Női vízilabda: a motiváció fenntartása volt a legfontosabb a válogatottnál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.28. 14:15
A motiváció fenntartása és a közös cél erősítése volt a legfontosabb a magyar női vízilabda-válogatott múlt heti összetartásán, hétfőtől péntekig Egerben.

Ezt Bíró Attila szövetségi kapitány mondta hétfőn az M4 Sport Sporthíradójában, hozzátéve, hogy 18 játékos vett részt az edzéseken, amelyeken legfőképpen a már korábban begyakorolt taktikai elemeket vették át. A szakember megjegyezte: tökéletes körülmények között készülhettek, az összetartás pedig elérte a célját.
Bíró Attila elárulta, hogy október végén is lesz hasonló edzőtáboruk. A korábbi tervek szerint akkor egy mérkőzésre a spanyol válogatottat is vendégül látták volna, a világbajnoki ezüstérmes együttes azonban a koronavírus-járvány miatt nem tudta vállalni a fellépést. A szövetségi kapitány megjegyezte, ettől függetlenül ebben az időszakban már mindenképpen szeretne mérkőzést játszani a csapattal, akár egy serdülő fiú együttessel is.

Bíró Attila elmondta, hogy a januárban Triesztben sorra kerülő olimpiai selejtezőre december elején kezdik a konkrét felkészülést, és reményei szerint ekkor már hivatalos mérkőzésen is lemérheti a csapat tudását, amely legutóbb február 25-én szállt vízbe. Az Európa-bajnoki bronzérmes gárdának az ötkarikás szerepléshez a döntőbe kell jutnia Triesztben, ehhez várhatóan az olasz vagy a holland csapatot kell majd legyőznie. Bíró Attila megjegyezte: erre a két ellenfélre készülnek fel minden erejükkel, így például jelenleg a világliga is csak másodlagos.

Legfrissebb hírek

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
1 órája

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
8 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
13 órája

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
23 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
Tegnap, 20:02

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
Tegnap, 19:34

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
Tegnap, 17:23

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
Tegnap, 10:08
Ezek is érdekelhetik