Kék Lagúna Presszó, Kukorica Csárda, Rózsaszín Párduc Eszpresszó – százhatvan élő és megszűnt csapat dresszét csipeszelték ki a Hátsó füves futballmentő túra augusztusi záróállomásán, Zalaváron, ahol a falusi labdarúgó-kultúra a beszédes szponzornevek révén is megmutatkozott.
Százhatvan mez, ezer meg ezer műszálba, pamutba izzadt emlék, egy eltűnő világ végtelen színkavalkádja – élő és megszűnt csapatok féltve őrzött kincsei. Zalaváron augusztus 10-én a magyar futballélet legkülönlegesebb mobil kiállítása volt látható néhány órára: a Hátsó füves futballmentő túra tavaszi-nyári sorozatának rendhagyó záróállomásán, hosszú hónapok munkája nyomán, sokak összefogásának köszönhetően összeállt a falusi futballvilág egyedülálló mezgyűjteménye. A zalai vidékre fókuszáló, de más területeket is érintő gyűjtés a Zalai Főnix mögött álló pár, Hegedüs Enikő és Szabó Zoltán, valamint Bóbics László érdeme.
„Tavaly kitaláltuk, hogy a Zalai Főnix ellenfeleitől kérünk egy-egy mezt is az állomásokra szervezett, helyi futballtörténeti kamarakiállításhoz. Így kezdődött… – beszélt az előzményekről Szabó Zoltán. – Aztán jöttek sorra a mezek, egy idő után maguktól is jelentkeztek felajánlásaikkal a települések, csapatok. Meg persze nekünk is sokat kellett telefonálgatni, utazni értük. Valamennyi zalai aktív csapattól sikerült szerezni mezt, ez körülbelül nyolcvan darab, de számos megszűnt együttestől is gyűjtöttünk. Más megyékből, Somogyból, Veszprémből és Bács-Kiskunból is akadnak példányok, legutóbb a Hátsó füves sorozat legelső, 2015-ös állomásáról, a déli határ menti Hercegszántóról küldtek egyet. Három bírói mezre is szert tettünk, illetve a Nagykanizsa meze mellett három ZTE-szerelés is hozzánk került. A legtöbbet a 2002-es bajnokcsapat kapitánya, a programosorozatot részvételével is segítő Kocsárdi Gergely eredeti meze jelent, egykori viselőjének eredeti aláírásával.”
Könnyű volt elveszni a részletekben, ha valaki nekiállt böngészni a száradó ruhák mintájára, csipesszel kiakasztott »kiállítási tárgyakat«. Zalaboldogfa, Csonkahegyhát, Babosdöbréte, Hagyárosbörönd, Baktüttős, Esztergályhorváti, Fityeház, Pusztamagyaród, Csömödér, Lentikápolna, Tekenye, Tósokberénd, Pogányszentpéter, Vasboldogasszony – földrajzi felfedezőtúrával ért fel az ismerkedés a szép hangzású, ízes, ősi falunevekkel.
A jobbára a kilencvenes évekből és a kétezres évek elejéről származó dresszeken olvasható szponzornevek mintával szolgáltak a falusi labdarúgásban aktív szereplők szociális-kulturális közegéről, nem véletlen például a vendéglátóipari egységek gyakori előfordulása: a Balatonújlak mezén a Kukorica Csárda felirat virított, a Becsehelyén a sejtelmes Kék Lagúna Presszóé, Sormásén a Rózsaszín Párduc Eszpresszóé, Miklósfáén az Eszkimó Fagyizóé.
A Páterdomb csapatának egykori mezszponzorával pedig nem szívesen ismerkednénk, és gyanítjuk, az ellenfelek tarkóján is legördült egy-két izzadságcsepp, amikor meglátták a mezszám fölött a behajto.hu reklámfeliratot. A térség mezkínálatának legrejtélyesebb példánya azonban a Veszprém vármegyei Nemesgulácsról érkezett sárga szerelés (elöl Korona Söröző felirattal), a sportviseletre tervezett, vékony, műszálas anyag vízjelszerű mintázatában valami megmagyarázhatatlan okból az Olasz Labdarúgó-szövetség címere ismétlődik.
