Férfi vízilabda ob I: nem vállalja az indulást a másodosztályú bajnok Debrecen

Vágólapra másolva!
2023.05.12. 09:47
null
Nem indul az első osztályban a Debrecen (Fotó: Facebook/DVSE)
A Debrecen megnyerte a másodosztály küzdelmeit, ám a klubvezetőség jelezte, hogy a csapat nem vállalja az indulást a férfi vízilabda-élvonalban.

A vlv.hu szaklap híre szerint az ob I/B-t 25 győzelemmel és 1 vereséggel záró DVSE-Master Good csapata csütörtök este gazdasági okokra hivatkozva lépett vissza az élvonaltól.

„Az egyesület zavartalan működése érdekében kénytelenek voltunk meghozni ezt a fájó döntést. A másodosztályú együttes és az utánpótláscsapatok versenyeztetése továbbra is biztosítva van, minden olyan bajnokságban elindulunk a következő szezonban is, amelyben ebben az évben részt vettünk” – áll az együttes közleményében. Becsky István klubelnök arra is kitért, a jövőben azért dolgoznak, hogy hasonlóan kimagasló felnőtteredmény esetén tudják majd vállalni az élvonalbeli indulást.

Az már korábban kiderült, hogy a második helyen végző Invictus csapata sem vállalja az első osztály, így az ob I-es mezőnynek nincs kiesője, a Szentesnek nem kell osztályozót játszania, és a KSI szintén bent marad.

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

„Tátrai Dávid egyszer csak annyit kérdezett: »Érzitek, ahogy fáradnak?!«”

Vízilabda
2026.01.24. 13:06
Ezek is érdekelhetik