Pályaszéli költészet Öcsödön: a költő gyermekkorának meghatározó helyszínén arra vállalkoztak a helyi József Attila Általános Iskola tanulói, hogy a Hátsó füves sorozat kedvéért elszavalják intézményük névadójának futballhasonlatra építő, 1925-ben, húszévesen írt versét.
A „Félidő 0:0” előadásában közreműködik (a megszólalás sorrendjében): Szanyi Alexandra (7. b), Szegény Nikoletta (7.b), Hegedűs Brigitta (7.b), Szántó Adrienn Lilla (6. a), Kovács Napsugár (6. a). Köszönjük a felkészítést Jakab István irodalomtanárnak, a nyitottságot és segítséget Budainé Bajzáth Ibolya igazgató asszonynak.
„Csoszogi, az öreg suszter, ott ült háromlábú székecskéjén az ablak mellett, hogy jobban lásson, amikor öltögeti a keményhegyű, szurkos fonalat. Az ablak ugyan éppen nem mondható tisztának, a hideg is behúz már rajta – de mit tesz az Csoszoginak, az öreg suszternek, aki ha azt mondja, hogy a cipő meglesz estére, akkor azt úgy lehet tekinteni, mintha maga az újonnan talpalt tükrösszélű cipő nyikorogna az ember lábán. Igaz, hogy Csoszoginak, az öreg suszternek fűtenivalója sem igen volt, de meg ki hallott olyat, hogy egy szegényember, egy címzetes cipészmester, aki bizony csak foltozó suszter, októberben begyújtson a háromlábú kis vaskályhába.”
Ki ne emlékezne József Attila meséjének kedvesen mogorva alakjára, aki az újpesti mozi takarítónőjének piszkos-szalmaszínű hajú gyerkőcét megszánja, vonakodva bár, ám kijavítja elnyűtt, feslett cipőjét, majd „tévedésből” ötven fillérből nyolcvan fillért ad vissza neki?
S vajon kiről mintázta a dünnyögős, goromba, ám melegszívű főhős alakját a Ferencvárosban született költő? Nyissuk ki Sebes Gusztáv „Örömök és csalódások” című, 1981-ben megjelent önéletrajzi kötetének 12. oldalát, és megkapjuk a váratlan megfejtést.
„Apám kis cipészműhelye a Gyep, most Thaly Kálmán utcában volt, a Gát utca sarkán. Ott, mindjárt a közelben lakott József néni két lányával meg a fiával. Apám foltozta, talpalta az ő vásott cipőiket is. A fiú volt köztük a legfiatalabb, Attila, akivel egy osztályba jártam.”
A forrás alapján szinte biztosak lehetünk abban, hogy a nemzedékek gyermekkori olvasmányélményében megelevenedő Csoszogi suszter ihletője az öreg Sebes. Róla, mármint az igazi cipészről az említett életrajzi könyvből az is kiderül, a Ferencvárosnak szurkolt, és elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a majdani neves edző a labdarúgás mellett kötelezze el magát.
„Egyik vasárnap nagy megtiszteltetés ért. Édesapám elvitt kedvenc csapatának, az FTC-nek bajnoki mérkőzésére. Mind ez idáig csak apám beszélgetéseiből ismertem a játékosok nevét. Fritz, Payer, Rumbold, Weinber, Bródy, Blum, Weisz, Tóth Potya, Pataki, Schlosser, Borbás. Kitűnő csapat volt ez a tízes évek elején. (…) Ez a vasárnap délután végleg a futballpályák rabjául ejtett. Vártam, lestem a vasárnapokat. A mérkőzésekre együtt jártam édesapámmal – idézte fel első futballélményeit a világhírű szakember, majd kitért az öreg suszter és munkáscsaládja politikai nehézségeire. – Apám és nővérem a Tanácsköztársaság idején a nagy csepeli gyárban dolgoztak. Én a reáliskolában tanultam. A megtorlás nem maradt el. Apámnak is, nővéremnek is felmondtak Csepelen. Engem csak eltanácsoltak a reálból. A vörös proli gyerekének nem kell a reál, persze ezt nem mondták, de olyan bizonyítványt adtak.”
Ám vajon valóban egy osztályba járt az Aranycsapat későbbi szövetségi kapitánya a magyar irodalom nagy alakjával? Mivel József Attila 1905. április 11-én született, és tanulányait idejében kezdte el 1911-ben az öcsödi református elemi iskolában, mielőtt a második évre Pestre került, a nála kilenc hónappal fiatalabb Sebes Gusztáv valószínűleg az alatta lévő osztályba járt 1912-től az Ipar utcai fővárosi népiskolában. Mivel azonban akkoriban általános gyakorlatnak számított, hogy az alsósoknak összevont órákat tartottak, az önéletrajzi részlet minden bizonnyal megállja a helyét (azt sem zárhatjuk ki, hogy a Mester utca 67. alatt működő iskolában tanultak együtt, József Attila ugyanis a második osztályt már ott végezte). Mint a legtöbb környékbeli kölyök, alighanem az édesanyját alkalmi munkákkal segítő, a Világ moziban vizet áruló, a ferencvárosi pályaudvarról lopott fát és szenet hazahordó, jómódú járókelőknek színes papírforgókat áruló Gát utcai gyerek sem maradt ki a népszerű utcai szórakozásból, a futballból.
„A század elején általában a még beépítetlen háztelek, a grund volt a nagyobb gyerekek játszótere. Mi a Vásár téren, vagy ahogy akkor még nevezték, a Halleron töltöttük minden szabad időnket, ősztől kora nyárig, a vakáció idején pedig egész nap. Ilyenkor fürödni a dunai ingyenuszodába vagy a nyílt Dunára jártunk a Boráros térnél. (Akkor ott még nem ívelte át a Dunát híd.) Legfőbb játékszerünk, legjobb barátunk a rongylabda volt” – adott betekintést Sebes Gusztáv a ferencvárosi gyerekek világába, József Attila pedig „Simon Jolán” című versében leplezi le korai játékát: „egyszer ha nem veszi észre / nézzetek az arcába hosszan / magános férfiak gondolták ki / amikor én még futbaloztam.”
A fenti cikk részlet a szerző „Futball és irodalom” címen, a Nemzeti Sport Népsport mellékletében futó sorozatának József Attiláról szóló, 2016. július 21-én közölt írásából.