Cibakháza tombol, megvan a BL-győzelem!

Fotók: Reviczky Zsolt

Hol nézze az ember a BL-döntőt, ha nem a cibakházi Rákóczi sörözőben? Mindenki itt van, aki számít: a vízbe belebiciklizős srác, a fejpántos főkukta, a cibaki főkatalán és persze a fél futballcsapat. A nagy meccs előtt azonban még hátravolt a Nagyiván elleni Jász-Nagykun-Szolnok megyei másodosztályú bajnoki…

Van, aki már a délutáni Cibakháza–Nagyiván bajnoki előtt a BL-döntő lázában ég – ezen a napon mindenkiből lehet Messi.

Jó az öreg a háznál. Vagy mondjuk úgy, legalább az öreg jó: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályból tavaly kihullott cibakházi csapat a megyei II. osztályban kissé szétesett, állítólag nem ritka a három-négy fős edzéslétszám, sokszor a meccseken is küszködnek a srácok.

Kamera a futballpályán?! „Nekünk is van szeptember tizenegyedikénk” – sóhajtanak itt is, ott is Cibakházán, Szarvas András atya 2013. szeptember 11-i brutális meggyilkolását máig nehezen emészti a lakosság. A cibakiak szeretett papját, a hívők és nem hívők körében is osztatlan népszerűségnek örvendő 73 éves férfi vesztét jósága okozta, a szomszéd település nevelőotthonában felkarolt pártfogoltjának egyik ismerőse ölte meg anyagi haszonszerzés céljából, az autóját vitte el. Azóta vasfegyelem van a településen, 32 kamera figyeli még a légy rezdülését is, hármat közülük a sporttelepen szereltek fel.

Nem csak a mezüket viszik ki a pályára – ígérik a cibaki játékosok, és vakon bíznak a már régen bajnok Nagyiván megleckéztetésében.

„Kössétek fel a gatyát, fiúk, mert a Verebes Józsi bácsi figyel a bokrok mögül.” Ilyen és ehhez hasonló aranyköpéseket tulajdonítanak a cibakiak kedvenc, szertelen fantáziájú főszurkolójuknak.

Sokat ér az egyszerű ember leleményessége, itt még a legszigorúbb UEFA-ellenőr is vidáman pipálná ki a “pálya biztonsága” rubrikát.

„Gyerünk, Norbikám, tömörödjél a középpályán!”

Kalmár Ferenc edző sohasem ül le a kispadra, saját kempingszéket visz magával. Magyarázata tökéletesen érthető: “Már játékosként sem szerettem ott ülni.”

Napernyős díszpáholy.

Szerencsés szomszédok, éves ingyen meccsbérlettel.

Ferenczi András bácsi (balra) évtizedek óta a cibakiak hűséges szurkolója, a pálya szélén állandó társa a hetvenöt éves Petrik Lajos, valamikori futballista, majd szakosztályvezető. A páratlan oldalon erről, páros oldalon arról számozott Öregszőlő II. utcában lakó helyi „futballtudós” játékosként még a régi, szikes talajú pályán kezdte pályafutását.
Kosaras Lajos pékmester és egyesületi elnök a hatvanas években kiharcolta az új pálya megépítését, Petrik Lajos pedig hamar a vezetőségben találta magát, miután egy ütközésnél szívtájon rúgta az ellenfél, és orvosi tanácsra abbahagyta a játékot. A helyi bolt eladójaként ő árulta a lisztet kilónként 4 forint 60 fillérért a pék-elnöknek, szakosztályvezetőként meg elvárta, hogy a csapatnál rend legyen. Nem tűrte a csiricsáré szerelést, látni sem bírta, ha az ellenfelek közül az egyik piros, a másik kék sportszárban lép pályára, és vesszőparipája volt, hogy minden egyes hazai mérkőzést vadonatúj labdával kezdjenek. Neje az ajtóban búcsúzásként elárulja róla, a meccsekre még ma, szurkolóként is úgy jár, mintha lánykérőbe indulna.

Bögyör, Bunkó, Cirmos, Cupák, Csődör, Hugyozi, Kuka, Lecsó, Nudli, Pipás, Puci, Szőrös, Tejföl, Térgyes, Tyúkfarú, Vadölő, Vigyori… Ritka cibakházi kincs Ferenczi András megsárgult füzete, amelyben nem kevesebb mint kétszázöt gúnynevet szedett össze a település múltjából – errefelé nemigen akad ember, aki megúszná vicces-csúfos becenév nélkül. A falusi humor gyönyörű példáit olvashatjuk a futballcsapatot sofőrként szállító öregúr kézzel írt naplójában is, amely olyan fiatalkori csínytevéseknek állít örök emléket, mint a tyúkok riogatása a piros-fehér-zöldre mázolt kakassal vagy a kollégák meglepése a Mezőgépnél csípős paprikával végigkent vécépapírgurigával.

