A lengyel vécéöblítő, a futballista esperes és a faluszéli telep küzdelmei

Ópályinak híre van a környéken, már három faluval arrébb figyelmeztetnek, a Mátészalka mellett fekvő településen nem árt vigyázni. A gazdag kulturális és sportmúlttal büszkélkedő községen belül állandó feszültséget, vitatémát jelent a helyi cigányság sorsa. A hírhedt telep két utcáján a kilátástalanság, a reménytelenség az úr, nyomorúságos körülmények között élő családok várják a segítséget. És sokszor el is várják: a költségvetés harminc százalékát a segélykeret teszi ki. A hét év szünet után újjáélesztett ópályi csapat Kántorjánosi elleni, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei III. osztályú bajnoki mérkőzésén jártunk.

Az ópályiak vendégszeretetéről már a szomszédos Nyírparasznyán meggyőződhetünk, márciusban kezdett biciklitúránk második defektje akadályoz a továbbhaladásban, a helyiek segítségével így is elvergődünk falujukba. Sietni kell, délután ötkor kezdődik az Ópályi–Kántorjánosi alsóházi rangadó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei III. osztályban. Előtte azonban ellátogatunk Erdélyi Ferenc nyomdájába – az 1955-ben született irányító középpályás a régió sajtótörténelmébe is beírta a nevét, 1993-ban alapított, kurblis telefonnal felvett tudósításokra építő sportlapja, a mindössze három hónapot megélt Keleti Sport a megye első magánkézben lévő újságja volt.

