„Lottóötös a háttérben – még tart a demecseri futballcsoda” – írta a Nemzeti Sport 1997. október 1-jén, a demecseri futballcsoda pedig Korpai János szponzor telitalálatos szelvényétől függetlenül is évekig tartott. Egyesek szerint túl sokáig, megosztotta a települést a futballba ölt temérdek pénz, sokan szívesebben láttak volna például felújított utakat vagy olyan közvilágítást a Kis-Amerika nevű falurészen, amely nem alszik ki, ha felkapcsolják a pályán a reflektorokat.
Az említett cikkben az újságíró felteszi a kérdést Fáky László egyesületi elnöknek.
„– Fel sem merült önökben, hogy talán az egész klubot elbírná anyagilag Korpai úr?
– De, igen. Ha a csapat továbbra is ilyen eredményesen szerepel, akkor tavasszal mindenképpen visszatérünk erre a kérdésre.”
A nyírségi lottónyertes csapatának legendáját imitt-amott még ma is hallani futballpályák környékén, igaz, az anekdotává szelídült történetben sokszor már a település neve sem stimmel. Szerettük volna Korpai Jánossal feleleveníteni a kilencvenes évek futballjának demecseri népmeséjét, az állítólag Budapest környékén élő akkori mecénás azonban kerüli a nyilvánosságot, helyben élő rokonai még az elérhetőségét sem adhatják ki.
Az 1995-ben még a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztályban szereplő csapat 1998-ban már az NB I rajtjához állt fel (ez a másodosztályt jelentette, akkor hívták az első osztályt PNB-nek), a 2003-as összeomlás után azonban nyomtalanul megsemmisült, két év szünet után következett a keserű ébredés a megyeháromban. 
Az évről évre lecserélt játékoskeretben talán az egyetlen állandó pont Gombkötő Sándor volt, aki ma is büszke a Demecser első NB II-es mérkőzésének másnapján megjelent cikkre. A Híres Gábor vezette Szegedet verte a csapat a csatár góljával, az újság pedig a vendégek edzőjének nevével játszva megírta: „Gombkötő vált híressé”.
A demecseri csillag a harmadosztályú bajnoki cím ünneplésének különös részletét is feleleveníti: a Nyíregyházáról hazafelé tartó hősök leragadtak Felsőzsolcán, a Pokol csárdában, ahol a diszkóból érkezett helyi pohárevő macsó addig provokálta Józsit, a középpályást, hogy hencegve ő is kért egy üvegpoharat – tíz másodperc múlva ömlött a vér a szájából. 
Kizökkent éveket élt a rétközi helység. A Kinizsi étterembe járt össze a társaság, a Lesz vigaszban ment a póker, a játékosok másodosztályú álomfizetésért vitték a település hírét. Rebesgetik, a demecseri lányok sírtak, amikor a klubvezetők eladták Komit, a szudáni légióst. Aztán a népakaratnak engedve megérkezett Stanley, a nigériai legenda, és a demecseri lányok megnyugodtak. 
Azóta minden megváltozott, az akkori tündöklést pénzelő Fáky László polgármester meghalt, Korpai János lottónyertes messzire költözött, nevét csak egy támogatói felirat őrzi az akkoriban használt Milan-mezen. A demecseri lányok pedig azóta is hiába böngészik várakozón az átigazolási híreket.
Lottóötös ide vagy oda, aligha kétséges, az említett Fáky László kérlelhetetlen makacssággal megvalósított demecseri futballálmához elsősorban Fáky László kellett. Számára a csapat menetelése mindennél előbbre való volt, a viszonyokat ismerők szerint a helyi vállalkozóknak illett szponzorálniuk az egyesületet, ha boldogulni kívántak. 
Hogy Korpai Jánost kellett-e győzködni a lottónyeremény közhasznú megosztásáról, nem tudhatjuk, mondják, amúgy is kijárt a meccsekre. Jellemző ugyanakkor az akkori nagy demecseri futballvízió hátterére, hogy miután egy helyi lakos eladta a rádiós vetélkedőn nyert Fiat Puntóját, a polgármester finoman rákérdezett, nem szeretne-e áldozni a könnyen jött pénzből valamennyit a csapatra.
