Régi igazság: a futballcsapat a falu tükre.
Amikor kézbe vettük a „Csabacsűd története és népélete” című, 775 oldalas (!) ismertetőt, egy csapásra világossá vált, miért tartják az 1700 lelkes nagyközséget Békés megye egyik legrendezettebb településének. Ha egy falu ad magára, akkor számon tartja múltját, ápolja környezetét, és nem hagyja, hogy hírnevének egyik legfőbb záloga, a futballcsapat tönkremenjen.
Itt egészen drámai módon fulladt ki a labdarúgás: Csabacsűd 2013. június 1-jén az NB III-ba jutásért játszott megyei I. osztályú csúcsrangadót Méhkerékkel, elvesztette a mérkőzést, és a bukással végképp megcsúszott, egy év kínlódás után már rajthoz sem állt.
Öt-hat lelkes fiatalember azonban asztalra csapott a szarvasi Turul sörözőben, és tavaly tavasszal eltökélte, játékosokat verbuvál, feltámasztja az együttest. A társaság rendbe tette a futballpályát, önerőből felújította a régi falelátót, és Sonkoly Lajos játékosedző vezetésével olyan alapossággal készül hétről hétre a megyei harmadosztályban a feljutásért a Mezőberény, a Mezőmegyer és a Köröstarcsa ellen, mintha nem is a kukoricanapi női meccs, hanem a Bajnokok Ligája-döntő lenne a csabacsűdi sportnaptár legkülönlegesebb eseménye.
Bár még az első idényét sem futotta végig a csapat, a lelkes munkát észlelve valahogy az az érzésünk, Csabacsűdön már most kisujjból kiráznának egy 775 oldalas kódexet az újraindult futballegyüttes történetéről.
Teli csüddel: őszi első a Csabacsűd… Részlet a Békés megyei labdarúgás két kiváló ismerője, Jávor Péter és Bakulya Mihály sportújságíró gondozásában megjelent, Focitavasz 2017 című megyei kiadványból.
Az öltözőfogas mellett újságkivágás. „Halgóliát. Harcsára horgászott a minap a Kákafoki-holtág szarvasi szakaszán Bakró Géza és barátja. Már egy hete áztak az esőben, amikor horogra akadt a 64.4 kilogrammos, 207 centiméter hosszú harcsa. Halas pellet és giliszta volt a csali. Majdʹ kétórás fárasztás után, a hal szájába nyúlva tudták partra vonszolni a zsákmányt.” Az újságszöveg alatt kézírásos kiegészítés: „A történethez hozzátartozik, hogy ameddig Géza és barátja egy hétig az esőben áztak, az idő alatt csapattársai az esőben és sárban futották a 100×200-at.”
Megoszlanak a vélemények, honnan ered a Csabacsűd településnév. Egyes források szerint egy Csaba nevű vadász elejtett vadjának lábcsüdje ihlette, mások szerint a csűd, csőd hajdan őrhelyet jelentett. Máig teljes a fejetlenség a hosszú ű vagy rövid ü írásmód kérdésében (még a polgármesteri hivatal honlapján is következetlenül használják a két változatot), állítólag a húszas években azért rögzült a – hibásnak tekintett – Csabacsüd alak, mert a főjegyző német gyártmányú írógépe nem ismerte a hosszú magánhangzókat. 
A mássalhangzókat annál inkább: az erős tót gyökerek miatt számos mássalhangzó-torlódásos családnévvel találkozni errefelé. Ahogyan valamikor a gazdák a kuláküldöző hatóságoktól tartva, úgy az idősek manapság a gyerekek kíváncsiskodását leszerelve váltanak gyakran társalgásaikban a szlovák nyelvre.
Lapozzuk fel Sindely Pál említett helytörténeti kötetének futballra vonatkozó fejezetét. „1936-ban néhány lelkes sportbarát kezdeményezésére labdarúgópályát építettek a mai Ságvári utcában a Kossuth és a József Attila utca közé eső részén. Saját pénzükön vásárolt felszerelésben nagy lelkesedéssel futballoztak hosszú éveken át. András János csabacsűdi lakos így emlékezik vissza az 1945 előtti futballéletre: »Hugyik Gyuri bácsi a csukákat varrta, Klimaj Pál asztalos az öltözőt biztosította, Juhász Mihály a filléreket kovácsolta, Cimrák Anna szikvízgyára a szódát adta. Az öreg figaró – Korik Tibor – a fiúknak ingyen igazította a frizuráját.