„Láttam Zoli lelkesedését, ahogy gyűltek a mezek – mesélte Hegedüs Enikő, miközben sétálgattunk a sorok között. – Előbb összejött ötven, hatvan, majd száz, aztán még több. Ő örült a mezeknek, én meg örültem az örömének. Ha egyik-másik darab beszerzésénél akadályba ütköztünk, megjelent Bóbics Laci, kacsintott, hogy fogjuk meg a sörét, és másnapra hozta is a szerelést. Hogy mit szeretnénk a gyűjteménnyel? Az álmot mondjam, vagy a tervet? Az álom az lenne, ha Szabó Miki zalai képeivel kísérve kiállíthatnánk egy környékbeli múzeumban. Egyelőre itt nem tartunk, keressük a helyet, ahol méltó módon megmutathatnánk a közönségnek. Nem akarjuk zacskóban tartani.”
Adná magát helyszínnek a Hátsó füves – Egy eltűnő futballvilág képei című kiállítás, amelynek elemei azonban éppen szintén elcsomagolt állapotban várják sorsukat: az átalakuló falusi labdarúgást szociológiai megközelítéssel bemutató, sokrétű muzeológiai anyag két és fél évig, idén áprilisig a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban volt látható (2022-ben elnyerte az Év kiállítása elismerést), a továbbiakról azonban egyelőre csak tervek szintjén beszélhetünk, remélve, hogy hamarosan bejelentéssé érik a körvonalazódó új kapcsolat egy gazdag kulturális hagyományokkal büszkélkedő dunántúli város múzeumával. Jelenleg az utazó Hátsó füves-fotókiállítás is „pihen”, a nyári hónapokban a szolnoki Damjanich János Múzeumban bemutatott fényképtárlatot a napokban bontották le, és még nem dőlt el, merre kanyarodik az immár tizenhárom hazai és határon túli intézményben szereplő gyűjtemény útja.
Visszatérve a zalavári félnapos mezkiállításra: a helyszíni kispályás futballtorna végén pódiumbeszélgetés elevenítette fel a házigazda település labdarúgómúltját, és a résztvevők kitértek a friss látványosságal kapcsolatos benyomásaikra is. Tóth László alpolgármester elismerte, érzelmileg nem kötődik a futballhoz, a szárítókötélen lengedező mezek azonban őt is lenyűgözték, olyannyira, hogy saját kapcsolatai révén további kiegészítést is kilátásba helyezett. Réz Lajos 75 évesen a régieket képviselte, értelmezésében az elmúlt harminc-negyven évből összegyűjtött dresszek a nemzedékek közötti kapcsot és a múlt iránti tiszteletet jelképezik. Józsa Balázs, a Zala vármegyei III. osztályban aktív Zalavár egyesületi elnöke személyes emlékeit emelte ki: „Amikor végignézek a mezeken, eszembe jut, hogy na, ellenük is fociztam, ellenük is fociztam, ellenük is. Az is, hogy megvertük őket, esetleg kikaptunk tőlük. Mi nagyjából Zala közepén vagyunk, osztottak már be minket a bajnoki besorolásnál északra, délre, keletre is, úgyhogy nagyon sok csapattal játszottunk, van ismeretségünk bőven.”
A mezkiállítást Ringer István, a Hátsó füves futballmentő túra társszervezője, a Zempléni Főnix csapatkapitánya, a Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója nyitotta meg (váratlan akadály miatt nem tudott személyesen részt venni, beszédét felolvasták), gondolatmenetében kitért a mez szimbolikus jelentésére, a magyarországi falusi labdarúgás helyzetére és a civil kezdeményezés tapasztalataira is. A Zalaváron elhangzott köszöntőt szerkesztve, kivonatolva közöljük.
„»A futballmez mint a hovatartozás és az identitás emblémája jelent meg azokban az időkben, amikor azt még minden játékosnak – vagy az anyukájának – magának kellett mosnia. Azokban a kezdeti időkben egy futballista hűsége olyan hosszú volt, mint egy orosz regény. Gyermekként az imádott klubjába ment próbajátékra, majdnem mindig a saját kerületében, életre szóló szerződést kötött egy pár cipőért vagy stadionbérletért cserébe, és eszébe sem jutott játék közben, hogy az ellenfél kapujánál messzebbre is mehetne«”.
Juan Villoro futballimádó mexikói író fent idézett sorainál kifejezőbben aligha lehet szólni a futballmez eredeti jelentéstartamáról. Arról a jelentéstartamról, amely a modern elitlabdarúgás és az amatőr falusi foci kapcsán egyaránt erősen átalakult – az utóbbihoz köthető mezek egy jelentős része, mint ahogyan azt ma itt is láthatjuk, gazdát vesztett kiállítási tárggyá vált. Hosszan lehetne keseregni ezen, a csúcslabdarúgás vonatkozásában feszegetni morális dilemmákat, kárhoztatni a globalizáció hatásait, a falusi foci aktuális helyzete kapcsán pedig fájó nosztalgiával emlegetni azokat a megszűnt csapatokat, melyek jelentős része jó eséllyel sajnos sosem szerveződik már újjá. A mai nap azonban ünnep, amolyan sírva vigadó halotti tor, melynek színes díszletei között rengeteg megszűnt csapat futballmezét is felfedezhetjük.
