A kigúnyolt csapat újjászületése

Történet a Duna-menti falu csapatáról, amely a kilencvenes években egy országos televízió szerkesztőinek gúnytáblája volt, majd lassan elsorvadt, megszűnt. Tavaly nyáron azonban csodálatos fordulatot vett a történet: helyiek nem törődtek bele a pusztulásba, összetrombitálták a srácokat, és újjászervezték az együttest.

Túljutva országjáró biciklitúránk ötszázadik kilométerén átbiciklizünk a bajai hídon, majd az északi szembeszéllel megküzdve, a Duna menti gáton végigtekerve  elérünk a Kalocsától három kilométerre eső Foktőre. Éppen edzéshez készülődik a csapat Pákolicz László vezetésével. A környékbeli utánpótlás-együtteseknél több nemzedéket kinevelő tréner személye kulcsfontosságú az újjászületésben: nevével jó néhány korábbi neveltjét sikerült Foktőre csábítani. A falu csapata helyi lelkes fiatalok és a térségből igazolt Pákolicz-fiúk jótékony egyvelege.

Foktő futballkrónikájának emlékezetes, ám nem éppen dicsőséges epizódja a TV2 Napló című műsorának 1999-es riportja. Már a forgatás apropója sem volt túl hízelgő: azért kerültek be a tévébe, mert az ország egyik legrosszabb csapataként a Bács-Kiskun megyei III. osztály utolsó helyén álltak. A falusi csapatok szegényes világát a fővárosi kirakatcsapat, a Ferencváros bőségével összevető beszámoló néhol kissé csúfondáros hangvételű, az Üllői úti edzésen mély vízbe dobott foktői játékos jutalomnak szánt lehetősége inkább csak a mosolykeltés eszköze volt. A VHS-kazettán megőrzött eredeti, hangyacsíkos felvételt a falu egyik házában mutatják meg nekünk a helyiek.Kanczler Tamás rég nem játszik a csapatban, ahogyan a nevezetes riportban szereplő társai is mind kiöregedtek. A 2010–2011-es idény végén kellő önkormányzati támogatás és főként játékosok híján lehúzták a rolót Foktőn. Felverte a gaz a gát mögött elterülő ártéren, a Dunától mintegy háromszáz méterre fekvő pályát, a valamikor a falusi kisbíró lakhelyéül szolgáló, használatlanul árválkodó öltözőépület leégett.

Aztán amikor már úgy tűnt, Csipkerózsika-álmából sohasem ébred fel a foktői futball, tavaly a helyi dohányboltos és az autóalkatrész-kereskedő gondolt egy merészet, és megnyomta a restart gombot. Nem volt könnyű játékost toborozni a húsz évvel ezelőtti 2500 helyett ma már csak 1500 lakost számláló, elnéptelenedéssel küzdő faluban, és mint oly sok megyei csapatnál, bizony a harmadosztályú újoncnál is pénztárcába kellett nyúlni a verbuváláshoz. Üzemanyag-hozzájárulásra és útiköltség-térítésre kell gondolni – mondja Pákolicz edző, és bár hívhatjuk, aminek akarjuk, minimális meccsprémium jár némelyeknek. Hogy nincs-e sértődés a kiváltságos körből kimaradtak között? „Nincsen, mert mindenki tisztában van vele, különben itt nem lenne csapat” – hangzik a bölcs edzői felelet.Ha nem a kispad mellől igazgatja a fiúkat, a kalocsai művelődési ház gondnokaként dolgozik, munkahelyéről magával hozta a foktői pályához a kultúra levegőjét is. Itt már előfordult, hogy az aktuális bajnoki felvezetéseként a Kalocsai Liszt Ferenc Zeneiskola fúvószenekara játszotta a Himnuszt, egy-egy általános iskolás kislány és kisfiú adta elő duettben a „Nélküled”-et vagy éppen a Country Road zenekar koncertjébe torkollott a mérkőzés utáni ünneplés. Tudja a szakember, mi kell a meccsre járó népnek: felnőtteknek tombola, gyerekeknek csillámtetkó.Valaha a falu túlsó felén, az úgynevezett leventeplaccon volt a futballpálya, a Béke TSZ azonban szemet vetett rá, elfoglalta, és cserébe a gát mögötti szabad területet adta oda. Ha kiönt a Duna, a locsolás is meg van oldva.

A tavalyi újjászervezéskor rendbe tették, kipofozták az öltözőt, kispadokat, vettek labdafogó hálót, labdákat, két garnitúra szerelést. És már el is repült ötmillió forint.

Amikor megkérdezem, mi a hivatalos tisztsége a korlátot támasztó bennfentesnek, a többiek nevetve mondják: ő Bálint gazda, a foktői pálya gondnoka. Kistamás József technikai vezető ízes beszédét hallgatva eredeti példát kapunk a Kalocsa-Sárköz nyelvjárásának szépségéből, a pályát időnként elöntő Duna-áradás utóhatását például így magyarázza: „Mikor lemén a víz, gyönnek a pockok…”

Gondosan felépített, hajtós edzéssel hangol a csapat a hétvégi, Bátya elleni idegenbeli rangadóra. Nehéz meghatározni, melyik vetélytárs az igazi presztízsellenfél, a környéken hagyományosan derbiszagú az Uszód, a Dunaszentbenedek, a Géderlak vagy a Szakmár elleni csata is.

Vége az edzésnek, és amíg a fiatalok a labdákat pakolják, Péter Csaba csapatkapitány megbeszéli az edzővel a taktikát. Némi tanakodás után abban maradnak, hogy a védekezést hátrébb tolják, a középpályát megbontják. Ha Bátya ellen kijön a lépés, végre elindulnak fölfelé, és többé nincs határ, a foktői álmok az égig érnek.

Hozzászólások

hozzászólás