“Gondok kése húsunkba vág” – villanások egy cigány csapat életéből

Fotók: Reviczky Zsolt

Különleges vállalkozásba fogott Reviczky Zsolt fotóriporter: tavaly május óta jár a Nógrád megyei, cigány csapatként emlegetett Kálló mérkőzéseire. Azt gondolta, példát mutathat a sport integráló szerepére, tapasztalatai azonban ennél sokkal ellentmondásosabbak. Elidegenítés, esélytelenség, kívülről és belülről is zárt ajtók, kitörési és betörési lehetőségek, rendőrsziréna, hajnali munka és családszeretet egy fokozottan hátrányos helyzetű faluban – villanások fényképben és szövegben.

Fotók: Reviczky Zsolt“Zöld az erdő, zöld a hegy is,
A szerencse jön is, megy is.
Gondok kése húsunkba vág,
Képmutató lett a világ.”

Cigányhimnusz (részlet)

„Tegnap egész éjjel ugattak a kutyák, mondtam is a tesónak, valaki biztosan meg fog halni. Erre tessék, a Marci elvágta a felesége torkát, állítólag harmincöt késszúrással végzett vele. Négy hónapja mentek szét, az asszony ivott meg rosszul viselkedett, vitte magával a gyereket a pápai anyaotthonba, és volt olyan hülye, hogy elmondta, hol van. A Marci meg úgy gondolta, ha vele nem él, ne éljen mással sem. Nem tudom, hogy fogják eltemetni az asszonyt, biztosan tanácsilag gyűjtenek majd rá megint.”

A hátsó ülésen meséli a friss rémtörténetet egyik kállói a másiknak, az Erdőkürt elleni idegenbeli meccsre igyekszünk. A szomszéd falvak csatája Nógrád megye legkeményebb rangadója, nemegyszer félbe is szakadt. Három kopott dívány és két kiszuperált fotel szolgál padként az erdőkürti öltözőben, a kállói játékosok sportszárhúzás közben is a gyilkosságról beszélnek. Valaki sérelmezi, hogy a tettes valószínűleg tizenkét évvel megússza, míg egy nagyobb rablásért még húsz évet is kaphat. Van két téli igazolás is a csapatban, a páros azért jött át Valkóról, mert ott rendszeresen megjegyzéseket tettek rájuk, a legfinomabb az volt, hogy színesedik velük az együttes.

„Bocs, merre van itt a pálya?” – húzza le a rendőrautó ablakát egy bizonytalan biztos, és a kocsmában is érezni, nagy harc készül: „Ez vérre megy, mint a Nápoly–Roma. A zsebemben itt a baseballütő… Egy rendőrautót már láttam, a többi majd jön, ahogy fokozódik a hangulat.”
Kétszáz szurkoló ordítja végig a megyei III. osztályú meccset, néha pattanásig feszülnek az idegek, a szünetben kiabálás, a kapus idegesen szívja a kölcsöncigit. Végül lejátsszák a kilencven percet, 3–3 a vége, mindkét csapat a bírót szidja, az erdőkürtiek megjegyzik, biztosan meg volt félemlítve, hogy nem mert a kállóiak ellen ítélni.

A meccs után a játékosok többségével visszat érünk Kállóra, Makó András kocsmájához. Fia, Róbert büszkén mutatja tetoválásait, hasán a latinul felírt „Élek, tehát szeretek” feliratot és a többit: „A bal karomra Szűz Máriát, Jézust, angyalokat és galambokat varrattam, a jobb karomra meg a ribancokat.” Elhúz néhány szirénázó rendőrautó a falu vége felé, mire az egyik vendég elmosolyodik: „Most lenne érdemes bankot rabolni, amíg az összes rendőr odavan.”

„Bangó Margit itt volt férjnél, Kállón lakott, a cigány Rózsadombon. Amikor kiállt a ház elé fekete, hosszú hajával, és elkezdett énekelni, minden cigány őt hallgatta, de még a magyarok is. Jöttek elő sorra a zenészek, az egyik házból egy cimbalmos, a másikból egy brácsás, a harmadikból egy hegedűs, és sorra bekapcsolódtak a muzsikába. Este nyolckor véget ért a zenélés, nem lehetett hangoskodni, mert az öregek lefeküdtek. Rend volt akkoriban, más világ, mint mostanság. Ha egy gyerek leejtett egy szemetet, rászóltak, hogy vegye fel, és olyan sem fordult elő, hogy a fiatalabb ne köszönt volna előre az idősebbnek.”
Diviák István, a kállói csapat edzője

