Futball a honfoglalók nyilai árnyékában – videóval!

Nem jött el az ellenfél, az öttömösi játékosok a spárgaföldeken dolgoznak, így a Csongrád megyei IV. osztályú Ópusztaszer ölébe hullott a három pont. Sovány vigasz a települést megtépázó, háztetőket lebontó, kispadokat felborogató, félelmetes vihar után. A helyi csapatot az Árpád vezér TSZ egykori sofőrje alapította, és a falubeliek honfoglaló őseink nevezetes földjén, a híres tanyavilág közepén azóta is hétről hétre futballoznak. Feltéve, hogy van ki ellen.

A helyi futballcsapat alapítója, idősb Katona Sándor meghitt pályaszéli hallgatása fiával, ifjabb Katona Sándorral
Ha az ópusztaszeri futballcsapat az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna. Ezért most már inkább az iratok biztos előadásából meg a történeti művek világos értelmezéséből nemeshez méltó módon fogja fel a dolgok igazságát.
Az Úr megtestesülésének ezerkilencszázhatvannegyedik esztendejében csanádpalotai Katona Sándor sorkatonai szolgálatát Ópusztaszeren teljesítvén a KISZ-esek táncpróbáján megcsodálta, és konok vetélytársaktól tartva sietve feleségül vette Gyapjas vezérnek szép orcájú leányát, Ilonát. Ettől később fia született, aki a Sándor nevet kapta. Az ifjak az időtől fogva gyakorta a falu mozijában ütöttek tábort, azzal a békés szándékkal, hogy megnézzék a Kétszer kettő néha ötöt vagy az Egy Pikoló világost.
Mesternek mondott P, a néhai jó emlékű Bezdán Pista bácsi tornatanárként szólott a TSZ-elnök sofőrjének, Katona Sándornak, a tisztelendő és az írástudás művészetében avatott férfiúnak, hogy a Szabad Föld pályázatot hirdetett a falvak történetének méltó elbeszélésére. S amikor a győzelem az övék lett, éppenséggel nem törték magukat a zsákmány után, mint utódaik közül a mostaniak, hanem csak a dicsőséget keresték ezen az úton. Jutott Ópusztaszernek adomány sok, 150 ezer forint; örülhetett deákjának ajándékán, mivel megvolt íme neki pályaépítési költségkerete.
Katona Sándor játékosvitéz és új sportköri elnök futballozóhelyet választott magának és övéinek. Midőn ezt a falu népe meghallotta, elébe ment, és különféle ajándékokat nyújtott át használatára: cementet, meszet, a szentesi gyárból téglát az öltözőépülethez, ekét a gyepszántáshoz. Majd a járási bajnokságba az Úr ezerkilencszázhetvenegyedik esztendejében benevezvén, tizenegy kitűnő hungárus vitéz díszes, piros-fehér öltözékbe bújt, hisz a sportkör fejedelmét hő szerelem fűtötte Kocsis Sándor kispesti lovag iránt. Hogy kemény egy nemzedék volt, hitem szerint azt ma is megismerhetitek ivadékairól.
Az Isten a 74 éves Katona Sándor vezéren és fián, az ötvenévesen is házi gólkirály ifjabb Katona Sándoron  valóra váltotta a jövendölést, amelyet Mózes próféta Izrael fiairól zengett imigyen: „És a hely, amelyet lábatok tapod, a tiétek leszen!” Hiszen attól a naptól fogva mindazon helyet, amelyet Katona Sándorék nemes játékostársaikkal együtt tapodtak, az ő maradékaik birtokolták, és birtokolják mindmáig.
(Anonymus műve, a Gesta Hungarorum alapján)

Ha az ópusztaszeri futballcsapat az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna. Ezért most már inkább az iratok biztos előadásából meg a történeti művek világos értelmezéséből nemeshez méltó módon fogja fel a dolgok igazságát.

Az ópusztaszeri futball honfoglalója idegen földeken is portyázott, a Mezőhegyesi Cukorgyár SE régi csapatképén is felbukkan bőrkabátos alakja

Az Úr megtestesülésének ezerkilencszázhatvannegyedik esztendejében csanádpalotai Katona Sándor sorkatonai szolgálatát Ópusztaszeren teljesítvén a KISZ-esek táncpróbáján megcsodálta, és konok vetélytársaktól tartva sietve feleségül vette Gyapjas vezérnek szép orcájú leányát, Ilonát. Ettől később fia született, aki a Sándor nevet kapta. Az ifjak az időtől fogva gyakorta a falu mozijában ütöttek tábort, azzal a békés szándékkal, hogy megnézzék a Kétszer kettő néha ötöt vagy az Egy pikoló világost.

