Józsai futballtörténetek Szűrös Mátyás rádióbeszédétől a nagy sportszárlázadásig

Józsa–Tiszacsege, Hajdú-Bihar megyei II. osztály, középházi rangadó. A közigazgatásilag Debrecenhez tartozó, valójában a nagyvárostól jó néhány kilométernyi lakatlan rész, szántó által elválasztott település futballéletének erős pofont adott a nyolcvanas évekbeli összeolvasztás. A hosszú évekig szünetelő csapatot 2007-ben egy nagylétai férfi, Szabó László támasztotta fel.

„Tisztelt Sisa Tibor! A gödöllői előadásod óta erős indíttatást érzek arra, hogy gondolataimat megosszam. Amikor az országba jön egy külföldi edző, az első, amit észrevesz, hogy a magyar utánpótlás korrupciós. Az akadémiákon és a nagyobb kluboknál azok a gyerekek kerülnek be a csapatba, akik ismerős, haver vagy jómódú szülők gyerekei. A mai fociba nagyon sok pénz folyik, sajnos ez nem jó irányba viszi el a szakmát. Az edzők hetven százaléka pénzért foglalkozik a labdarúgással, és mivel jól jövedelmez és meg lehet élni belőle, ide is rokon, ismerős kerül be. Én azt vallom, nem attól lesz valaki jó játékos, hogy hol mennyit edz, hanem hogy a napjából mennyi időt foglalkozik labdával.”Szabó László fogadtatásként kezünkbe nyomja Sisa Tibornak címzett, tapasztalatait összefoglaló levelét, majd a Tiszacsege elleni mérkőzésre előkészített pályára mutat: „Képzeljék, a kétezres évek közepén a sporttelepen még a felső kapufáig érő gaz burjánzott!” A nagylétai születésű sportember nem akarta hagyni, hogy az akkor már egy évtizede csapat nélküli Józsán végképp elsorvadjon a futball, kiment egy traktorral, és néhány társával elkezdte visszafoglalni a terepet az elvadult növényzettől. „Ezeket az elhanyagolt pályatelkeket más helyen eladták bevásárlóközpontnak, itt sikerült megmenteni” – tekint végig büszkén birodalmán. 

„Ilyen girbegurba vonalak nem voltak, amíg én festettem őket! Kifeszítettem a madzagot, és nyílegyenesen toltam a mészporszórót” – ingatja fejét a gyepet mustrálva Batta Mihály, a Józsa 76 éves szakosztályvezetője, aki még az 1948-ban alakult egyesület első helyi legendáit, Sárvári Kálmánt, Simai Vilmost csodálva nőtt fel, és futballozott aztán húsz éven át a csapatban.

Neki is van mit mutatnia, a Népsport 1976. október 28-i számát, a józsai futballtörténelem talán legnagyobb dicsőségének lenyomatát máig becsben őrzi. „Meglepetés az MNK-ban! Józsa–DVSC 1–0 (0–0)” – olvasni a címben, alatta az emlékezetes  cikk: „Zúgott a »Szép volt, fiúk!« Szerdán délután a józsai pályán hatszáz néző ünnepelte csapatát, hiszen a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Haladás az MNK-mérkőzésen 1–0 (0–0) arányban győzött az NB II-es DVSC ellen. A 62. percben a józsai Batta 11-est hibázott, de néhány perccel később javított: szabadrúgáslövése a sorfalról Gulyás kapujának jobb alsó sarkába jutott. A DVSC a játékidő nagy részében mezőnyfölényben játszott, a csatárok erejéből azonban csak egy kapufára tellett (85. perc – Mezei), s végeredményben a határtalan lelkesedéssel játszó Józsa megérdemelt győzelmet aratott.”

A józsai labdarúgás hosszú hanyatlása 1981-ben kezdődött, amikor az addig önálló települést a debreceni lakosságszám növelése érdekében hozzácsapták a megyeszékhelyhez. Megszűnt az önkormányzat, az egyesület hirtelen gazdátlanná vált, a debreceni városvezetőknek pedig nem azon járt az eszük, miként segíthetnék a józsai klub működését. A kilencvenes évek közepéig még elvegetált a csapat, de a pályagondozás már a játékosokra maradt, máig emlegetik, 1989. október 23-án is éppen társadalmi munkában takarított a gárda, amikor az öltöző felől recsegő rádióból felhangzott Szűrös Mátyás hangja: „A mai naptól országunk államformája és neve Magyar Köztársaság”.

Készülnek a józsaiak a Tiszacsege elleni mérkőzésre, sokan Debrecenből járnak ki. Családias a közeg, a csapatkapitány az edző fia, Szabó Mátyás. Konzervfutballista a dobozból: a rendes öltöző megépítése egyelőre távoli terv, addig marad átmeneti lakásként a konténer.Hosszas tanakodás, huzavona előzi meg a kezdést, a szabályok betűjébe görcsösen kapaszkodó játékvezető sokáig tartja magát álláspontjához, hogy amíg mindkét csapat fehér sportszárban van, nem lesz meccs. Végül a bíró hátrál meg a vitában, természetesen lesz meccs, felsorakozhatnak a játékosok. Mondani is felesleges, mind a huszonketten fehér sportszárban.

