Vízilabda: a világ legjobb klubcsapatával játszik a Szolnok

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2021.12.20. 11:16
null
Aaron Younger visszatér a Tiszaligetbe (Fotó: Pro Recco Waterpolo)
Megadja a módját az évzárásnak a Szolnoki Dózsa, elvégre idén utoljára a világ legjobb klubcsapata ellen, trófeáért ugrik medencébe. Az európai Szuperkupáért ugyanis a Bajnokok Ligája-győztes Pro Recco és az Eurokupa-győztes Dózsa csap össze hétfőn a Tiszaligetben.

 

Mindkét csapat jelentősen átalakult a nyáron, ám míg az olasz gigász egyáltalán nem gyengült meg, a Szolnok azért nem olyan kvalitású együttes, mint az előző idényben volt, még ha az elmúlt hetekben egészen jó formába is lendült. Így aztán a világválogatottnak beillő olasz sztárcsapat a favorit, amely a múlt szerdai, OSC ellen 14–8-ra megnyert Bajnokok Ligája-csoportmeccs után vissza sem utazott Olaszországba. Sandro Sukno együttese többször is a Ferencvárossal gyakorolt volna együtt, ebből végül egy alkalom lett, miután a zöld-fehéreken átszaladt egy kellemetlen betegség.

A Recco magyar balkezese, Zalánki Gergő ellenfélként egy héten belül legutóbbi három klubcsapatával is szembekerül: az OSC elleni BL-meccs és a Fradi elleni edzés után Szolnokon ugrik medencébe. Rajta kívül még egy korábbi közönségkedvenc is visszatér a Tiszaligetbe: az ausztrál mindenes, Aaron Younger tagja volt a 2017-ben mindent megnyerő Dózsának.

„Jó volt, hogy a hétfői, fontos meccs előtt egy másik erős csapat ellen is játszani tudtunk – mondta Aaron Younger. – A nyomás egyértelműen rajtunk lesz, mindenki a mi győzelmünket várja, ez pedig mindig veszélyes szituáció. Kemény meccsre számítok, ellenfélként sosem volt egyszerű Szolnokon nyerni. Ezzel együtt várom a visszatérést a városba.”

Hogy a Recco mennyire komolyan veszi az összecsapást, azt Sandro Sukno vezetőedző szavai jellemzik leginkább: a horvát tréner az idény eddigi legfontosabb mérkőzésének nevezte a hétfőit.

A Szolnok nem sokat készülhetett erre a találkozóra, hiszen szombaton az OSC ellen vívott rangadót. Bár az újbudaiak 9–8-ra nyertek a Tiszaligetben, azért a mutatott játékra nem lehetett panasz.

„A vereség ellenére észre kell vennünk a pozitívumokat, arra gondolok, hogy két hónappal ezelőtt elég csúnya volt az egymás elleni mérkőzésünk – emlékezett vissza Jansik Dávid, a Szolnok bekkje az OSC ellen 15–6-ra elveszített BL-selejtezőre. – Látszik annak a munkának az eredménye, amit azóta beletettünk. És abba is kapaszkodhatunk, hogy amikor az OSC ellépett, mindig fel tudtunk zárkózni. Biztos, hogy ebből tudunk építkezni, de még mindig sokat kell fejlődnünk.”

Ha a Szolnok hasonló elszántsággal játszik, mint szombaton, nagyszerű mérkőzésre van kilátás – azt pedig a Magyar Kupa soproni négyes döntőjében megmutatta a csapat, hogy képes egymás után kétszer jól vízilabdázni. Ezzel együtt a Recco az esélyes, mint mindig és mindenhol. Ráadásul amióta 2002-től újra játszanak európai Szuperkupa-mérkőzést, egyetlen kivétellel mindig a BL-győztes nyert. Igaz, a szabályt erősítő kivétel éppen magyar csapat volt: az FTC 2018-ban szétlövésben legyűrte az Olympiakoszt. Lehet utána csinálni!

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPAI SZUPERKUPA
19.00:
Pro Recco (olasz)–Szolnoki Dózsa, Szolnok (Tv: Digi Sport2)

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

„Tátrai Dávid egyszer csak annyit kérdezett: »Érzitek, ahogy fáradnak?!«”

Vízilabda
2026.01.24. 13:06
Ezek is érdekelhetik