Zalánki Gergő további két évig a Pro Recco játékosa marad

Vágólapra másolva!
2024.06.17. 13:02
Fotó: Balogh László
További két évvel meghosszabbította szerződését Zalánki Gergő, az olasz Pro Recco magyar vízilabdázója.

A világbajnok, Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes balkezes klasszis hétfőn az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában árulta el, hogy megállapodott a klubvezetőkkel.

„Nagy örömmel tudom mondani, hogy legalább még két évig a Pro Recco játékosa leszek, aminek nagyon örülök, mert tényleg nagyon jól éreztük eddig ott magunkat, nagyon jól ment a játék, és mindkét fél részéről egyértelmű volt a folytatás” – mondta Zalánki Gergő, hozzátéve: már a fukuokai világbajnokság után sikerült megállapodnia klubjával, amellyel elgondolkodtak a négyéves hosszabbításon is, de az túl soknak tűnt számára és a családjának.

A 29 éves játékos – akit a 2023-as év legjobb magyar vízilabdázójának választottak – 2021 óta erősíti a világ egyik legjobb csapatát, amellyel egymást követő két szezonban minden lehetséges trófeát megnyert, idén viszont „csak” olasz bajnoki címmel gazdagodott, mivel a kupában és a Bajnokok Ligájában is ezüstérmes lett. A legrangosabb európai kupasorozatban a Ferencváros állította meg a fináléban az egymást követő negyedik sikerére hajtó Reccót.

„A Reccónál tényleg mindig nagy a nyomás, mert a második hely óriási kudarc, és én is annak fogom fel, de valahogy a szezon második felében nem volt meg az a lendület, ami előtte, és egy kicsit fáradt volt az egész csapat. Sérülésekkel voltunk tele, emellett sok olyan körülmény közrejátszott, ami miatt nem tudtunk maximálisan ott lenni, pedig ha úgy tudunk szerepelni, ahogyan az első két évben, akkor most se lett volna kérdés, de ez valamiért hiányzott, illetve a Fradinak most pont ez volt meg” – fogalmazott, és azt is hozzátette, most az olimpia az első, de szeptembertől ismét nagy lendülettel vetik bele magukat a munkába, mert újra fel akarnak ülni Európa trónjára.  

Zalánkit a 2023-as BL-kiírásban, majd azt követően a fukuokai világbajnokságon is a torna legértékesebb játékosának választották.

 

Legfrissebb hírek

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Szentesi recept: helyi kötődés és közös programok

Vízilabda
2025.09.03. 15:01

Férfi vízilabda MK: a Szegeddel negyeddöntőzik a Ferencváros

Vízilabda
2025.09.01. 15:30

Sokadvirágzását éli a szorgalmas óriás – interjú Kovács Péterrel

Képes Sport
2025.08.27. 14:06

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30
Ezek is érdekelhetik