Mint ahogyan valódi ünnep maga az egész Hátsó füves-történet is. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha találnánk egy olyan varázspálcát, mellyel végigsuhintva Panyolától Bodrogolaszin át Zalaszántóig, visszahozhatnánk a rendszeres, vasárnap délutáni gólörömöket, a pályaszéli beszélgetéseket, a szerteszét szóródott falusi futballközösségeket. Ilyen varázspálcánk azonban nincs, nem ismerünk egyetlen varázsigét sem, és a csodákban is csak mértékkel hiszünk.
Mértékkel viszont már igen, hiszen mással aligha lehetne magyarázni mindazt, amit az elmúlt három évben a Hátsó füves futballmentő túra felmutatott Zemplénben, Szatmárban és itt, Zalában. Az immáron országos hírű programsorozat csodálatos példája az őszinte, érdek nélküli összefogásnak, az értékelvűségnek, a hűségnek és hovatartozásnak – vagyis mindannak, amiről egy futballmez eredetileg szólt. A szunnyadó falusi futballközösségek alkalmi újjáélesztése, az évek, sokszor évtizedek óta magukra hagyott falusi futballpályák megtöltése élettel kétségkívül olyan csoda, mely sokáig csupán a költők és álmodók lelkében élt.
»Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, s kétesebb a jövő« – szól Ipolyi Arnold régész ismert intelme, melyet teljes mértékben magunkénak érzünk – az amatőr labdarúgás vonatkozásában is. A Hátsó füves-misszió kezdetektől fogva kiemelt célja az értékfeltárás és értékmentés: a megszűnt csapatok és elhagyott futballpályák vészesen fogyatkozó tárgyi attribútumainak felgyűjtése, megőrzése és bemutatása. Ennek a gondolatnak a jegyében fogant a mai kiállítás, mely minden bizonnyal a legjelentősebb regionális futballmezgyűjtemény országos viszonylatban is. Egyben ékes példája a fentebb emlegetett összefogásnak, annak a szent véd- és dacszövetségnek, melyet a Hátsó füves jelent.
Örömteli látni azt, hogy ebben a régióban milyen erők mozognak a program mögött, milyen intenzitással zajlik a futballmentő túra, melyben elévülhetetlen érdemei vannak Enikőnek és Zoltánnak. Ők a zalai Bonnie és Clyde, akiknek a nevéhez ugyan – szerencsére – egyetlen bank- és emberrablás sem fűződik, de a zalai popkultúra alighanem úgy tekint majd itteni cselekedeteikre, mint a romantikus hősök tetteire szoktak. Köszönet illeti továbbá Bóbics Lászlót és mindenkit, aki ebben a páratlan mezgyűjtő akcióban tevékenyen részt vett, s ezáltal maga is részévé vált a Hátsó füves-családnak. Bár a Hátsó füves futballmentő túra apropóját minden állomáson a megszűnt falusi futballcsapatok szolgáltatják, a sorozat mégis az élet- és futballigenlésről szól.”
A 925 lakosú Zalaváron működik nagypályás felnőtt csapat, mégis itt volt a Hátsó füves futballmentő túra augusztusi záróállomása, a környék megszűnt együttesei ellen pályára lépő Zalai Főnix magját ugyanis zalavári játékosok, sportbarátok adják. A Lucz József polgármester vezette önkormányzat és számos önkéntes segítségével megszervezett futballünnepen rendezték az immár harmadik alkalommal kiírt Kis-Balaton-kupát.
A Péter Zoltán korábbi válogatott labdarúgó jelenlétében zajló kispályás vetélkedést Sármellék csapata nyerte meg, második lett a Kocsárdi Gergely egykori ZTE-csapatkapitány által erősített Kávás, harmadik a Zalai Főnix, negyedik a Zalai Főnix Junior, ötödik a helyiekkel kiegészült Zempléni Főnix.
Itt is előkerültek a Magyar Labdarúgó Szövetség által ösztönzésként küldött sportszerek, tombolafelajánlások, a helyi gyermekek, fiatalok közül néhány szerencsés Dzsudzsák, Vanczák vagy Bogdán feliratú magyar válogatott mezben tért haza a nap végén. A falusi mezkiállítás és a futballtörténeti beszélgetés mellett a Zalavári Kulturális és Hagyományőrző Csoport futball tematikájú ének- és táncbemutatóját is élvezhettük.
