Dráma a badacsonyi szőlőhegy alatt

Fotók: Móricz-Sabján Simon

Pazar környezetben, a Balaton-felvidék hegyeinek ölelésében játszik Badacsonytomaj csapata. A Lesenceistvánd-Uzsa elleni megyei mérkőzést az 1999-es BL-döntőt idéző dráma kísérte, és a végén választ kaptunk a szőlőföldek alatt különösen aktuális kérdésre is: sör vagy bor?

Majálishangulat a partvonalon kívül, odabent azonban nem piknikeznek: a Badacsonytomaj a feljutásért küzd a Veszprém megyei III. osztályban, Dörögd már behúzta a csoportot, a második hely viszont még összejöhet. Ehhez Lesenceistvánd-Uzsa ellen ma mindenképpen győzni kell.

Zseniális edzői húzás kezdés előtt harminc perccel. A pénteki edzés alapján nem lehet gond, a fiúk lábában van a lendület, csak nehogy görcsössé váljanak.

Lesz Ferenc klubelnök ismerteti a tudnivalókat a nagyérdeművel. Noha negyven éve a tomaji futball megkerülhetetlen alakja, nem a múltba néz, hosszú távon megyei I. osztályban gondolkodik. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy miután a bőkezű mecénás kiugrását követően, 2011-ben kénytelen volt visszalépni a csapat az NB III-ból, másfél év késéssel bár, de újra elindult a futball a badacsonyi hegy lábánál. Amikor a nagy feltámasztási hadműveletről beszél, segítői közül jelentős hangsúllyal emeli ki Tombor János nevét.

Már csak néhány perc…

…és felhangzik a tomaji csapatinduló! Zúg a hangszóróból az S. M. S. zenekar buzdítása: “Hív a zöld határ, hát otthon ülni kár, az egész Balcsi-part már a rangadóra vár / Újra itt a nagy csapat, robognak, mint a gyorsvonat / Hajrá, hajrá, Tomaj!”

Hármas védelem: a parkolóban álló autókra a labdafogó háló, a kapu és a kapus is vigyáz.

Útravaló a csatába indulónak.

A legnagyobb királyok odafentről, az öltözőépület tetejéről nézik a meccset.

A legnagyobb királyok – és a tanácselnök…

Nem kérdés, ez a legjobb szabadrúgás-pozíció az egész Balaton-felvidéken.

Laposa Bence is felbukkan a nézők között. Az országos hírű Laposa pincészet vezetője korábban maga is futballozott Tomajon balhátvédként, ma már csak támogatóként segít. Tisztában van vele, a futballpályák mellett a sör háttérbe szorította a bort: “A sörgyárak gigaméretű célcsoportot látnak a futballrajongókban, és ezzel nincs is gond. A mi fogyasztóinkat is érdekli a futball, csak máshogy, közülük aki teheti, havonta kirepül mondjuk egy-egy Bayern-meccsre, vagy baráti körben megnézi a BL-t.”

Prés a badacsonyi szőlőhegy alatt – mindkét játékos tudja, ebből csak meccs után lesz bor. Vagy sör.

Megnézi a gyerekeket.

Középhátvédként Varga Roland kezd a tomajiaknál, családjának több mint háromszáz éves kis pincéje van Ábrahámhegyen, szokta is mondani az édesapja: “A mi borunkat a török, az osztrák és az orosz is itta.” A 28 éves játékos Budapesten járt egyetemre, de hazahúzta a szíve: “Úgy nőttem fel Ábrahámhegyen, hogy a szobám ablaka a Balatonra nézett, a látvánnyal keltem-feküdtem. Bárhol jártam a világon, ez mindig hiányzott. Most itthon érzem magam, vitorlázom, horgászom, nyáron meg megy a strandon a lábtenisz.”

A fiatalember a tomaji Varga óriáspincészetnél dolgozik, Szombathelyi Ferenc munkatársaként. Az egykori tomaji cselkirályról azt kell tudni, hogy a badacsonyi hegyen segítette világra 1957. január 19-én a bábaasszony, és az ő pelenkái tűnnek fel az akkoriban forgatott Ház a sziklák alatt című Makk Károly-filmben. Miután a szertárost megharapta a kutya, a vasárnapi mérkőzés előtt Ferencre hárult a pályavonalazás feladata. Pontosabban Edura…

“Nyaranta öt-hatévesen már elszöktem otthonról. Két kilométert kellett futnom a badacsonyi strandig, háromméteres szökkenésekkel rohantam le a hegyről, gázoltam be fecskegatyában a Balatonba. Fociztam egész nap a parton, akkor még nem az ment, mint manapság, hogy a gyerekek nem teszik bele a lábukat a forró homokba. Égetett a nap, fekete voltam, mint a négerek. Egyszer lejöttek a strandra a Tapolcai Bauxit játékosai, látták, hogyan keverem a homokban a zsugát. Ők mondták rám, tisztára olyan vagyok, mint a brazil futballista, Edu. Szedtük a haverokkal a nádasból a buzogányt, két forintért árultuk a német turistáknak, abból megvettük magunknak a negyvenfilléres zsemlét, az ötvenfilléres fagylaltot, vizet a közkútból ittunk. Este mindig megkaptam anyámtól a sallert, de enni azért odahaza is adtak.”

