Női póló ob I: idegenben nyert és döntőbe jutott a BVSC

K. B.K. B.
2026.04.15. 20:41
null
Sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok (Fotó: Facebook/UVSE)
Nagy csatában, 8–6-ra nyert a BVSC az UVSE ellen a női vízilabda ob I elődöntőjének harmadik mérkőzésén, így a zuglói csapat játssza a finálét a címvédő Ferencvárossal.

A mindent eldöntő ütközethez érkezett a női ob I elődöntője, amelyben az UVSE fogadta a BVSC-t. A Hajós Alfréd uszodában összegyűlt lelkes UVSE-tábor biztatása ellenére a zuglóiak szerezték meg az első gólt, nem is akármilyent, Pőcze Panna volt eredményes távolról, középről. 

Nulla egyes vendégvezetéssel kezdődött a második negyed, az UVSE Hajdú Kata révén a 12. percben törte meg a gólcsendjét. Fej, fej mellett haladtak a csapatok, 3–3-at mutatott az eredményjelző a nagyszünetben. 

A harmadik etapban is fantasztikusan teljesítettek a kapusok, a védekezés mindkét oldalon rendkívül stabil volt, végül 4–4-gyel fordulhattak a záró felvonásra a csapatok. Pattanásig feszültek az izgalmak, lényegében Dobi Dorina utolsó percben szerzett bombagólja döntötte el a mérkőzést, 8–6-ra nyert a BVSC, amely a 2016–2017-es idény után jutott ismét bajnoki döntőbe, ahol a Ferencvárossal mérheti össze a tudását.

NŐI OB I
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
UVSE Helia-D–BVSC-Manna ABC 6–8 (0–1, 3–2, 1–1, 2–4)
Budapest, Hajós uszoda, 250 néző. Vezette: Kun Gy., Bereczki M.
UVSE: GOLOPENCZA SZ. – Fekete F., HAJDÚ K. 2, FARAGÓ K. 1, Aubéli, Peresztegi-Nagy, Tiba P. Csere: Ármai, Golopencza N., Alaksza 1, Baksa, Mácsai 1, Hetzl 1. Edző: Benczur Márton
BVSC: SCHMUCK – Gorter, Lendvay 1, Dobos Cs. 1, Nagy Laura, Dobi D. 2, Mucsy. Csere: Végvári, Bereczki L., TÓTH FRUZSINA 2, PŐCZE P. 2, Dömsödi D., Solti. Edző: Béres Gergely
Emberelőny-kihasználás: 14/5, ill. 10/3
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Nagy Laura (22. p.), Pőcze P. (32. p.). 
MESTERMÉRLEG
Benczur Márton: – Sok szempontból a BVSC-ről szólt ez a meccs, megérdemelten jutottak a döntőbe, ugyanakkor szemrehányást nem tehetek a lányokra, hiszen mindent megtettek a győzelemért. 
Béres Gergely: – Nagyon jó mérkőzés volt, a közönségnek is jól szórakozott, hiszen fej fej mellett haladtunk. Nagyon nagyot mentünk az egész szezonban, rengeteg munka van a lányokban, és azért az örömért, amelyet a végén láthattunk, minden szenvedés megérte. 

Az 5–6. helyért. 3. mérkőzés
Dunaújváros–III. Kerületi TVE 17–5 (3–0, 1–1, 7–2, 6–2)
Gólszerzők: Garda K. 4, Mihók 3, Kacimpri 3, Borsi 2, Szabó N. 2, Mahieu, Pál R., Milicsevics, ill. Tóth Frida 2, Stapinska, Boldizsár, Fuchs 
Az egyik fél 3. győzelméig tartó párharc végeredménye: a Dunaújváros nyert 3–0-ra. 

Alsóház. 8. forduló
UNI Győr–VALDOR Szentes 13–5 (2–0, 3–2, 3–1, 5–2) 
Gólszerzők: Peti 6, Svec 2, Szedlák 2, Rádli, Koltay, Southcome, ill. Korom R. 2, Lengyel D., Rácz O., Furák-Szabovik

Az állás: 
1. Győr 19 pont
2. Szeged 15 pont
3. KSI 12 pont
4. Szentes 8 pont
5. SE OSC 3 pont
6. Tatabánya 3 pont
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt.
 

 

Legfrissebb hírek

Bravúros fordítás Szolnokon: ötgólos hátrányból felállva nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.09.23. 20:15

A BVSC a bronzérmes a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.09.13. 17:45

Női vízilabda ob I: a Dunaújváros lenullázta a Szentest

Vízilabda
2026.09.12. 22:40

Női vízilabda ob I: nyolc góllal nyert az UVSE a Szeged ellen

Vízilabda
2026.09.11. 20:57

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
2026.07.02. 12:10

Az FTC hozta a vártakat, de a BVSC meglepetést szerzett

Vízilabda
2026.06.26. 12:05

Megvédte címét a Fradi a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.31. 18:17

Leimeter Dóra: Még nem nyújtottuk azt, amire igazán képesek vagyunk

Vízilabda
2026.05.31. 08:50