Sajátos kezdeményezés volt a környékbeli mérkőzésekre összpontosító Keleti Sport TOTÓ, amelynek szelvényén olyan falusi derbikre lehetett tippelni, mint a Penyige–Cégénydányád, a Csaholc–Nagyar vagy a Szamosszeg–Nyírmeggyes.A regionális kiadvány rajta tartotta ujját a térség futballéletének ütőerén, jelentős esemény nem maradhatott ki belőle. „Tizeneggyesrúgó verseny a majálison” – kedveskedett olvasóinak a lap egy kivételes gyöngyszemmel.Előkerül egy régi fényképritkaság is, Ópályi piros-fehér-zöld színeit az előtérben Erdélyi Ferenc, a háttérben a mai egyesületi elnök, Takács Ferenc képviseli. Ők ketten voltak a főszereplői a falusi futballtörténet  máig emlegetett hőstettének: 1982-ben Újfehértó az első percekben már ment 2–0-ra, az edző a sportág históriájában példátlan módon az 5. percben kettős taktikai cserére szánta el magát, a fent nevezett két megmentő pedig csodák csodájára megfordította az állást.Példaértékű történet az ópályi csapaté, amely hétéves csipkerózsika-álmából ébredt tavaly, miután néhány lelkes helybeli fiatal újjászervezte a végleg pusztulni látszó együttest. A feltámasztásnál Takács elnök úr bábáskodott.Egy tányér jó nyírségi káposztás paszuly mellett mélyedünk el a település kacskaringós futballmúltjában. Szó esik a több évtizedes hagyományokra visszatekintő, évről évre futballmeccsel megpecsételt duklai–ópályi barátságról, amelynek alapját a Trabant-főtengellyel, nyomógombos vécéöblítővel, Stomil autógumival és rókabundával seftelő fiatalok felejthetetlen lengyelországi túrái jelentették.Ópályi legények duklai ágyakon. Lengyel, magyar két jó barát, együtt csempészi áruját.Tárlatvezetést kapunk a paraszti élet számos munkaeszközét, dísztárgyát bemutató helytörténeti kiállításon. Megcsodálhatjuk Ópályi első televízióját, egy 1966-os Munkácsy készüléket……valamint a faluból származó első világháborús katona kézzel faragott, míves borotvatartóját, amelyet a felirat szerint orosz hadifogságban, az Ópályitól három és fél ezer kilométerre eső Irbit városában készített.Őrzi a gyűjtemény a legrégebbi fennmaradt ópályi csapatképet, rajta a megye egyik első fotografikus napszemüveg-ábrázolásával.Sokat elmond a település belső viszonyairól, hogy a falumúzeum tablói között a kultúra, a sport vagy a hídfelújítás, útépítés témája mellett külön összeállítás látható „kisebbség” címmel.  Nem könnyű beszélni a témáról. „Ti ezt nem értitek, nem érthetitek. Mi itt élünk, benne vagyunk, nap mint nap szembesülünk a problémákkal. Ezt kívülállóként egyszerűen képtelenség megítélni” – kapjuk az ópályiaktól a figyelmeztetést. A polgármester adatai szerint a településen háromezer-kétszázan élnek, ebből mintegy ezerkétszázan cigányok. Többségük a falu széli telepen, romos házakban, félig földbe vájt, rongyokkal, nejlonnal fedett kunyhókban lakik. Kitörési pont nem látszik, és a tapasztalatok alapján kérdéses, a zárt világban, saját szabályok szerint működő közösség valóban keresi-e békés együttélés lehetőségét.
Amint a tablóra kirakott fotó bizonyítja, a cigányok külön futballcsapatot is alakítottak. Valaki vigyorogva javasolja, a helyi Jókai Mór Általános Iskolát ideje lenne átnevezni Jókai More Általános Iskolának, a B-közepet pedig C-középnek. A falubeliek közül sokan íratják a gyereküket inkább mátészalkai iskolába, a rossz tapasztalatok és a belső aggodalmak nem ritkán találkoznak. „Az utolsó pillanatban vagyunk. Olyan ez, mint egy segélykiáltás” – mondja egy faluvezető, és a komor jövőre utalva felidézi, látott már olyan lecsúszott települést, ahol a gyerekek a templomban fociztak. Pedig a helyiek egybecsengő véleménye szerint a vallás bizonyos szempontból megtartó erő, kapaszkodó a telepen élők számára, még ha közülük sokan nem is a helyi hagyományoknak megfelelően a római vagy a görögkatolikus egyház hívei, hanem a Golgota gyülekezet, a Pünkösdiek gyülekezete vagy a Hit gyülekezete tagjai.Gelsei Gábor görögkatolikus esperesnél kevés futballszeretőbb papot találni a környéken. Annak idején egy ópályi kirakatmeccsen a papi válogatottal még ellenfélként csapott össze későbbi híveivel, az itteniek elmondása szerint a keleti egyházat képviselő centerhalf különösen veszélyes volt a pálya nyugati kapujára.Helyi szokásokról beszélgetve szóba kerül a pászkaszentelés, amelynek rendje Ópályiban az évszázadok során mélyen rögzült, a családok nemzedékről nemzedékre ugyanott helyezik el a templom körül karos kosarukat, hogy fogadják az áldást a benne lapuló pászkakalácsra, töltött tyúkra, kolbászra, sonkára, tojásra, sárga túróra és a butélia borra.Bár a vasárnap csúcspontja az Ópályi–Kántorjánosi futballmeccs, a település sportéletének kihagyhatatlan zarándokhelyén, Vánczku Csaba bokszstúdiójában ezen a békés napon is záporoznak a pofonok. A garázsból kialakított műhelyben a 46 éves alapító-mester az évek során számos sikeres pályafutást ütött nyélbe, többek között négy országos ezüstérem dicséri az itt zajló szakmai munkát. Korhatár nincs, és aki kívánja, kívülállóként is jöhet ide öklözni, ahogyan egy időben Bodnár László 46-szoros válogatott labdarúgó is az edzőterem rendszeres vendége volt. „A fociban könnyű, mert ha nem megy a játék, beugrik helyetted más. Itt viszont kemény a helyzet. Ha rossz napot fogsz ki, addig ütnek, míg egyet sem mozdulsz” – tett némi sportágközi összehasonlítást az ópályi boksziskola vezetője.A terem falán bölcsességek lelkesítik a lankadó kesztyűsöket: „A gyáva ember nap mint nap meghal, a bátor csak egyszer.”