Hiába rohamoz a Tomaj, egyik helyzet a másik után marad ki, ráadásul az istvándiak kapusa élete formájában véd. Az egyik csúnyán kapu fölé szálló lövés után egy szurkoló bekiabál: “Szerintem megfogadta, hogy el tudja rúgni a Balatonig!”

Szünet, nyomott hangulat, valamit ki kellene találni. “Ébredjünk már fel, gyerekek!” – ordítja bele a csendbe Lukács László edző, Nyugat-Magyarország legerősebb hangú Lukács Lászlója (kelet a Tankcsapdáé). A kapus sem tűrtőzteti magát, a szélsőt kritizálja: “Nem hiszem el, hogy nincs egy jó beadása! Folyamatosan lövi át a labdát a Vargáék öreganyjához.”

Napsütés, kabrió, megyefoci – az élet szép.

Mintha átok ülne Badacsonytomajon. Két kihagyott tizenegyes lelki súlyával, Szántai kiállítása miatt tíz emberrel játszik a csapat, ráadásul a második félidő derekán a vezetést is megszerezte Lesenceistvánd-Uzsa. Hát erre senki sem számított…

“Mennyi?” “Három.”

Tombol a közönség, torkaszakadtából ordít Lukács László, a csoda megtörtént: a büntetőt rontó Kiss Gábor előbb a 88. percben, aztán a 90. percben is gólt lőtt. Man of the match, ez nem vitás.

Legutóbb az 1999-es BL-döntőn látott ilyet a világ, ám ez még azon is túltesz: egy Manchester Unitednek mégiscsak könnyebb a dolga, mint a megyehármas Badacsonytomajnak.

Íme, a hős: Kiss Gábort élteti a fél város, a tizenévesen a Ferencvárost is megjárt csatár élete talán legemlékezetesebb meccsén van túl. Civilben a badacsonyi alsó soron, a Borpatika és Pálinkaház pultosaként dolgozik, állítja, a németek legalább annyira bírják a pálinkát, mint a magyarok. Száraz borból az olaszrizling és a kéknyelű, édesből a szürkebarát és a muskotály megy, strandszezonban tömegek hömpölyögnek a sétányon.

Kisfiam, majd egyszer te is megérted.

Győzelmi mámor.

Neki köszönhető.

Badacsonytomaj szülöttjei közül a futballban Gellei Imre vitte a legtöbbre. Tizennégy éves koráig élt a Balaton mellett, szüleinek volt egy kis szőlője, ahogyan féltestvére, a mai napig itt élő Erzsébet meséli: “Volt, hogy édesanyánk hajnalban kiment a földre dolgozni, reggel, amikor indultunk iskolába, visszatért, délelőtt megfőzte nekünk az ebédet, megvárt bennünket, aztán sietett vissza a szőlőbe. Apánk a kőbányában volt kőfaragó, munka után ő is dolgozott a földön.”

Kiskörút 8., a szülői ház és a házfal, amelyre a későbbi játékos, edző, szövetségi kapitány kölyökként a labdát rugdosta.

Gellei Imre és nővére, Sarkadi Erzsébet. “Nyaranta sokszor vigyázott ránk révfülöpi dédnagymamánk, Imi különösen közel állt hozzá. Nem felejtem, egyszer megígérte neki: »Mama, ha megnövök, mozdonyvezető vagy repülős leszek. És ha repülős leszek, a gépről majd ledobok neked egy csomagot.«

A Gellei-szülők a tomaji temetőben nyugszanak: Tóth Lászlóné Erzsébet édesanyja és nevelőapja sírjánál.

Emlékkép a badacsonytomaji futball múltjából: havas edzés valamikor a negyvenes években.

Napbarnított, balatoni emberek. A legelső csapat 1924-ből.

Pintér Károly május 7-én töltötte be a kilencvenedik életévét, a tomaji labdarúgás legendás alakja csendesen, a rá őrangyalként vigyázó lánya mellett él Római úti házában. Tizenhárom évesen már a bazaltbányában dolgozott, a helyi felnőttcsapatban 1939-ben mutatkozott be. Játszott a komáromi Czibor Zoltán ellen (“mint a kecske, úgy bóklászott a pályán”), ellenfele volt Lóránt Gyulának, aki Tomajon lépett pályára utoljára a Szombathely színeiben. A második világháború után pedig a Bad Fischau-i lágerben részt vett a magyar és a német hadifoglyok mérkőzésén is. Elbeszélése szerint a két csapat minden héten egyszer összecsapott, a magyar foglyok vezére az Újpest csatára, Nagymarosi Mihály volt: “Ma is látom a képet, ahogy verejtékezve rohan el előttem a pályán.”

Hozzászólások

hozzászólás