„S még félelmetesebb az az érzelmi sivárság, amelyről Juhász Józsefné kállói tanárnő feljegyzéseiben így ír: »Az irodalomtanítás már szinte fogcsikorgatva ment. Semmivel sem lehetett fölkelteni igazán az érdeklődésüket. A legszívhezszólóbb alkotások sem váltottak ki belőlük tetszést, átérzést, a legkisebb pozitív megnyilvánulást sem. Próbáltam filmekkel (…) A reakciójuk mindig ugyanaz volt: »Miért ezt a hülyeséget nézzük? Nézzünk inkább valami jó, izgalmas akciófilmet!« (…) Néhány évvel ezelőtti osztályokban még együtt könnyeztük meg a lányokkal Árvácska történetét vagy a Love Storyt, s a fiúk néma csendben és halálosan komoly arccal nézték a filmek minden kockáját. Egyszerűen tetszett nekik, átérezték, hatással volt rájuk. Míg ezek a gyerekek harsány kacagásba törtek ki, amikor Zsaba Mári betörte Árvácska fejét a szegedi papucsával.«”
Egy iskolavizsgálat tanulságai (Egyetemi újság, a Szent István Egyetem lapja, 2003)

„Nekünk a foci a mindenünk. Úgy szoktuk mondani, nálunk a foci után első a család. Ha Istvánnal hívjuk egymást telefonon, akár hajnali ötkor, munka előtt is, rögtön arról beszélünk, mikor nyírjuk a füvet, vonalazzuk a pályát, vagy hogyan utazunk el idegenbe. Itt huszonöt évig nem volt futballcsapat, négy éve kezdtük újra. A zöld mezünket a Nógrád megyei roma kisebbségi önkormányzattól kunyeráltuk ki, a kéket meg személyes ismeretség révén a kistarcsai egyesülettől. Lipcsei barátainktól kaptunk Németországból aranyszínű dresszeket is, de azokon nincs szám sem. Az is hozzátartozik, hogy nemigen akarnak itt a játékosok edzésre jönni. Ha esik az eső, azért nem, ha süt a nap, azért nem. Mindent kitalálnak, csak hogy ne kelljen edzeni. Azt mondják, ők otthon edzenek, a számítógépen, a focis játékkal. Furcsa ez is. Dühösen anyáznak, hogy miért nem lövi már be a játékos, közben meg ők nyomogatják a gombokat.”

Tompos Zoltán, a kállói csapat intézője

„Levonult a pályáról a nagyrészt romákból álló kállói csapat, mert az asszisztens folyamatosan hergelte, indiánoknak nevezte a játékosokat. A meccs 74. percében, 3–0-s hazai vezetésnél szakadt félbe az Erdőkürt–Kálló rangadó.”
Cigányozott a bíró, levonult a roma csapat (Bors, 2013. 11. 07.)

„Két hete helyezkedtem el Aszódon egy szélvédőket gyártó cégnél, András bátyám is ott dolgozik, most épp éjszakás volt, a szomszéd szobában alszik még kicsit a meccs előtt. Kállón jártam általános iskolába, tizennégyen voltunk egy osztályban, majdnem mind cigányok. Az ötödiket kétszer végeztem, megbuktam nyelvtanból. Mindig ugyanazt a dolgozatot adtuk be egy barátommal, akkor is így volt, őt mégis átengedték, engem meg nem. Mondjuk azt pont ő írta. Hogy mennyit tanultam idehaza? Semennyit. Számítógépen játszom, de nem sokat, napi egy-két órát. Megvan a FIFA 2010, azon szoktam. Esténként tévézek, tegnap az X-Ment néztem, jó film volt, tetszett. Zene? A diszkózenét szeretem. Öt-hat barátnőm volt már, a mostani tizenhat éves, Viktóriának hívják, körülbelül két hete vagyunk együtt. Egyik éjszaka jött haza a testvérével, az utcán elkezdtünk dumálni, hülyéskedni, aztán Facebookon folytattuk, jobban megismerkedtünk. Első meccsemet Nógrádmegyeren játszottam a felnőttben, negyvenfokos melegben kikaptunk tíz egyre, azt az egyet én rúgtam. Sokszor ellenünk fújnak a bírók, biztos vagyok benne, hogy azért, mert cigány csapat vagyunk. Szendehelyen három lesgólt kaptunk, Nógrádon kézzel ütött gólt az ellenfél, a bíró is látta, mégis megadta. A mostani idényemet eléggé megnehezítette édesanyám halála, sokáig nem tudtam a játékra figyelni. Állítólag rákos volt, negyvenkét évesen halt meg, december tizenkettedikén. Másnap már meccset kellett játszanom. Nem volt könnyű.”
Hajdú Norbert, a Kálló 20 éves játékosa