Mesternek mondott P, a néhai jó emlékű Bezdán Pista bácsi tornatanárként szólott a TSZ-elnök sofőrjének, Katona Sándornak, a tisztelendő és az írástudás művészetében avatott férfiúnak, hogy a Szabad Föld pályázatot hirdetett a falvak történetének méltó elbeszélésére.

A csodacipő nyomában: a csapat mai vezére, a Katona fiú ötvenéves, első stoplisát még a nyolcvanas években fényképezte le

S amikor a győzelem az övék lett, éppenséggel nem törték magukat a zsákmány után, mint utódaik közül a mostaniak, hanem csak a dicsőséget keresték ezen az úton. Jutott Ópusztaszernek adomány sok, 150 ezer forint; örülhetett deákjának ajándékán, mivel megvolt íme neki pályaépítési költségkerete.

Katona Sándor játékosvitéz és új sportköri elnök futballozóhelyet választott magának és övéinek. Midőn ezt a falu népe meghallotta, elébe ment, és különféle ajándékokat nyújtott át használatára: cementet, meszet, a szentesi gyárból téglát az öltözőépülethez, ekét a gyepszántáshoz.

Majd a járási bajnokságba az Úr ezerkilencszázhetvenegyedik esztendejében benevezvén, tizenegy kitűnő hungárus vitéz díszes, piros-fehér öltözékbe bújt, hisz a sportkör fejedelmét hő szerelem fűtötte Kocsis Sándor kispesti lovag iránt. Hogy kemény egy nemzedék volt, hitem szerint azt ma is megismerhetitek ivadékairól.

Az Isten a 74 éves Katona Sándor vezéren és fián, az ötvenévesen is házi gólkirály ifjabb Katona Sándoron  valóra váltotta a jövendölést, amelyet Mózes próféta Izrael fiairól zengett imigyen: „És a hely, amelyet lábatok tapod, a tiétek leszen!” Hiszen attól a naptól fogva mindazon helyet, amelyet Katona Sándorék nemes játékostársaikkal együtt tapodtak, az ő maradékaik birtokolták, és birtokolják mindmáig.

(Anonymus műve, a Gesta Hungarorum alapján)

Ópusztaszeren hemzsegnek a kopjafák, a magyar futballnak is jutott egy. Bú József szatmárnémeti fafaragó míves alkotását a Nemzeti Történeti Emlékpark őrzi a fák, bokrok közé rejtve. „A kopjafa azt jelképezi, hogy a magyar nemzet és a magyar labdarúgás képes örömet szerezni az embereknek” – mondta Buzánszky Jenő a 2009-es avatón. Ma már sajnos tudjuk, az Aranycsapat-kopjafa mást is jelképez: egy történelmi csapat eltűnését.

A horgászok azt kérdezik egymástól: “Van kapás?” Az amatőr futball alapkérdése: “Lesz meccs?”

A válasz ezen a szombaton: nem. Ötkor lett volna kezdés, háromnegyed négykor telefonáltak Öttömösről, hogy nem jön össze a csapatuk, el sem indulnak Ópusztaszerre. Hívom az ellenfél edzőjét, Barna Istvánt némi magyarázatért. Elkeseredetten panaszolja, hogy próbált ő összeszedni tizenegy embert, de játékosai egy része kint maradt a földeken. Hiába, a hétszáz lelkes homokháti kisközség spárgatermesztésből él, a növénynek május a szezonja, most kell szedni, szigorúan meghatározott napszakokban.

A Csongrád megyei IV. osztályban küzdő ópusztaszeri csapat öltözőjében Fülöp Isván edző tét nélkül magyarázhatja a taktikát. Ebből egymás elleni játék lesz.

A legendás Fofi, Dzsovi, Kasza védőhármas leselkedett volna az öttömösiekre. Lehet, hogy jobban jártak a spárgával?

Hamuban sült hazai – csak bátran!

Az ezüstlánc talán még a besenyőké volt.

Kosárlabdázás közben, egy szerencsétlen ütközésnél szerezte monokliját Papp Viktor. Az öltözőben meg is kapja a magáét: “Mi történt a szemeddel? Férjes asszonynál jártál?”

Ópusztaszert mintegy háromszáznyolcvan házat és ezer lelket számláló tanyavilág veszi körül, a 17 éves középpályás a székelytelepi tanyáról jár be a faluba.

Biciklivel tíz perc alatt a pályán van, az 1988-as évjáratú piros Simson motorját már ritkábban használja, drága a benzin. Imádja a számítógépes játékokat, a League of Legends-et, a Counter-Strike-ot, a Warcraft 3-at, maradék szabadidejét a kisteleki ifjúsági klubban tölti, biliárdozik, pingpongozik, este egy-két sör is lecsúszik.

