Győzelemmel zárta a selejtezőt a III. Kerület

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2025.10.18. 23:00
null
Fotó: tve1887.hu, archív
Megnyerte második mérkőzését a női Eurokupa selejtezőjében a III. Kerület, amely három góllal legyőzte a szerb Vojvodinát. A selejtező vasárnap zárul – jók az esélyek a csoportkörbe jutásra.

Javított a III. Kerület szombaton a női vízilabda Eurokupa selejtezőjében. Lukács Dénes együttese pénteken ötméteresek után kikapott az izraeli bajnok Hapoel Jokneamtól, második, egyben utolsó mérkőzését viszont megnyerte a szerb bajnok Vojvodina ellen a C-csoportban. A Vojvodina csupán a találkozó első góljának megszerzése után vezetett, az óbudaiak azonban még az első negyedben fordítottak, a nagyszünetig háromgólos előnyt alakítottak ki, és a folytatásban is végig ők vezettek. Hajdú Róza, Rajna Enikő és Tóth Frida egyaránt háromszor talált be a magyar csapatban.

A három háromtagú selejtezőcsoportból a csoportgyőztesek és a legjobb csoportmásodik jut főtáblára. A kvalifikáció vasárnap zárul, ekkor játszik a III. Kerület két ellenfele. Ha a szerbek nyernek, az óbudaiak csoportelsőként főtáblások, izraeli siker esetén viszont a magyar csapat visszaesik másodiknak. Mivel a másik két csoportban csak hárompontos csapatok állnak az első két helyen, és a záró napon éppen egymás ellen játszanak, ha egyik meccsen sem születik döntetlen, a III. Kerület lesz a legjobb csoportmásodik.

NŐI VÍZILABDA EUROKUPA
SELEJTEZŐ, C-CSOPORT(Újvidék)
III. Kerületi TVE–Vojvodina (szerb) 13–10 (3–2, 3–1, 2–4, 5–3)
G: Hajdú R., Rajna, Tóth Frida 3-3, Gyöngyössy 2, Keresztes, Szabó J., ill. Lukics 3, Mocsan, Segulja 2-2, Damjanovics, Svec, Szavcsenko
Az állás: 1. III. Kerület 4 pont (2 mérkőzés), 2. Hapoel Jokneam (izraeli) 2 (1), 3. Vojvodina 0 (1)

 

Legfrissebb hírek

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05

Az elődöntőbe jutás a cél Hollandia ellen a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.31. 10:32

A legutóbb bronzérmes Görögország fölényes sikerrel rajtolt a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.26. 21:42

Keszthelyi Rita a görögök legyőzése után: „Nem szabad ebből a mérkőzésből kiindulni”

Vízilabda
2026.01.21. 21:45

Ötgólos vereséget szenvedett női válogatottunk az amerikaiak ellen

Vízilabda
2026.01.17. 17:50

Női válogatottunk ötméteresekkel kikapott az Egyesült Államoktól

Vízilabda
2026.01.15. 19:16
Ezek is érdekelhetik