Meseszerű környezetben, a füzéri várhegy alatt éledt újjá a falu öt éve megszűnt csapata – a Zempléni Főnixet Vitelki Zoltán erősítette, a futballünnepen Egervári Sándor mellett díszvendégként régi diósgyőri legendák, Veréb György és Salamon József is közreműködtek. Füzéren folytatódott a megszűnt falusi csapatokat felélesztő Hátsó füves futballmentő túra.
Napokig nem járhattak ki a falubeli gyerekek az udvarokból, a füzéri felnőttek is óvatosan léptek ki az utcára, gyanakodva kémlelték a messzeséget, éberen kapták fel a fejüket minden bokorzizzenésre. A környéket aggodalomban tartotta a rejtélyes lény, amelyet egyesek szörnynek neveztek, és abból kiindulva, hogy a mozgó jelenség valóban nem hasonlított se disznóhoz, se birkához, se tehénhez, se semmilyen rendes erdei állathoz, a megjelölés tulajdonképpen pontosnak tűnt.
Aratómunkások vették észre a határban, egy alkonyatba nyúló, dolgos nap végén. A földekről tartottak hazafelé, eltikkadva, szótlanul ültek a sötét úton kanyargó autóban, amikor hirtelen arra lettek figyelmesek, hogy a gépjármű reflektorfényében amorf, testes élőlény halad a fák alatt, furcsán ugráló mozdulatokkal.
Sietve vitték a hírt a faluba, terjedt a leírás szájról szájra, másnap a határban ólálkodó szörnyről suttogtak az asszonyok a kerítések fölött, a férfiak kaszálás közben.
Ma már nevetve meséli a hetvenes évek végi esetet Szakály András, aki egyike volt akkoriban a csatangolástól eltiltott füzéri kölyköknek. Hozzáteszi, amint a szülőket elszólította a háztól a munka, rögvest indult neki társaival a határnak, hogy a zempléni szörny nyomára bukkanjanak, vagy ha esetleg nem lelnék meg, legalább jól belakjanak a házak mögött pirosló cseresznyéből. Maradt nekik a cseresznyeevés, és nem bánták. Különben is elült néhány nap után a füzéri riadalom, jött az értesülés: a környéken hosszas keresés után befogták a kassai állatkertből megszökött kengurut…
Baktatunk az erdei ösvényen a vár felé a füzéri futballélet kétezres évekbeli szervezőjével, a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör elnökével – a tájból méltóságteljesen kiemelkedő várépület magasodik fölénk, körülöttünk a lélegzetelállító zempléni vidék zöldell üde szépségében.
A várhegy szikláin ródlizó, kengururiadót is átvészelő régi gyerekek történetein túl arról beszélgetünk, vajon miről kaphatta a nevét a szemközti Akasztó-hegy.„Akasztani a faluban is tudtak” – érzékelteti a talányt Szakály András, és valóban, miért is vitték volna fel az erdei magaslatra a társadalom javíthatatlannak ítélt tagjait? Ha csak nem…
Mivel valaha ott működött a leventeoktató terepből átalakított futballpálya, adná magát a feltételezés, hogy esetleg valamely harmatosabb játékvezetői teljesítmény ihlette a zord elnevezést.
De ilyet még elgondolni is tiszteletlenség, főként, ha eszünkbe jut Guszti bácsi, a Hátsó füves futballmentő túra mérkőzéseinek immár emblematikus partjelzője.
A sokak kedvencévé lett, ősz hajú sporttárs természetesen ezúttal is szolgálatba helyezte magát, hogy a futballünnepen a füzéri öltözőépület mellől kollégáival pályára vezesse az öt éve megszűnt, most egy alkalomra összeálló füzéri csapatot, valamint az utazó ellenfelet, a Vitelki Zoltánnal megerősített Zempléni Főnixet.
„Hallom, hogy a falubeliek a pályát San Sirónak becézik – kezdi ünnepi köszöntőbeszédét a Diósgyőr 51 éves korábbi kiváló középpályása. – Én voltam az igazi San Siróban, és be kell vallanom, a füzéri San Siro jobb annál. Milánóban nincs ilyen vár, nincs ilyen környezet. Kívánom, hogy a mai játékunkkal hozzájárulhassunk ahhoz, hogy minél több gyerek kapjon kedvet a futballhoz. Ha ehhez valamit segíthetünk, már megérte itt lenni. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a Hátsó füves futballmentő túrát, büszke vagyok arra, hogy a részese lehetek.”
A füzéri eseménynek pedig külön rangot ad, hogy a diósgyőri labdarúgás jeles alakjai tisztelik meg közreműködésükkel. Ide vesszük Egervári Sándor mesteredzőt, korábbi szövetségi kapitányt is, aki legutóbb – 2015–2016-ban – a DVTK-nál dolgozott edzőként, és aki kezdettől elkötelezetten támogatta a falusi labdarúgást ösztönző programot, Füzéren is hangüzenetben biztatva a helyieket a futballélet folytatására.