„A sípszó után elindultunk az autókhoz. Ekkor szóltak, hogy a pálya másik végén ütik a csapattársainkat. Mikorra odaértünk, ők már a földön feküdtek, és taposták-rugdosták őket. Egyikük fejét a víz alá nyomták. Sikerült lerángatni őket róluk, de egyre többen jöttek, és akin piros mez volt, azt ütötték. Ha valaki a földre került, akkor azt taposták-rúgták! Valakit a szemem láttára rúgtak fejbe. Valahonnan előkerült egy vascső is. Minket azzal kergettek és kérték az udvarban lévőket, hogy jöjjenek ki, és kapjanak el.”
Kovács Tamás, Mátraszőlős játékosa
(az idézet forrása: Lincshangulat és tömegverekedés követte a Kálló–Mátraszőlős megyei Magyar Kupa-mérkőzést, nogradifoci.hu, 2014. 11. 12.)

„Ha a bíró is cigány, akkor bezzeg nincs olyan, hogy ne aggódjatok, roma testvérek, hozzátok húzok. Én vegyes származású vagyok, de magyarnak tartom magam, mellesleg itt a faluban cigányul nem is igen beszélnek az emberek. A cigány futballistában sokszor iszonyú nagy tehetség van, csak valamiért nem tud érvényesülni. Pedig azoknak, akik az életben úton-útfélen azt tapasztalják, hogy elfordulnak tőlük, elküldik őket, a futball esélyt jelent. A pályára oda tudják tenni a szívüket-lelküket, dühüket, szerencsétlenségüket, és ha elrontanak valamit, biztatják, bátorítják őket. A magasabb szint más, meg lehet nézni az NB I-es és NB II-es mezőnyt, nem sok cigány játékost találni. Vargában a Fradiból biztosan van egy-két vonóval, a régiek közül a Koszta Janiban, a Pintéren meg érződött, hogy bár nem cigány, közöttük nőtt fel. Egyébként azt sem tartom véletlennek, hogy a Pisontot félreállították az MLSZ-nél. Szerintem néhányan tartottak tőle, hogy ha sokáig ott dolgozik, akkor füstmérgezést kapnak.”

Diviák István, a kállói csapat edzője

„Volt, amikor leköpték a bírót, de olyan is, hogy fejbe rúgták. Próbáltam csitítgatni, fegyelmezni a játékosokat, de mintha a falnak beszéltem volna. Ilyenek. Nem lehet velük mit kezdeni. A megyében a kállói focicsapat meccseire jár ki a legtöbb néző: fürtökben lógnak a cigányok, de jegyet egyik se vesz, miközben a két kezük teli van dobozos sörrel. Ha mindenkitől beszednék a kétszáz forintot, ahogy azt más faluban is teszik, nem lenne gond, hogy miből nyírják le a füvet.”

Komjáthy János, a Kálló korábbi elnöke
(az idézet forrása: Kinek kell Kállón egy csapat?, Népszabadság, 2014. 05. 16.)

„Gödöllőre járok suliba, a kétszázkettes szakközépben vagyok iparigépész-tanuló, de iskolát akarok váltani, mert szívkezeléseim miatt sokat hiányoztam. Kétszer műtötték a szívem, rendszeresen kell jelentkeznem kontrollra. A sportorvosim rendben van, megkaptam a pecsétet egy balassagyarmati orvostól. A szüleim megbecsült embernek számítanak Kállón, zöldséges boltjuk van, piacoznak, édesapám éppen Tatán dolgozik egy brigáddal. Vendéglátói területen szeretnék munkát kapni, voltam is felvételizni Hatvanban a vadászkastélyban és Aszódon, az Aredo étteremben, mindkét helyen azt mondták, majd értesítenek. Nem hívtak. Nem mondták ki, de érzékeltem, a származásom miatt. Hogy mihez kezdek, nem tudom, talán Pestre megyek, egy hajóra. Ott vannak ismerőseim, gondolom, több a lehetőség. Magyarországon létezik rasszizmus, ezt azóta tapasztalom, amióta tudom az eszem. Cigányként nehezebb munkát találni. Miért? Sajnos sok helyen vannak olyan cigányok, akik – hogy is mondjam? – normálatlanok. Mi megadjuk a másiknak a tiszteletet, de tudjuk, kik azok, akikkel nem érdemes beszélni. Igaz, hogy balhés csapatnak számítunk, a legtöbbször azonban nem mi kezdjük. Verekedni én még nem verekedtem, de ha kell, megvédem a társaimat. Miként képzelem az életemet? Kimennék Németországba, van is egy kéziszótáram, abból tanulom a szavakat, próbálom összetenni a mondatokat.”

