magyarország 3 (25–17), 4. Franciaország 0

Legfrissebb hírek

Az FTC hozta a vártakat, de a BVSC meglepetést szerzett

Vízilabda
2026.06.26. 12:05

Ötödikként zárt a Ferencváros női vízilabdacsapata az európai rangsorban

Vízilabda
2026.06.25. 12:54

Sikeres operáción van túl az FTC női válogatott vízilabdázója

Vízilabda
2026.06.19. 14:04

Az Olympiakosszal játszik a serlegért a Ferencváros a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.06.10. 22:33

Először jutott be a női vízilabda BL-döntőbe a Ferencváros!

Vízilabda
2026.06.10. 20:26

Faragó Kamilla: Nem lehetünk elégedetlenek

Vízilabda
2026.05.30. 11:24

Szorosabb második meccsen duplázta meg előnyét az FTC a BVSC ellen a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2026.05.24. 17:09

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
2026.05.20. 20:28
Ezek is érdekelhetik