Harc a csapatban maradásért, a hétköznapok elfelejtéséért, a kinti reményekért. Az Aszódi Javítóintézet futballélete.
„Kedves egészségükre!” – lép asztalunkhoz feltűnő előzékenységgel egy tizenöt éves forma fiú az Aszódi Javítóintézet menzáján. Furcsa buzgalommal szedi le kiürült tányérjainkat és viszi vissza a marcona hatósági személy által őrzött kiadóablakhoz. Mosolyognak a mellettünk ülő nevelők, ők pontosan tudják, miért iparkodik a fiatalember – szeretne visszakerülni a futballcsapatba, ahonnan magatartásbeli problémák miatt büntetésből kiszorult.
Érdemes tisztázni: az intézet nem börtön, a lakókkal szemben foganatosított rendelkezés jogilag nem büntetés, hanem intézkedés, a mindennapi élet szabályai azonban kemények és szigorúak. Az aszódi falak közé 12 és 21 év közötti személyek érkeznek bírósági ítélettel, miután kisebb súlyú bűncselekmények – például lopás, rablás, garázdaság – elkövetésében vétkesnek bizonyultak. A nevelők célja, hogy az ide rendelt százhatvan fiatalt segítsék a társadalmi normák elsajátításában, a szabálykövető magatartás kialakításában, a visszaesések elkerülésében. A küzdelem embert próbáló, sokszor szinte kilátástalannak tűnik. Pedagógiai törekvéseik fontos eszköze a sport, különösképp az intézet lakóit csapatszellemre, áldozathozatalra, együttműködésre késztető futball.
A szökésveszélyesnek ítélt gondozottakat leszámítva a fiúk szabadon mozoghatnak az 1884 óta álló impozáns épületekben és a hozzájuk tartozó parkban, időről időre kapnak 3-4 napos eltávozási engedélyt, nyáron 21 napra, télen 12 napra hazamehetnek.
Már akinek van hova.
Ha várja is valaki a javítóból kieresztett tinédzsert, a keszekusza családi viszonyok, az otthon látott rossz viselkedési minták sok esetben inkább visszahúzó erőt jelentenek. Noha Aszódon nem juthatnak hozzá kábítószerhez, a falakon kívül semmi sem garantálja, hogy nem nyúlnak újra a körükben leginkább elterjedt, néhány száz forintért beszerezhető, ellenőrizhetetlen összetételű, akár csavarlazítóval, patkányméreggel előállított herbálhoz. Kivétel nincsen, a nevelők állítják, az itteniek mindegyike kipróbált valamit.
„Lassan egy éve vagyok itt garázdaság miatt, másik tíz ügyem folyamatban van. Hogy mit követtem el? Felmentünk Pestre bulizgatni, kiszakítottam egy panelház ajtaját, ránk hívta a rendőrséget a tulajdonos” – beszéli el történetét a 19 éves Tóth Dániel, aki nevét és arcát vállalva nyilatkozott a nevelői szobában. Mellette ül a szintén 19 éves és hozzá hasonló feltételekkel szereplő Kalocsai Barnabás, neki saját bevallása szerint korábban – egyéb vétségeken túl – rendőrökkel akadt összetűzése, és eddigi három aszódi éve sem telt zökkenőmentesen: „Három szökés volt, legutóbb tavaly augusztusban hoztak vissza, azóta nem szökdösöm”. Mindketten az intézeti futballélet meghatározó szereplői, a 9-es számú csoport tagjaként játszanak a többfordulós házi bajnokságban. Ősztől tavaszig a tornacsarnokban, nyáron a salakos kispályán csapnak össze egymással a nevelési igények, korosztályok szerint összeválogatott csoportok csapatai.
„Ami nap közben történik, a pályán elfelejtődik, ott feloldódnak a feszültségek. Örülünk, hogy játszhatunk valamit. Úgy tudom, az intézeti válogatottal Csehországba utazunk egy tornára. Még sohasem jártam külföldön…” – meséli Dániel, a csapat kapusa, összekeverve a tavalyiak csehországi túráját az idén tervezett gödöllői nemzetközi kupával. Szüleit nem ismerte, gyermekotthonban nőtt fel Kispesten. Az aszódi javítóintézetben szobafestő szakmát tanul, ezzel szeretne kint is foglalkozni, ám azt sem zárja ki, hogy szellemi munkát keres majd, ha összejön az érettségi.
„A foci örömöt ad, segít elfelejteni a bajainkat, a játék alatt nem foglalkozunk azzal, ami bánt” – ragadja meg a javítós futball lényegét a többnyire csatárt játszó Barnabás, akit odakint barátnője és egyéves kislánya, Kiara vár Tiszaburán. Kezén ujjanként égetett BOSS felirat, egy aktualitását vesztett szerető nevét kellett valamilyen négybetűs szóval felültetoválni, a feljebb látható jin-jang jel magyarázata jóval prózaibb: „Részeg voltam.” Aszódon műhelyben dolgozik vagy kerti munkát végez, ás, lapátol, metsz, hegesztőként papírt is szerzett, megkapaszkodni is a szakmával kíván: „Hallottam, Németországban nagyon keresik a magyar hegesztőket. Odakint nem akarok mást, csak normális életet élni, mint minden más ember. Nem kitűnni a tömegből.”
