Női vízilabda ob I: az UVSE nyerte meg a fordulatos rangadót

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2025.02.12. 21:05
Óriási izgalmak után dőlt el a forduló rangadója (Fotó: Török Attila)
Izgalmakból és fordulatokból sem volt hiány a női vízilabda ob I szerdai rangadóján, a címvédő UVSE Golopencza Szonja bravúrjaival szétlövésben győzte le a Dunaújvárost.

SZERDA A SZIGETEN: kocogók a futókörön, focizó fiatalok a grundon, pólómeccs a Hajósban. Nem is akármilyen, az UVSE–Dunaújváros rangadó jelentősége ugyanis túlmutatott az alapszakaszon, mert könnyen előfordulhat, hogy a két élcsapatból csak az egyik jut be egyenes ágon a női bajnokság elődöntőjébe.

Lendületesen kezdtek a vendégek, Effrozini Kacimpiri két akciógóllal rúgta be az ajtót, majd hátul „sapkázott” és szerzett labdát. Mahieu Geraldine centergóljával elléptek az újvárosiak, de hamar ledolgozta kétgólos hátrányát az UVSE, a csapatkapitány Faragó Kamilla villanásaira nem volt ellenszer. A házigazda futószalagon harcolta ki a fórokat, rendszerint helyzetbe is került, de a látványos húzások mellett kihagyott ziccerek is akadtak.

A gólzáporos első negyed végén mindkét csapat igyekezett megnehezíteni a másik dolgát a szoros védekezéssel, magas színvonalú mérkőzést játszottak a felek. Fordulatból sem volt hiány, hol az UVSE, hol a Dunaújváros állt jobban – többnyire a vendégek vezettek, a külső körről Sümegi Nóra tanári ejtéssel, Garda Krisztina átlövésekkel mattolta Golopencza Szonját.

A lila-sárgák fiatal kapusa azért ezúttal is hozzátette a magáét, előfordult, hogy egy támadáson belül kétszer védett, csakhogy harmadjára is visszakerült a labda az újvárosiakhoz, Dobi Dorina kapufás góllal használta ki az emberelőnyt. A harmadik negyed végén hosszú idő után ismét kettővel jobban álltak a vendégek, ehhez képest a negyedik elején már az UVSE vezetett, s ahogy közeledtünk a végjátékhoz, a feszültség is fokozódott.

Az utolsó másfél perc döntetlenről kezdődött, mindkét csapat kivédekezett egy-egy támadást, a Dunaújváros a végén időkérést követően támadott a győzelemért. Tiba Panna labdaszerzése után öt másodperce maradt a házigazdának, de nem tudott élni a lehetőséggel – 13–13 után szétlövés következett. A szédületes Golopencza az első három ötméterest megfogta, ezzel oroszlánrészt vállalt csapata sikerében, az UVSE nagy lépést tett a biztos négy közé jutás felé.

VÍZILABDA
MOL OB I, NŐK
UVSE Helia-D–Dunaújvárosi FVE 13–13 (4–4, 3–3, 3–3, 3–3) – szétlövéssel 3–1
G: Faragó K. 5, Aubéli, Mácsai, Szegedi 2-2, Hajdú K., Peresztegi-Nagy, ill. Dobi, Kacimpiri, Sümegi 3-3, Garda, Mahieu 2-2
Az állás: 1. Ferencváros 42 pont (14 mérkőzés), 2. UVSE 41 (15), 3. Dunaújváros 34 (15), 4. Eger 27 (13, 164–100), 5. BVSC 27 (14, 178–143), 6. III. Kerület 11 (13), 7. Szentes 10 (14), 8. KSI 8 (14), 9. Szeged 7 (14), 10. Tatabánya 3 (14)

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
32 perce

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
1 órája

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05

Az elődöntőbe jutás a cél Hollandia ellen a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.31. 10:32

A legutóbb bronzérmes Görögország fölényes sikerrel rajtolt a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.26. 21:42

Vízilabda: hatodik alkalommal rendezik meg a Benedek Tibor-emléktornát

Utánpótlássport
2026.01.22. 20:43
Ezek is érdekelhetik