Nincs baja a tanyai élettel, gyerekként élvezte a traktorozást, az állatokat, a szabadságot. A jövő? „Gimnázium után megcsinálnék egy kétéves informatikus vagy fotós képzést, utána szeretnék Szegeden vagy Kecskeméten egyetemre jelentkezni. Hogy később visszatérek-e, nem tudom, a szüleim gond nélkül járnak dolgozni a tanyáról.”

Generációs szakadék: harminchárom év a különbség a legidősebb és a legfiatalabb ópusztaszeri játékos között.

Csak keményen.

Amikor előzetesen érdeklődtem az ópusztaszeri együttesről, valaki egy szóval így jellemezte: rendőrcsapat. A keretből nyolcan szolgálnak és védenek, lakosságot, csapatot, kaput.

Kecskeméti Zoltán, az Ópusztaszer elnöke huszonöt éve vezeti az egyesületet, mellette tanyagondnokként dolgozik, ami errefelé kulcsszerep: hajnalban beül az önkormányzat mikrobuszába, nekiindul a göröngyös földutaknak, és a külterületen élő nyolcvan gyermeket több körben beszállítja az óvodába, iskolába (délután meg viszi őket vissza). Ebédidőben újabb körjárat indul, a tanyasi öregeknek hordja ki az ebédet, amelynek ára 45 ezer forintos havi nyugdíjszint alatt napi 285 forint, és ezért Rózsi néni megkapja a betevő falat mellé a túléléshez szükséges jó szót, kedves érdeklődést is.

Tanulságos és szomorú ezekben a napokban a tanyagondnokkal tartani: a kertekben reménytelenül küzdenek a térségben pusztító tornádó nyomán házakra dőlt fákkal, beszakadt tetőkkel, széttört ablakokkal. Másutt szívrepesve meséli egy nyolcévesforma fiúcska, hogy reggel a kertjük végében fialt le az őz. Verejtékesen, vidáman lüktet az élet a kutyaugatástól hangos, gólyafészkes udvarokon. A földeken dolgozók messziről intenek a zötyögő kisbusznak, a düledező fakerítéseknek támaszkodva hajlott hátú, öreg nénik várják az éthordót. És csak jönnek sorra a népmesei nevű tanyák: Zöldhalom, Pitricsom, Kutyanyak, Karakástelep, Farkastanya, Öregnyak, Testhalom, Sárgatanya, Csajhát, Hantháza, Rontószél.

Kezdetét veszi az Ópusztaszer I–Ópusztaszer II mérkőzés, az sem baj, ha az egyik csapatban tizenketten vannak. Azért a kihagyott helyzet után most is jár a biztatás: “Szücsi, hallod, neked ilyen görgetős kapu kéne, hogy egyszer balra, egyszer jobbra huzigálják!”

Nincs is szebb hétvégi program a családnak, mint a helyszínen élni meg egy elmaradt bajnokit.

Ahogy a nagykönyvben meg van írva: az egyik kéz finoman lerántja az ellenfelet, a másik lendületet vesz a labdaszerzéshez.

Bár valamikori hosszú, göndör haja miatt rajta ragadt a Dzsovi név (az olaszos Giovanni ópusztaszeri becézése), a pályán Becsei Csaba középhátvédnél latinos finomkodásnak nincs helye: „A múltkor talppal belém szállt Szatymazon a csatár. Nem ütöttem, de megmondtam neki, többet ilyet ne csináljon, mert dolgozni is kell.”

Nem is akármilyen feladatkörben, a védő ugyanis az önkormányzat Bruce Willise, egyszerre polgárőr, katasztrófavédelmi ügyeletes, éjjeliőr, konyháslegény, sőt háromkerekű fagyis kocsijával ő kerekezik végig a falun az ebédszállítmánnyal. Csak a tétlenséget nem bírja: ha három-négy óránál többet alszik, már rosszul érzi magát, a szegedi klinikán még az orvosok is szájtátva figyelték, hogy pajzsmirigyműtétje után három nappal miként nyomja a fekvőtámaszokat.

A tét nélküli mérkőzésen még a budapesti riporter is lehetőséghez jut, és bár több lövéssel próbálkozik, góllal ezúttal nem tudja meghálálni a bizalmat. Az élmény azonban örökre megmarad: Ópusztaszeren futballozni körübelül olyan, mint a Wembleyben hátrafelé nyilazni.

Valaki időközben lement a pályáról, az immár kettős létszámhátrány megoldásaként az újságíró átáll a zöldekhez. És a híres vendégszeretet jeleként még a szögletrúgás jogát is átengedik neki – már ha visszahozza a labdát.

És még mondják, hogy a megyei futball nem művészet?

A közönség bekiabálásai kivételes nyelvi leleményről tesznek bizonyságot, fültanúi lehetünk a tárgyas ragozás régóta érő reformjának is: “Hagyjad, átpattanja!”