Bajnokavató festett hajjal: háromezer néző ünnepelt az ötezres településen, a régió különlegességének számított a demecseri aranycsapat.
Edzők egymás közt. Gombkötő Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Nyírerdő csoportjának 5. helyén végzett Demecser trénere magyaráz, Vegera Attila hallgatja. Ő afféle állandó megmentő volt a fényes időszakban, az ificsapat edzőjeként mindig készen állt a beugrásra, ha a felnőtteknél megüresedett a kispad. 
„Ahogy léptünk feljebb, évről évre komplett csapatot vettünk, két-három helyi kötődésű játékossal kiegészítve” – mutat rá a kilencvenes évekbeli stratégiára, amelynek ösztönzője Fáky László szemében az ötvenes évekbeli NB III-as Demecser évtizedekig emlegetett példája volt. 
Nem kis anyagi áldozattal és logisztikai kihívással járt az előírt két ificsapat játékosait összeszedni különbusszal mérkőzések előtt – a játékoskeretet összesen huszonkét településről verbuválták… Ráadásul a mennyiségi követelmény teljesítése már akkor sem garantált minőséget az utánpótlásban, a serdülő csapat Diósgyőrtől elszenvedett 49–0-s vereségét sokáig emlegették keserűen.
A mai helyzet? Frindik Attila elnök elmondása szerint az egyesület évi 3.5–4 millió forintból gazdálkodik, terv a feljutás, a kilátások borúsak. „Úgy veszem észre, a gyerekek ma nem szeretnek futballozni. A szülők sem úgy állnak a dologhoz, mint a mi időnkben. Már az ifista is azt kérdezi folyton: »Adol pénzt vagy nem adol pénzt?«”
Hiába, a jót könnyű megszokni. Demecseren a helyiek becslése szerint két évtizeddel ezelőtt egyes játékosok összefutballoztak havi 3–400 ezer forintot is. Cserébe országos hírű ellenfeleket „hoztak” a településre, vagy éppen olyan bírókat, mint az 1994-es világbajnoki döntőt vezető Puhl Sándort (a képen hátul).
A demecseri pálya őrangyala Czinke Zsolt szertáros-gondnok, akinél elkötelezettebb rajongója nem akadt a nagy együttesnek. Tiszteletbeli csapattagként ott volt minden edzésen, kártyapartin, összetartáson, ami azért is említésre méltó, mert antialkoholista sportmániásként talán minden játékosnál sportszerűbb életet élt.
Tizenhat évesen felszökött a félelmetes embertömegével, metróival, aluljáróival ijesztően nagynak és távolinak tűnő Budapestre, hogy az Üllői úton élőben lássa az 1993-as, Détári Lajos nevével fémjelzett Ferencvárost. Az NB I-es fordulók szombatonként szertartást jelentettek számára: este 6-kor felhangosította a Petőfin a körkapcsolást, leült egy zacskó szotyival és a Nemzeti Sporttal az asztalához, 19 óra 5 perckor átkapcsolt a Kossuthra a sporthírek miatt, majd vissza a körkapcsolásra, hogy ne maradjon le egyetlen békéscsabai bedobásról vagy zalaegerszegi sárga lapról sem. Vasárnap nem árultak újságot Demecseren, így hát felkelt 4 órakor, a 4.20-as vonattal bement Nyíregyházára, hajnalban megvette a friss „Sportot”, hazavonatozott, és fél hétkor már az ágyában olvasta a tudósításokat, persze az első betűtől az utolsóig.
Aktív kerékpározóként előhozza biciklijét, felhúzza zöld sportkabátját, és elteker velünk országjárásunk következő állomására, Gyulaházára. Út közben mesél legendás elődjéről, a szertáros Misi bácsiról, akinek mindkét lábát levágta a vonat, mégsem esett kétségbe: az öreg gumiabroncsból műlábakat fabrikált, és lábtengóban Demecser verhetetlen királya lett.