Így pusztult el az első futballakadémia

Magyarország első utánpótlás-kollégiuma működött Pacsán, az egykor ifjú tehetségektől nyüzsgő épület négy éve lakatlan kísértetkastély. Helyszíni riport.

„Nem egy pacsalábon forgó palota” – írta a Pacsai Labdarúgó Sportkollégium funkcióra tervezett, egyszerű, de rendezett épületéről Pietsch Tibor, a Nemzeti Sport főmunkatársa 2007 januárjában. Sajnos tévedett.

Az 1650 lelkes zalai település híres fociiskolája nyolc éve még a környék futballjának virágzó fellegvára volt. Azóta azonban valóban kirúgták alóla a pacsalábat, immár szomorú kísértetkastély, rongyosra tépett magyar zászlót szaggat a szél a lakatlan épület előtt. Éles a kontraszt a kőkorlátos bejárat elé telepedett vidám fiúsereg 1980-as fényképe és a lépcsősor, terasz mai elárvult látványa között.

Magyarország legelső futballakadémiája 1975-ben nyitotta meg a kapuit (bár akkor még nem használták a fellengzős akadémia szót, mertek egyszerűen sportkollégiumot mondani), és 2011-ben zárta be. Az ötletet a hetvenes években részben az AC Milan utánpótlás-nevelő bázisa és a Labdarúgás folyóiratban a Milanellóról megjelent cikk adta, részben pedig a közeli nagyváros, Zalaegerszeg megerősödése, a ZTE 1973-as feljutása az NB I-be.

„Származási felmérést végeztünk a ZTE-nél, és kiderült, hogy a csodát végrehajtó csapat zöme falusi – írta Gyurkó Kálmán, a pacsai modell egyik szülőatyja a 25. évfordulóra kiadott füzetben. – Figyelmünk tehát a falvak felé irányult, mert rájöttünk, ott van a gyémántbánya. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy csak együtt tartással lehet iskolarendszerű labdarúgó oktatásban részesíteni a tehetséges falusi gyerekeket.”
A legelső lakó egy barna hajú fiúcska, Harangozó Kálmán volt, a ZTE hátországának szánt pacsai focisuli pedig hamar Zala megye népszerű és megbecsült intézményévé emelkedett. Járták az edzők a térség falvait, a pártvezetés támogatásával és a helyi iskolák együttműködésével sorra nézték a tehetségeket, és akit arra érdemesnek találtak, behívtak a kiválasztóra, ahonnan már csak tizenöt–húsz gyermek nyert felvételt Pacsára.

Ott aztán a kollégiumi élet minden szépségéből és nehézségéből kijutott nekik. Ha hó volt, ha fagy, sokszor már reggel 6 órakor indult a félórás futóedzés az épületet övező kertben, a tisztálkodás, rendrakás, takarítás után a szomszédos általános iskolában várta a fiúkat a reggeli. A tanórák végeztével délután kettőtől négy óráig kötelező „tanulószoba” következett, majd a nap csúcspontja, a futballedzés. Némi szabadfoglalkozás (szabad foci) után pedig vacsora, készülődés a lefekvésre, és 21 óra 30 perckor takarodó.

„Főként szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeket gyűjtött össze a kollégium, olyanokat, akik imádtak focizni, függetlenül attól, hogy az IQ-szintjük mekkora – mondja az egykori vezetőedző és kollégiumvezető, Tóth Attila, aki ma matematika és testnevelés szakos tanárként, valamint a Zala megyei III. osztályban szereplő Pacsai Haladás felnőtt- és utánpótlásedzőjeként tevékenykedik. – Sok volt itt az elvált szülők gyermeke. Ők a válás után jellemzően az anyukához kerültek, ám mivel a külön élő apuka szerette a focit, megfelelő kompromisszumnak látszott Pacsára küldeni őket. Mi pedig apjuk helyett apjuk voltunk.”

Az 1964-ben született edző valamikor maga is a kollégium futballpályáját taposta, apja halála után, félárván került 1977-ben a harmadik évfolyammal a kollégiumba. Itt jegyezzük meg, hogy a három korosztályt, az ötödik-hatodikost, a hetedikest és a nyolcadikost képző iskola háromszor adott országos úttörő – vagy később diákolimpiai – aranyérmes csapatot, 1976-ban, 1977-ben és 1979-ben.

Az első töréspontot az 1991-es év jelentette, amikor megszűnt a közvetlen együttműködés a ZTE-vel, és idővel nehezítette a kiválasztást az is, hogy a falusi iskolák a fejkvóta miatt nemhogy nem szívesen engedték el, de időnként szinte bújtatták ügyesebb gyerekeiket a pacsai megfigyelők elől. Nem tett jót a szikkadó magyar futballtalajból gombamód kibújó akadémiák konkurenciája sem, a szakmai fejlesztésekre nem jutott forrás, és az utolsó időkben már a futballiskola önkormányzati fenntartása is gondot okozott. Végül 15 millió forint hiányzott a túléléshez, és bár az országis hírű, ám korszerűtlené vált játékosnevelde bennfentesek szerint menthetetlen volt, vonzerejéről sokat elárul, hogy Tóth Attilát még két évvel a bezárás után is keresték telefonon. Jelentkeztek az új diákok…

A magyar válogatottban viselt meggypiros meze ma is kint van a pacsai általános iskola vitrinjében, a zalai városka híres futballkollégiumából tizenöten értek NB I-be, közülük ő vitte a legtöbbre. Herczeg Miklós, az 1974-es születésű csatár később a Győr, a Sopron, az Újpest, a Budapest Honvéd és a Pápa csapatában is játszott, tizenkétszer szerepelt a válogatottban.