Itt van Ópusztaszer plébánosa is. A sportkör elnöke első találkozásukkor véletlenül letegezte, zavarát a pap rögtön oldotta: „Csak nyugodtan…” A harmincéves Antal Imre atya a közvetlen, emberi hang híve, falunapon ő zárta hajnalban a táncot. Az Öttömös elleni bajnokin különös feladatot szántak neki.

Hallom, a plébános atya végezte volna el a kezdőrúgást…
Most kértek fel második alkalommal, a szezon nyitó mérkőzése előtt volt az első. Ebben benne van egyfajta reménykedés, hogy ha a pap jelen van, nem egyedül jön, hozza Isten áldását is.
És tényleg?
Én azt vallom, segíts magadon, és Isten is megsegít. A felkészülést, az edzést, a kellő hozzáállást semmi sem pótolhatja. Isten nem lő gólt.
Kijár az Ópusztaszer meccseire?
Ebben az idényben talán ha egy mérkőzésről hiányoztam. Szeretem nézni a csapatot. Játék közben vesszük észre, ki milyen ember, és annak is jó mutatója, hogy én ki vagyok. Kell legyen cél, de a győzelemnél fontosabb, hogy maradjunk emberek a pályán.
Játszik is?
Az iskolás gyerekekkel néha kimegyünk focizni, jót tesz testileg, szellemileg, lelkileg. Erdélyből származom, Gyimesfelsőlokról, gyerekkoromban futballal keltem, feküdtem. Az órák közti szünetekben rúgtuk a labdát, iskola végén és az esti szentmise után is siettem ki a pályára. Késő este vagy hajnalban tanultam.
Miért választotta a papi hivatást?
Nem én választottam, hanem engem választott az Úr, én csak gyengeségem tudatában igent mondtam. Kisgyerekkorom óta a templom, a plébános közelében voltam, tetszett a szolgálat, amit a pap végez. Játékból miséztem, kereszteltem is.
Azt beszélik, falunapon hajnali fél háromkor még ropta a parketten.
A papnak az élet minden területén otthon kell lennie. Ha az örömömet ki tudom fejezni a táncban, minden további nélkül megteszem. Nem fogom vissza magam akkor sem, ha meghívnak egy lakodalomba, szeretek együtt örülni az ifjú párral. Semmi sem áll távol tőlem, ami emberi.
Számba vette, mi mindenről mondott le?
Mindent számba vettem. Tévednék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik a család, a családi élet boldog légköre. Szabadon vállaltam a papságot, és ez a szabadság örömet ad. Minden energiámat azoknak szentelem, akiknek a szolgálatára rendelt Isten.
Célja?
Felszentelésemkor Szent János evangéliumából ezt a mottót választottam: „Elvitte őt Jézushoz.” A pap lelkesít. Ki kell emelnie az embereket a szomorúságból, magányból, örömre kell hangolni őket. A napokban szörnyű vihar csapott le Ópusztaszerre, megtépázta a házakat, fákat döntött ki. Néhány környékbelit meglátogattam, felhívtam. Sírtak az emberek a telefonban. Nem a kár miatt, hanem örömükben, hogy bátorítja, vigasztalja őket a pap. Egy dolgot lehet ilyenkor mondani: maradjunk emberek, kezdjük újra.
 

“Játék közben vesszük észre, ki milyen ember.” Aki nem hiszi, ne higgye: a jelenet folytatásaként a talpra álló csatár felsegíti a kapust.

Barátságos 5–5 a vége, háló le, zászló be. Újabb hetet kell várni, hogy ismét fel lehessen tenni a kérdést: lesz meccs?

Ópusztaszeren őrzik az ország egyetlen olyan labdáját, amellyel képtelenség gólt rúgni. Bozsó Zoltán fészerében lehet megcsodálni: a fagolyót úgy fűrészelték ki egy kocka alakú fatönkben, hogy a kerete megmaradt, így bár lötyög benne, nem tud kiszabadulni.

Nem véletlen az anyagválasztás, a 41 éves erdész a magyar favágó-válogatott kiválósága, két nap alatt annyi fát aprít az udvaron kialakított edzőtéren, mint más egész télen.

A versenyfejsze Új-Zélandról érkezik, ára 200 ezertől 500 ezer forintig terjed anyagtól, élezési módtól, egyéni beállításoktól függően – a Stihl-istálló tagjaként az összeg nem az ópusztaszeri családapát terheli.

Bár van neki, favágási stílusát nem az erejére alapozza: „Sokat számít az ész, hogy előre megtervezett ütésekkel, hatékonyan versenyezz. Inkább nagy erővel vágok hatot-hetet, mintsem hogy összevissza verjem a fát fejetlenül.”

Hozzászólások

hozzászólás