Gyermeke születése után újra edz Magyari Alda

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.11.06. 22:08
null
Magyari Alda a válogatott egyik tavaly nyári edzésén (Fotó: Árvai Károly)
Két hónappal első gyermeke születését követően újra edzésbe állt Magyari Alda, olimpiai bronzérmes vízilabdakapus.

A kétszeres világbajnoki ezüstérmes hálóőr az M1 aktuális csatornának elárulta, még csak néhány tréningen van túl, és rendkívül hosszú út áll előtte, de jelentős céljai vannak, amelyekért keményen dolgozik majd.

A 25 éves sportoló jelenleg Gödöllőn készül, de mint elmondta, szeretne a jövőben visszakerülni az UVSE-hez, amellyel korábban bajnoki címeket nyert.

Magyari Alda megjegyezte, nagy álma, hogy a 2027-es, hazai rendezésű világbajnokságon, majd a 2028-as Los Angeles-i olimpián is lássa őt játszani a kislánya. Hozzátette, korábban a családtagok „ki voltak tiltva” a mérkőzéseiről, ez azonban kislánya születése óta megváltozott.

„Ezért dolgozom, és mindent megteszek majd, amit csak lehet” – fogalmazott Magyari Alda.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: elsőkként karácsonyoznak az UVSE fiúcsapatai

Utánpótlássport
2025.12.13. 09:25

A Ferencváros és a Dunaújváros jutott be a döntőbe a női vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.12.05. 20:16

Vízilabda: nincs már hibátlan csapat a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2025.12.01. 20:52

Női vízilabda BL: fölényes ferencvárosi siker Németországban, nyert az UVSE is

Vízilabda
2025.11.29. 15:57

Férfi vízilabda ob I: nagy csatában nyert a Semmelweis OSC

Vízilabda
2025.11.28. 20:37

Magabiztosan nyert az FTC az UVSE ellen a női vízilabda ob I rangadóján

Vízilabda
2025.11.25. 21:49

Vízilabda: az ob I-ben is főszerepet vállalnak az UVSE fiataljai

Utánpótlássport
2025.11.17. 14:25

Férfi vízilabda ob I: másodszor nyert az UVSE

Vízilabda
2025.11.15. 13:50
Ezek is érdekelhetik