A csapat tagjai: a cserepes testvérek (Fazekas József és János), Józsi a kapus, Jani a nagy taccsdobó, Varga Béla – Szuszed – a jobbhátvéd, Kugyela Mihály csonttörő, az ellenfelek réme, Filó Jani a cselkirály, Hugyik András – Fikszli – a ficakot kereste mindig, Gémesi Pista erős lövései sokszor landoltak a kapuban, nehéz volt azokat kivédeni. Véber Jani a szélről, sok jó beadása érkezett Kéri tanító úr fejére, vagy Kerekes Laci tisztviselő lábára, majd onnan a kapuba.«”
Tévedés, hogy a jó kapus a védéseiről ismerszik meg, az igazán stílusos karakterek a kapott gólban is megcsillantják egyéniségüket. A rúgás pillanatában minden eldől, a többi színház és érzelem.
Csak lesi.
Ennyi a népnek is jár.
„A kapussors: magányosan edz, egyedül néz szembe a kapura törő csatárokkal, miközben biztos lehet benne, hogy előbb-utóbb mindenképpen gólt kap. Ez elkerülhetetlenül benne van a játékban. És ilyenkor egyedül kell kiszednie a labdát a hálóból, és egyszerre mindenki hátat fordít neki – hiszen indulnak a középkezdéshez.” Az idézet Jonathan Wilson kapustörténeti és kapusfilozófiai bibliájából való, a könyv címe nem is lehetne találóbb: „Kívülállók.”
Felesége puszta-szenttornyai hozománya révén a környék jó ismerője és lelkes kedvelője volt báró Eötvös József (1813–1871), a Batthyány-, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatási minisztere előszeretettel látogatta a csabacsűdi uradalmat is. „Gondolatok” címen vezetett jegyzetfüzetének számos bejegyzését keltezte innen, e helyütt ezekből idézünk néhányat.
„Ki örömet kíván, keresse azt saját körében. Szép kilátást távolban is, de virágot csak közelünkben találunk, s le kell hajlanunk, hogy azt leszakíthassuk.” (Csabacsűd, 1857. szeptember 29.)
„Egyet kérek tőled, ó, mindenható! Hogy ha távozom, a szeretet meleg tekintete kövessen utamon, s ha lakomba visszatérek, mint most, úgy mindég a szeretett kedves nyomait találjam.” (Csabacsűd, 1857. december 11.)
„Éppen mert egy pontra mutat, s ha irányából kimozdíttatott, nem nyughatik addig, míg azt visszanyeri, azért mozog a mágnestű; s így az ember, éppen ha egy bizonyos irányt követ, ha mindég egy cél felé törekszik, akkor nyughatik legritkábban.” (Csabacsűd, 1858. október 29.)
„Nem ismerek semmi kellemesebbet, mint nyári reggelen a madarak énekét. Mindenik csak magának vagy párjának szól, nem alkalmazkodva senkihez, saját dalát csevegi el, s mégis mily csodálatos összhang mindez. Ellenben mi kellemetlenebb oly zenénél, melynél minden zenész azon fárad, hogy saját részét jól játssza el, de a hangszerek nem hangzanak össze.” (Csabacsűd, 1859. június 2.)
„Szahara pusztája föveny- s apró kövekből, s a tenger vízcseppekből áll; ami bennök ijesztő, csak azon könnyűség, mellyel minden szélnek engedve, helyökből kimozdulnak.” (Csabacsűd, 1859. június 5.)
„Ha reggel egy fűszálon több, a másikon kevesebb harmatcseppet találunk, az ok nem a légkörben, hanem az egyes növényekben fekszik, melyeknek egyike a közös légkörből több, másika kevesebb enyhítő nedvet vesz magához.” (Csabacsűd, 1859. június 8.)
„A gyümölcsöt, mely a tikkasztó melegben enyhet adna, a nyár forró napjai érlelik meg, s így fejtik ki ifjúságunk tapasztalásai, elménk, s jellemünk szilárdságát, melyre az élet vészei között szükségünk van. Be kár, hogy a legjobb gyümölcs csak őszkor s bölcsességünk akkor érik meg, mikor a forró korszakon túl vagyunk, s reá többé tulajdonképp többé nincs szükségünk.” (Csabacsűd, 1858. október 29.)
„Ki soha tévedni nem akar, az az igazságnak soha nagy szolgálatokat tenni nem fog; ki mindég attól fél, hogy szándékai félreismertethetnek, s hogy egyesek, s talán a többség által rossz hazafinak tartatik, az népszerű lehet, dicséretet arathat, de bármennyi szobrot emeljenek dicsőítésére, soha jó hazafi nem volt. Nehéz lemondani kortársaink szeretetéről, mely a jobb polgárnak egyedüli, de bő jutalma a legnagyobb fáradalmakért is; de vannak pillanatok, midőn tőlünk e legnagyobb áldozat kívántatik, s az nem érdemli a babért, ki ettől visszaijed.” (Csabacsűd, 1865. április 18.)