Horváth Arnold Rafael, a Kálló 17 éves játékosa

„Kubainak becéznek, pedig nem olyan a színem (szélesen vigyorog, közben a mellette álló férfi nevetve hozzáteszi, üstdob volt a járókája). A Vanyarc elleni balhé áprilisban? Volt közöttük egy játékos, akit csak azért állítottak be Kállón, hogy rugdosódjon, én meg szóvá tettem, hogy miért nem hívják le. Összeszólalkoztam az egyik szurkolóval, elkezdtünk verekedni, már lecsúsztunk az árokba, amikor szétválasztottak minket. Erre az illető telefonált a fiának, aki tizenöt perccel később megjelent Vanyarcról egy Ford Transittal, és a nézők közé hajtott. Végighúzott a pálya mellett, a pálinkafőzdénél visszafordult, és visszafelé is a kállóiak közé gázolt. Óriási szerencse, hogy nem történt tragédia, mindenki ugrált be az árokba a kocsi elől, nők, gyerekek, öregek. A négy-öt éveseket úgy kellett behajigálni. Aztán az egyik kállói srác, akinek a gyerekét majdnem elütötte a kisbusz, bevágta a mountain bike-ját a szélvédőn. Betört az üveg, a bicikli meg lepattant róla, és berepült a pályára. Erre elment a transitos. Megjelentek a rendőrök, késő estig helyszíneltek, azóta is tartanak a kihallgatások.”

Horváth László, a Kálló 2016. december 31-ig eltiltott játékosa

„Nemrég temettük el egyik játékosunk, Makó István kisfiát. Jánoska öt hónapos volt. Lukas szívvel született, valami vírus ráment a májára, májdonorra várt. Az apja odaadta volna a sajátját, a műtétre gyűjtött a család, hatszázezer forint kellett volna. Segített a Baptista Szeretetszolgálat is, lipcsei ismerőseink pedig felajánlották a vendéglátást a németországi műtét idejére. Este jött a hír, hogy összegyűlt a pénz, a következő hajnalban meghalt a gyerek a Heim Pálban. Nekünk, kállói futballistáknak már csak az maradt, hogy vettünk egy labdát, valamennyien aláírtuk, és koszorú gyanánt letettük a fiúcska sírjára. Még most is nehéz erről beszélnem, nem is tudom szavakba foglalni, mit jelent nekünk a család.”
Diviák István, a kállói csapat edzője

„Reggel négykor már kint voltam a földön, délutánig ötvenhat kiló borsót gyűjtöttem, haza kellett jönnöm a meccs miatt. Kilónként hatvan forintot adnak érte, 3360 forintot kerestem. Hogy mire költöm? Chipsre, kajára. Ha kell, adok édesanyámnak belőle. Általános iskolába járok, a 7. b-be, tizenegyen vagyunk az osztályban. Délutánonként fifázom, vagy a többiekkel motorozunk, focizunk, beszélgetünk, magozgatunk, kártyázunk. Fire-ezni szoktunk magyar kártyával, mindenki beteszi a pénzét, és a győztes viszi a nyereményt. Egyszer ötszázból csináltam hetvenezret! A terveim? Szeretném lerakni a jogsit, aztán megcsinálni a gép- és légtechnikai szerelőképzést, a főnököm ígérte, ha elvégzem, felvesz rendesen. Most csak maszekolok neki, disznóólakat, csirkeólakat építünk, betonozunk. Szűk kis falu Kálló, de nekem jó. Igaz, van feszültség a cigányok és a magyarok között, a trafik mellett él például egy fajgyűlölő család, a cigányokat ki nem állják. Nem is megyek feléjük, csak ha cigit kell vennem.”
Lakatos Attila, a Kálló 15 éves játékosa

“Egész világ ellenségünk,
Űzött tolvajokként élünk.
Nem loptunk mi, csak egy szöget
Krisztus vérző tenyeréből.”

Cigányhimnusz (részlet)

Hozzászólások

hozzászólás