Lendületes iramban, de sok hibával folyik a játék. Vasárnapi idill a pálya szélén, tücsökciripelés, Family Frost-dallam, távoli fűnyírózúgás vegyül a meccszajokba.

Maroknyi néző, elszórt pályára kurjantások. Felebaráti vallomás: „Nem vagyok én a csegeiek ellen. Csak azt akarom, hogy veszítsenek.”„Nem kell megijedni a csatártól! Úgy állsz előtte, Szabikám, mint akire rádudált a mozdony.”Riadalom támad, egy csegei játékos rosszul fordul, kegyetlen fájdalmak közepette a földre kerül. Körbeállják az aggódó csapattársak és az együtt érző ellenfelek, előkerül a hordágy, valaki mentőért kiált. Szerencsére közel az orvos: dr. Valóczki József, a Józsa 36 éves középpályása szakértőként méregeti a sajgó térdet, nem először kerül hasonló helyzetbe, látott már pályán nyílt alkartörést is („Laterálisnak tűnik, talán nem lesz nagyobb gond” – konzultál az oldalvonal mellől az esethez siető orvos kollégájával). Valóczki sporttárs a magyar orvos válogatott oszlopos tagjaként is segíti a hazai egészségügyet, 2012-ben a Malmöben rendezett nemzetközi tornán aranyérmet nyert a csapattal, mi több, őt választották meg a mezőny legjobb középpályásának. Általános orvosként végzett, de nem praktizál, egy nagy cég alkalmazottjaként amerikai orvosi műszerekkel kereskedik. Elmondása szerint mostanság leginkább a tüdővarrógép megy, abból évente 700 millió forint értékben adnak el.A 17 éves helyi tehetség, Papp Roland a legjobb pillanatban, a félidő végén egyenlít, 1–1 a szünet. Ő a józsai új idők „kirakatterméke”, az itteni utánpótlásban nevelkedett, és már kilencéves Robi öccsét is próbálja a pályára terelni. Építésznek készül, ha jól sikerül az érettségi a Pécsi Mihály Építőipari Szakközépiskolában, irány az Ybl. Addig marad gyakorlásnak a támadásépítés.

„Bence, egy kis csípős paprikát harapjál” – hangzik Szabó László félidei dörgedelmes útmutatása. A környéken csak Bokszi becenéven emlegetett tréner a meccset a korlát mögül nézi, ismeri magát, tudja, hogy néha csomót kell kötnie a nyelvére. „Édesapámat ismerni kell ahhoz, hogy valaki elfogadja. Nagyon jó edző. Azt tartják róla, hogy borzasztó szigorú, pedig ha ünnepelni kell, őt sem kell félteni” – mutatja be apját és edzőjét Szabó Mátyás.

Miután 2011-ben megnyerte a Józsa a megyei másodosztályt, a 15 fős keretből 14 játékost elvittek környékbeli fizetős csapatokhoz, egyedül a kapitány maradt. A 27 éves középpályás utánpótlásedzőként is segít, a sporttelep karbantartása az ő feladata, havi 107 ezer forintot kap érte. Az öt évvel ezelőtti bajnoki cím ünneplése benne is mély nyomot hagyott. Különösen a kezdőkörbe cipelt asztalon, felkapcsolt reflektornál vívott, hajnalig tartó pókerparti – és akkor a felül félmeztelenek–alul félmeztelenek kirakatmérkőzésről még nem is beszéltünk.Nyugodt szívvel futballozhatnak a józsaiak, a büfében már fő a babgulyás. Az U14-es korosztály sem jár rosszabbul, másnap a tervezett bajnokavatóra – a srácok kérésének megfelelően – slambuc készül. A szakács Bokszi párja, Hegedűs Anita, aki nevetve eleveníti fel a futballcsalád életének jellemző epizódját: karácsonykor karácsonyfa helyett száradó mezeket, sportszárakat kerülgettek lakásukban. Borbíró Dávid tizenegyest ront, később mintaszerű, tévébe illő fejes góllal teszi jóvá hibáját. A 22 éves debreceni fiatalember a DVSC akadémiáján pallérozódott, a profi sportközeg azonban tanulmányi eredményei rovására ment, a Lokival szemben győzött a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium.Néhány csegei előzetesen tartott attól, hogy a túl jó pálya megzavarja a fiúkat; aggodalmuk feleslegesnek bizonyult, a végén csak megvan az idegenben kincset érő egy pont.

Nincs más hátra, mint bevezetni a jegyzőkönyvbe: Józsa–Tiszacsege 2–2, fehér sportszárban.

Hozzászólások

hozzászólás