A cibakházi futballmúlt jeles alakjai a Pápai fivérek, akik később Ajkára költöztek, és az ottani labdarúgás vezető személyiségei lettek. Történetüket Ferenczi György helytörténész, a tiszaföldvári iskola korábbi igazgatója dolgozta fel a Cibaki Hírekben.

Csak úgy porzik a mész a sistergős szöglet után.

Viktor.

Az első félidő még rendben volt, 0–0-val megúszta Cibak, szünet után azonban fellazul a fegyelem, sorra esnek a nagyiváni gólok, szám szerint öt. Egy hazai néző nem bírja idegekkel: “Koporszószegre költsd a bundapénzt, bíró spori!”

„Húzzatok vissza Hajdú-Bihar megyébe, debreceni bérencek! Nyújtsa fel a kezét, aki nagyiváni születésű!” (A pálya mellett melegítő cserekapus szerényen jelentkezik.) „A többi villamossal ment Nagyivánra?!”

A közönség kitűnően szórakozik. Szabadrúgáshoz készülődnek a pályán, a sorfalban az egyik játékos lábujjhegyre áll, türelmetlenül szól a többieknek: „Pipiskedj már!”

A forró napon kulcsszerep jut a pálya mellé helyezett, kék színű lavórnak. Tiszta víz volt benne az elején.

Teljes a kép: három sípszó, öt null.

Csalódott a főszponzor, Túróczi János is, aki 1981-ben egy Polski Fiattal érkezett Cibakházára a Vörös Csillag Mgtsz főkönyvelőjének, később a szövetkezet elnöke lett, ma a jogutód mezőgazdasági vállalkozás ügyvezető igazgatója. Hogy mit gondol a játékosok fizetéséről? “Lehet, hogy elmaradott vagyok, de megyei szinten nem támogatom a játékosok fizetését. Ugyanakkor a világ megváltozott, a pénzről szól minden. A kettőt kell egészséges arányban ötvözni. Ma már az a sportvezető, aki csak amatőr megoldásokban gondolkodik, nem lehet sikeres.”

Túróczi úr egy időben volt a sportegyesület elnöke is, a posztot ma Molnár Csaba tölti be, a nyolcvanas évekbeli csapatképen a guggoló sor bal oldalán mosolygó bajuszos fiatalember. Legemlékezetesebb meccsét a Homoki SE ellen vívta, amikor a kilencvenes évek közepén a megyei I. osztályba jutásért kétezer ember előtt csapott össze a két csapat, a 4–3-ra megnyert találkozón a győztes gólt Molnár szerezte. Miután előzőleg a két egyesület vezetői a megyei szövetség folyosóján egymásba botlottak, és kiderült, mindketten éppen pártatlan bírót jöttek kérni a csúcsrangadóra, személyesen Varga Sándor NB I-es játékvezetőt delegálták. Előző nap a Békéscsaba–Újpest meccsen fújt, ötszáz néző előtt…

Cibakháza csapata a hatvanas években, háttérben a fűtetlen malomépülettel, amelynek ablak nélküli padláshelyisége szolgált öltöző gyanánt, a fürdést lavórban oldották meg.

Nyolcvanas évek, öregfiúk meccs, hadd adjak egy puszit.

Készülnek a kocsmában az esti Barcelona–Juventus meccsre, a hajfestő spray is megérkezett Szolnokról. Tiszazugban minden becsületes ember vére gránátvörös (kékvérű kevés akad), a Juventus iránt teljes a közöny, a zebra a szarvasmarha-tenyésztés őshazájában ismeretlen állat.

Fotó: Tőgyi Gábor

Nem úgy a szamár! Meséli Oláh Tamás, a Cibakházi Nagyközségi SE vezetőségi tagja, a környékbeli fiatalokat lázban tartó huszonnégy órás ügyességi és józansági verseny emlékezetes feladataként a csapatoknak egyszer kiadták az ukázt: három órán belül szerezzenek egy csacsit. Megcsinálták, ahogyan így vagy úgy, de általában veszik a többi akadályt is, például a szigorúan bukósisakban kivitelezett, „Húzzál le egy üveg sört, fordulj meg körülötte tízszer, majd fuss vissza egyenesen a többiekhez!” gyakorlatot is. Tradicionálisan éjfél körül kerül sor a népszerű ruhakígyózásra, amely során a cserkeszőlői, a csépai, a szelevényi, a tiszakürti, a tiszainokai, a martfűi, a tiszaföldvári és nem utolsó sorban a cibakházi fiatalok igyekeznek a lehető leghosszabb füzért kötni ruhadarabjaikból. Alsónadrág, melltartó és bugyi is ér, és bizony a legények és leányok bátran élnek is a szabályok adta lehetőséggel, még a falu kellős közepén is.