Ha nem is tekinthető általánosnak a mesébe illő folytatás, a nevelők kapásból két korábbi intézetlakót is említenek, akinek a valós életben a futball adott biztos talajt. Ö. Ferenc barátnőjével és két gyermekével Angliában él, egy kisebb birminghami egyesület igazolt játékosaként jut némi pénzhez, H. Péter pedig Aszód környéki csapatokban szerepelt szabadulása után. Mint Tóth-Ilkó János otthonvezető felidézi, egy időben szorosan együttműködött a nevelési intézmény és a jelenleg Pest megyei III. osztályú Aszód FC, a javítós fiatalok feladata volt a pálya karbantartása, cserébe kimehettek megnézni a hétvégi mérkőzéseket.
A falakon túli programok megbontják a benti élet egyhangúságát, segítenek viszonyt találni a társadalommal, meglelni az önállóság útját. Óriási hatást gyakorolt a javítóintézet lakóira a közelmúltban a József Attila Színházban megnézett Indul a bakterház című darab, a felnőttek csalfa világával dacoló, bakterházba kicsapott, éles eszű tehénpásztor, Bendegúz alakjában sokan magukra ismertek.
A színházi kötődés nem véletlen, a Nemcsák Károly vezette színészválogatott rendszeresen megmérkőzik az Aszódi Javítóintézet növendékeinek és nevelőinek csapatával. A pedagógusok időnként összecsapnak a pályán az intézet lakóival is, és bár a fiatalos lendület, a nyers erő az utóbbiakat segíti, a kemény hátvédet játszó otthonvezető, Tóth-Ilkó János elmondása szerint azért a tanár–diák meccseken többnyire a rutin és az észjáték a döntő – a lelkes tinédzserek bánatára.
„Focizni minden gyerek szeret, és most direkt nem labdarúgást mondtam – hangsúlyozza Kocznár Katalin, a házi futballbajnokság szervezéséért felelős nevelő-testnevelő. – Aki csapatban játszik, annak meg kell tanulnia követni a szabályokat, együttműködni a többiekkel, elfogadni egymást, tekintettel lenni a másik adottságaira, vigyázni a kicsikre. A foci jelentős személyiségfejlesztő tényező. Rendkívül rossz fizikai és mentális állapotban kerülnek az intézetbe a gyerekek, a kábítószer roncsoló hatása sérülékennyé teszi őket, mozgásszervi nehézséget hozhat elő, sokaknál csak itt derül fény korábban nem ismert egészségi gondokra.”
Több mint 450 javítóintézetes fiatal vett már részt különböző országos sportversenyeken a testnevelő felkészítésével. A futball mellett fontos szerep jut az intézetben az asztalitenisznek, a röplabdának, a floorballnak, a tollaslabdának, a softrögbinek, az atlétikának és – talán meglepő módon – a sakknak is. A higgadt gondolkodást, szellemi nyugalmat igénylő sportban éppen egy hiperaktivitással küzdő tizenéves, Sz. Dániel vitte a legtöbbre, a 45 gyereket felvonultató országos mezőnyben második lett.
Az iskolai és sportköri foglalkozásokat vezető pedagógus testnevelési programjának legnagyobb „ellensége” a gyúrás (az erősítőterem bejáratán Aszódon évek óta lakat van), a tizenévesek körében az erőfitogtatás miatt népszerű anaerob gyakorlatok nem segítik a keringést, a légzést.
„Fű alatt azért fekvőzünk” – fordul felénk vigyorogva egy hat hónapja beköltöztetett cserejátékos a tornacsarnokban, miközben a pályán éppen az 1-es és a 4-es csoport közös csapata futballozik az 5-ös csoportéval. A tornapadon mellette ülő fiú civil ruhában maradt, nem húzta fel az Osto’s Küche feliratú németországi adománymezt, mint mondja, fél, hogy a focitól lefogy. „Most benne leszünk az aszódi újságban?” – kíváncsiskodik, majd amikor társa bosszankodik, amiért lemaradnak a „celebségről” a törvény által előírt arc nélküli képek miatt, felszisszen: „Legalább nem látják, hogy itt vagyok. Tiszta szégyen…”
A linóleumon szikrázó ütközetekkel, akrobatikus mozdulatokkal, vakmerő fejesekkel tarkított játék végén 15–9-re győz a 16 év alattiakból álló összevont csapat. A nyertesek kapusát, a 16 éves S. Rajmundot felkísérjük a csoportszobába. Döbbenetes belelátni egy rablással és lopással elítélt javítós titkos életébe. Ágya sarkában plüssmaci, éjjeliszekrényén közös fotó bátyjával, mellette barátnője fényképe (alatta a Válogatás a magyar irodalom legszebb szerelmesverseiből című kötet), karján tetoválás kétéves gyereke nevével. Megvan a polcon az ügyészségi anyagból megkapott, kecskeméti pályaudvaron rögzített utcai kamerafelvétel is az ócska drogtól kikészült gondozottról, aki most leplezetlen izgalommal szedi elő mappáiból magányában készített rajzait és a maga által írt rapszövegeket.
„A könnyeimmel harcolok / a börtön falaiba a nevemet bekarcolom / ruhámra hullanak a keserű könnyek / korán beleestem a fekete ködbe / az életem tizenévesen ment tönkre // Szeretnék olyan lenni, mint a bátyám / mert ő soha senkinek sem hátrál / emlékszem arra is, amikor velem futottál, / de mégis elkaptak a jardok / Közbeszól nekem a javító, neked meg a börtön, / Tesó, én most a négyéves ítéletemet töltöm // Sokat hibáztam, elismerem, megtettem, / másnak a tulajdonát elvettem / tudom, hogy most nem vagy büszke rám, drága bátyám / előhúz a szívem minden rég elfelejtett bánatot, / úgy érzem, már a mennyország felé szárnyalok.”