„Éppen a napokban döbbentem rá, amikor Győrben, az U13-as csapatnál szót váltottam egy hetedik osztályos fiúval, hogy mennyire kicsi gyerek lehettem a pacsai felvétel idején – emlékezik 1985 nyarára a győri U9-esek trénereként dolgozó futballista. – Dióskálon nőttem fel, a Kis-Balaton térségében, ott fociztam ötödikes osztálytársaimmal, amikor felfigyelt rám a pacsai kollégium egyik környéket járó edzője. Bár a helyszínen azt mondta, túlságosan vékony vagyok, a nyár elején érkezett egy levél, hogy várnak Zalaegerszegre az edzőtáborba. Négy napig tartott, az ötven gyerekből tizennégyet-tizenötöt választottak ki, köztük engemet is. Tizenegy évesen persze voltak honvágyas, sírós időszakaim, nekem mégis menekülőutat jelentett Pacsa, amelyet mintha valaki kikövezett volna számomra. Szanaszét volt a családom, a szüleim váltak. Hétvégénként jártam csak haza, imádtam a kollégiumot, előfordult, hogy a társaimmal inkább szombatra és vasárnapra is bent maradtunk. Emberileg sokat köszönhetek edzőmnek, Csordás Józsefnek, akit akkor szigorúnak láttam, de a rendet, a fegyelmet, a biztonságot egy életre megtanította nekem. A futballcipő kipucolása, a szoba takarítása, a beágyazás része volt a mindennapjainknak, és bár ez sokaknak természetes, nem biztos, hogy nekem otthon kialakult volna. Életem meghatározó időszakát töltöttem Pacsán, szívfájdalom és lelki törés volt számomra, amikor két év után el kellett hagynom, és édesapám miatt Győrbe költöztem.”

Aki járt Tóth Attila pacsai dolgozószobájában, tudja, az egykori kollégiumvezető szakmáját a megszállott szorgalmával, alázatával és kitartásával űzi, polcain szakkönyvek, DVD-k, sőt videokazetták garmadája sorakozik. Elméleti és gyakorlati munkásságát a 2007-ben kiadott, „Az alapfogalmaktól a mérkőzésekig” című, 300 oldalas könyvébe sűrítette, a törzsanyagot magvas gondolatok, idézetek színesitik – ezekből válogattam néhányat.

„Sohase hazudj! Ha az edző nem tartja be az ígéretét, akkor elveszíti szavahihetőségét. És ha elveszíti, akkor teljesen elveszíti.” (Ottmar Hitzfeld)

„Élvezzék a játékot! Imádjanak focizni! Eljön majd az idő, amikor a labdarúgás megszűnik játéknak lenni, foglalkozássá válik. Ekkor már kevésbé élvezetes. (Guti)

„Az az érzésem, a Real Madridnál nem embernek, labdarúgónak tekintenek minket, hanem árucikknek. Ha úgy tetszik, terméknek, aminek értéke van, s el lehet adni vagy meg lehet venni.” (Roberto Carlos)

„Minél keményebben dolgozol, annál nehezebb feladni” (Vince Lombardi)

„Az nem elég, ha megteszünk minden tőlünk telhetőt; időnként azt kell tennünk, amire szükség van.” (Winston Churchill)

„Az emberek elfelejtik, hogy milyen gyorsan végeztél el egy feladatot – de emlékezni fognak arra, hogy mennyire jól csináltad.” (Howard W. Newton)

„A rugalmatlanság az emberi esendőségek egyik legrosszabbika. A merevségre nincs ellenszer, magában rejti pusztulásának csíráját.” (Anonymus)

„Ha bíznak valakiben, az nagyobb bók, mint ha szeretik.” (George MacDonald)

„Minden szerzés elválaszt a többiektől; minden adás egyesít a többiekkel.” (Assisi Szent Ferenc)

„Nem az számít, hogy mit fogsz csinálni, hanem az, hogy most mit csinálsz.” (Napoleon Hill)

A pacsai növendékek közül az NB I-ig vitték: Halász István (Pacsán végzett 1976-ban), Sipos Sándor (1977), Takács Jenő (1977), Rózsa László (1980), Németh István (1979), Belső Sándor (1982), Szalai Csaba (1982), Németh Tibor (1983), Horváth József (1984), Németh Tamás (1986), Zugor Péter (1987), Herczeg Miklós (1987), Zöld Szilárd (1990), Tóth Zoltán (1992), Simonfalvi Gábor (2002). A Győrbe költöző Herczeg Miklós kivételével valamennyien a ZTE-hez kerültek.

Hozzászólások

hozzászólás