Kezdődik a várva várt futballmeccs, összeverődött vagy százhúsz néző, a pálya melletti színpadon gyerekek labdáznak.Kemény küzdelem zajlik a pályán, az oldalvonal mellől repkednek a bekiabálások. Kötekedő szurkoló hergeli korlát mögül az ellenfél játékosát. „Ne mutogassá’, öreg! Csak a ruha erős rajtad. Azt meg megeszem, és kiköpöm.”Pályaszéli boldogság, korlátba csimpaszkodva.Pályaszéli boldogság, fejen állva.Pályaszéli boldogság, napsütésben.Szakértő férfiak alapos és gyakori kóstolgatása mellett fő a fül- és csülökpörkölt. Ezen a napon a pályán elért eredmény másodlagos, fő, hogy a bográcsban minden stimmeljen.Lelkes amatőrök ott, született zsonglőrök itt.Zene, tánc és futball egy tőről fakad. A hazai kispad előtt Szabad Bianka, a botolós táncával iskolát teremtő legendás néptáncos, Horpácsik János 17 éves dédunokája magyaráz. Mesélik, öregkorában kérdezték a háza előtt álldogáló, közönyösen cigarettázó János bácsitól, árulja el, mit csinált életében, mire ő két füstkarika között elvigyorodott: „Pulyákat…”Nem kérdés, a legjobb nézőtéri helyeket a domboldalra telepedett gyerekcsoport stoppolta le.Romlatlan szurkolásukat, őszinte megjegyzéseiket öröm hallgatni. A pályán kimaradt gólhelyzet közben saját mobiltelefonján játékgólt szerző kölyök ünneplése pedig akár a virtuális világ és a valóság csatájának szimbóluma is lehetne.

Szünetben 1–0 Ópályinak, a pályát ellepik a labdázó gyerekek, a hazai játékosok közül többen elégedetten rágyújtanak. Bezzeg a kántorjánosi kispad előtt nyomott a hangulat, kétségbeesett mondatok szűrődnek ki a rögtönzött válságtanácskozásból: „Akkor ne induljunk el… Ilyen emberekkel nincs értelme!”, „Te is dolgozol, én is dolgozom, fáradtak vagyunk…”, „Semmivel sem jobbak nálunk, bassza meg!”, „Cselben is el lehet fáradni, többet passzoljatok!”, „Lehet a meccs előtt inni, de csak mértékkel. Így nem sokra megyünk…”, „Nagy a pálya, ne fusd szét magad!”Az ópályiak csapatkapitánya a 43 éves Szender Attila, a szobafestő-mázolónak kulcsszerepe volt a tavalyi újjáalakulásban. Összetartó, jó társaságként értékeli az együttest, elmondása szerint a faluban gyakran érzékelhető etnikai elkülönülést az öltözőben nem tapasztalni.Aki az anyatejjel szívja magába a futballt, azt később sem kell félteni a pályán.Ismerős arc tűnik fel a nézők között, kék felsőben a kora délután meglátogatott görögkatolikus pap köpködi a szotyit.A klub együttműködési megállapodást kötött a Honvéddal, az ópályi lakosok ingyen mehetnek az NB I-es bajnokcsapat meccseire, a legtehetségesebb játékosok előtt pedig állítólag nyitva áll a Bozsik Stadion kapuja.Van, aki siettetné a berobbanást, egy bátor kisfiút újra és újra a pályáról kell visszaráncigálni.A csapatban lakossági arányához képest meglehetősen szerény számban képviselteti magát a helyi cigányság, a néhány játékos közül ketten testvérek, Máté András és Máté Gyula. A lefújás után Andrással váltunk szót. Interjúalanyunk azon kevesek egyike, akik a telepről „szocpol” segítségével beköltöztek a faluba, és közmunkásként biztos talajon állnak. „Ha a cigány tisztességesen szól a magyarhoz, elfogadják, őt is úgy kezelik” – pillant a beszélgetést hallgató polgármesterre és egykori tanárára, az egyesület elnökére, majd elmondja, nem akar visszamenni a telepre, ahol „rosszba viszik őt”. Megkérdezzük a fiatalembertől, mit gondol, mi jelentené a kiutat a falu szélén élők számára, mit érdemes csinálni. Gondolkodik néhány másodpercig, aztán megvonja a vállát: „Semmit.” Akár falat épít, akár falat rombol, Ópályiban mindenki tudja: valamit pedig muszáj. A gyönyörű napsütésben mindenki számára igazságtalan 2–2-es döntetlen született, a lefújás után pedig kezdődik a csodálatos futballünnep: a szomszédos iskola nagytermében összeverődik a nyolcvanas évek ópályi aranycsapata. Egy-két koccintás után már visszhangozzák is a falak a Szenes Iván-klasszikust: „Mer’ a legszebb sport a football, / Tizenegy ember csak rugdal, / Mialatt a többi álldogál / És közbekiabál.”

 

 

 

Hozzászólások

hozzászólás