Fotó: Tőgyi Gábor

Mindig más település ad otthont tavaszi-őszi rendszerben futó vetélkedőnek, a soron következő tiszainokai huszonnégyórázásnak óriási a tétje, ha sorozatban harmadszor is nyer a CHIPSZ (Cibakházi Ifjúsági Partizán Szervezet), örökre megkapja a serleget. Most beugró is van, a jegesvizes-nyakonöntős idétlenség mintájára a résztvevőknek minél több embert ki kell hívniuk „biciklis gázolásra” – videók sora bizonyítja, ezekben a hetekben a tiszazugi fiatalok tömegével ugratnak a mólóról kerékpárjukkal az élő vagy Holt-Tisza vizébe.

Egy biztos: akárhogy is végződik a verseny, a cibakiaknak mindig ugyanúgy végződik. A sok-sok okos vendég miatt Rákóczi tudományegyetemnek becézett cibakházi Rákóczi Sörözőben, amely ezen a szombaton nem kisebb eseménynek, mint a BL-döntőnek ad helyszínt, óriáskivetítővel, hangosítással, valamint a kerthelyiségben kínált bőrös oldalassal, bőrös dagadóval, bőrös tarjával és csirkefalatkákkal (bőrösök ezek is, csak nem mondják). A kukta a fejpántos, Cantona-szakállas Gyólai László, aki még a kérdést sem veszi jó néven, hogy i-vel, vagy y-nal írja-e a nevét: „Hát i-vel! Sváb vagyok én, nem kulák…” Lánya szintén i-vel írja, párjával havi egymillió négyszázezer forintnyi jüant keres Kínában, és most jött haza a dubai nyaralásról.

Őze Róbert viszont egyenesen a kocsma hátába épített lakásából érkezett, sőt valójában el sem ment, ő a kocsmáros. Abszolút klubsemleges, ám jó házigazdaként idomul a vásárlókhoz, felhúzta a Barca-mezét. Hajfestésre azért nem vállalkozott, pedig a Szolnokról rendelt sprayk népszerűen vándorolnak kézről kézre – egy deres hajú cibaki katalán színezés közben megállapítja, ezúttal praktikusabb lenne a fehér-feketéknek szurkolnia. Kap egy alattomos fújást hátulról a húszéves kántor is, pedig a jólelkű Kónya Dánielnek másnap reggel ötkor már az úrnapi körmenetre kellene díszítenie a templomkörnyéket. Hatéves kora óta zenél, Tiszakécskéről költözött át tavaly, az időközben elkezdődött Barca–Juve meccset kísérő mocskos beszólásokról meg az a véleménye, ami az atyának: „Beszéljenek csúnyán, csak ne szidják a másik anyját és az Istent!”

E tekintetben a kocsma közönsége mindvégig a határon táncol, bár egy-egy kimaradt helyzetnél elmosódik a vonal. Rakitic vezető góljánál aztán együtt zengi a kocsma: „Piszkáld ki, piszkáld ki, piszkáld ki belőle, hej, nem piszkálom, egye meg a fene, hadd maradjon benne!”

Pirlo egyik indítására bebiceg a Nagyiván ellen megsérült, azóta a szolnoki kórházat is megjárt Petrik Arnold, mankója felborul (valaki megjegyzi: “Így dőlnek el a dolgok”). Közben Morata egyenlít, a környék legbátrabb és legmagányosabb embere, a korábbi cibaki játékos, Bódi Gyula boldogan mosolyog Juventus-sapkája alatt… Jaj, de mi történt megint?

„Piszkáld ki, piszkáld ki, há’ de piszkáld ki belőle, hej, nem piszkálom, egye meg a fene, hadd maradjon – rig-liz-ni!” – bonyolítja a strófát Suárez gólja után a népes Barca-tábor. Fogy az idő, „húsz percet mond… ja nem, Busquetset”, repkednek a beszólások, „egy csel, két csel, felejts el”, a budapesti újságíró meg okosan bólogat, amikor a cibaki vendég kaján vigyorral a bikatehén hangjáról magyaráz neki.

A vége 3–1 a madagaszkári katalánoknak, zárásként valaki felteszi a költői kérdést: „Most menjünk haza, vagy maradjunk itthon?”

Hozzászólások

hozzászólás