Sok szó esett az oldalvonal mellett a zalavári pálya speciális fekvéséről, a sármelléki repülőtér leszállópályája mellett elterülő sporttéren ugyanis mindig zavart keltett mérkőzés közben egy-egy gép landolása, időről időre előfordult, hogy a néhány méterrel a fejek fölött elzúgó repülő miatt meg kellett állítani a játékot. Az említett körülmény különös aktualitást adott Korda György Reptér című dalának, amely természetesen szintén szerepelt az említett asszonykórus és tánckar alkalmi repertoárjában.
Zalaváron ért véget a Hátsó füves futballmentő túra idei tavaszi-nyári sorozata, amely a rendhagyó helyszínekkel együtt összesen tizenöt állomást és hét vármegyét érintett. A szunnyadó futballközösségek megtartására, a labdarúgásban rejlő identitáserősítő, kohéziós értékek megőrzésére indult civil kezdeményezés 2024-ben a következő helyszíneken hozott életet a pályára, többnyire a Szatmári Főnix, a Zalai Főnix vagy a Zempléni Főnix utazó projektcsapatok közreműködésével: Túristvándi, Kávás, Balatonszentgyörgy, Hercegszántó, Szigliget, Erdőbénye, Sárhida, Zalaszántó, Nagyszekeres, Kölcse, Sármellék, Drávaszabolcs, Sukoró, Felsőberecki, Zalavár. A futballszociológiai és kulturális programra a 2022-es rajt óta országszerte már 39 állomáson került sor.
A sorozat számos helyszínen serkentette az újraéledő alkalmi futballkapcsolatokat, megágyazott a megszűnt zempléni csapatoknak szervezett, tizenkét szereplős nagypályás Hátsó füves-kupa 2023–2024-es versengésének (a „legvalóságosabb fantomligában” 18 mérkőzést játszottak le, a végső győztes Nagyrozvágy lett). Ami pedig külön öröm: az idén májusi helyszíni újjászületési meccs hatására Sárhida csapata három év szünet után ismét benevezett a Zala vármegyei III. osztály küzdelmeibe.
Az elmúlt hónapok erőfeszítéseiben segítséget nyújtott markáns médiajelenlétével és a nyomtatott Képes Sport mellékletben biztosított állandó publikációs felülettel a Nemzeti Sport, a szellemi bázisként szolgáló Kazinczy Ferenc Múzeum, a Zempléni Főnix mérkőzésein aktívan közreműködő Újhelyi Múzeumbarát Egyesület, a társadalmi partnerként segítő Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, a Zalai Főnixnek támaszt adó zalavári önkormányzat, a Szatmári Főnix mögött álló Túristvándi SE Tukacs László és Lakatos Ernő csapatvezetőkkel, a Hátsó füves-könyvet megjelentető Rézbong Kiadó, a sportszer- és ajándékcsomagokat felajánló Magyar Labdarúgó Szövetség, a drávaszabolcsi alkalom szervezésében részt vállaló MLSZ Baranya vármegyei igazgatóság, a zempléni Hátsó füves-kupa játékvezetőit és kupáit, érmeit biztosító MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei igazgatóság, a Nagy Béla-program keretében a futballtörténeti kiállításokat támogató Magyar Sportújságírók Szövetsége, valamint az érintett önkormányzatok és számos önkéntes, jóakaró, segítő.
Az idén a korábbi válogatott vagy NB I-es játékosok közül személyes jelenlétével segítette a Hátsó füves futballmentő túrát Csucsánszky Zoltán, Dvéri Zsolt, Kocsárdi Gergely, Mracskó Mihály, Péter Zoltán, Szatke Zoltán, Telek András, Toma Árpád és Zombori András.
Ami a jövőt illeti, a szervezők és a résztvevők elkötelezettek a Hátsó füves futballmentő túra folytatása mellett és az eddig tapasztalt tiszta szellem megőrzésében, de mint az alulról induló kezdeményezések esetében lenni szokott, itt is folyamatos újratervezés szükséges. A közösségi összefogás jegyében nemrég felhívás jelent meg a Hátsó füves Facebook-oldalán, amely kéri a pártolókat, hogy az üvegek, flakonok, dobozok visszaváltásából befolyó összeggel segítsék a Hátsó Füves Alapítványt, támogatva a magyar labdarúgás láthatatlan hátországát bemutató, szunnyadó futballközösségeket felkaroló, kulturális értékápoló törekvést.