„Visszagondolva korábbi tapasztalataimra, nem túlzás, hogy valamikor a magyar futball és az utánpótlás sokszor a Füzérhez hasonló kis helyekről merítette tehetségeit” – ezt már Salamon József, a Diósgyőr 73 éves válogatott játékosa hangsúlyozza a helyszínen, majd átadja a mikrofont Veréb Györgynek, a Diósgyőr legendás kapusának, aki kiemeli: „Szinte kötelességünknek éreztük, hogy ide eljöjjünk. Én is ilyen pályán kezdtem, 1949-ben születtem Mérán, és 1964-ig hasonló környezetben játszottam. Innen sikerült az olimpiai válogatottig eljutni és hála Istennek, rengeteg diósgyőri meccset játszottam.”
Érezhető szeretettel és figyelemmel fogadják Borsod-Abaúj-Zemplén megye futballéletének nagy alakjait a füzériek, és amíg a pályán a falu labdarúgása új ösztönzést kap a csapat 3–0-s győzelmével, az idősebb nemzedék két jeles tagja, Novák Gyula egykori sportköri elnök és Kaselyák Béla korábbi futballista tartja szóval a díszvendégeket.
A felszabadult nevetések alapján a füzéri anekdotakincs gyöngyszemeit potyogtatják a mesélők: Kaselyák Béla hajdani füzéri bemutatkozását svarcban („Neve?” „Takács András!” „Anyja neve?” „Várjon csak… Megvan, Kávási Erzsébet!”), a perpataki kaszálásból hazatérő gumicsizmás parasztlegények váratlan bevonását („Azon a tréningen fedezték fel Magyari Vincét, a füzéri futballcsillagot”), a Zil-teherautó lócáin végigénekelt utazásokat („Fekete a kökény, piros a virága…”), vagy éppen az unokája góljait ötven forinttal díjazó Imricskó néni kedves ősprémiumát.
Meg persze a felejthetetlen szurkolókat, a Füzérkomlósról érkező műlábú Babis Sanyi bácsit és a három öreget, akik mindig ugyanott ültek le a fák alá, kezdő sípszóra elővették a demizsont és végigpoharazták a kilencven percet.
Szó esik a pálya titkairól, a füzéri San Siróról is, amelyről nagyon helyesen mondta Vitelki Zoltán, hogy összemérhetetlenül jobb a milánói változatnál. Lehetett akármekkora király Milánóban Zlatain Ibrahimovic, neki sohasem sikerült, ami a füzéri futballistáknak sokszor csukott szemmel is: lapos passzal gólt lőni a felső sarokba. De Milánóban nem is lejtett a pálya soha 170 centimétert…
Máskülönben itt vérre ment a térfélválasztás: a hazaiak tudták, hogy az első félidőben muszáj dombnak felfelé támadniuk, amíg még futja az erejükből, a szünet után aztán lejtőn lefelé már szinte maguktól szaladnak a kapuba a gólok.
A Zempléni Főnixben szereplő kortárs író, Sajó László életbölcsessége itt fokozottan érvényesült: „Nem futni, hanem érkezni kell.” Vagy ott a híres füzéri teknőhatás! Paolo Maldini ügyes focista volt, de ha oldalra rúgta a labdát, az kigurult az oldalvonalon.
A füzéri pengék ismerték ennek ellenszerét, sőt néha-néha még talán olyan is előfordult, hogy a kezdőkörbe – mint valami rugósfocipálya közepére – magától visszatért az oldalsó emelkedőn megfáradó labda.
És ha már a rugósfocit szóba hoztuk, egy személyes felfedezésről is számot kell adnunk: a füzéri tájházban, kollégánk, az immár a Zempléni Főnixben is pályára lépő Bodnár Zalán szülőházában a kiállított tárgyak között találtunk egy hatvanas évekbeli gombfociasztalt, a korabeli szárnyaló gyermeki képzelet számos szép díszítőelemével, rajzokkal, feliratokkal, korabeli játékos- és sikercsapatnevekkel (Independiente, Aberdeen, Liverpool, Facchetti, Pelé, Olivieri, és a többi).
A helybeliek semmit sem tudnak az eredetéről, de talán nem is baj, így születnek a legendák. Ha mondjuk Kőmives Kelemennek vagy a kassai állatkert igazgatójának lett volna lehetősége pontosítani a szárnyra kapott szóbeszédet, szegényebbek lennénk egy-két örökbecsű történettel.
Füzéren a futball amúgy is bőven szolgáltat ilyeneket, és hála az édesapja, Szakály László kocsmafalra ragasztott Sporthíradóját folytató Szakály András sportkrónikási tevékenységének, fenn is maradt jó néhány.
Írt a füzéri Sporthíradó például a falunapi Asszonyok–Lányok mérkőzés több évtizedes hagyományáról (kínálta magát a szokás felélesztése a Füzér–Zempléni Főnix összecsapás előmeccseként), a falurészek csapatai – Várkerti Sasok, Petőfi Ifjai, Kertvárosi Oroszlánok – közötti futballkupa küzdelmeiről vagy éppen a Suskó László kezdeményezésére rendezett Lukács József-emlékmérkőzésekről.
A három éve elhunyt sportelnök fia, a DVSC-ben nevelkedett Lukács Richárd képviseli ezen a napon a futballtörténeti beszélgetésen az új idők nemzedékét, a meccs előtt fivéreivel visznek virágot édesapjuk sírjára.
Mellesleg a futballpályával szomszédos temető körülbelül tíz lépésre esik az oldalvonaltól, mondani sem kell, a két létesítmény balszerencsés közelsége az évtizedek során számos illetlen pillanatnak volt előidézője. Ha a sír körüli gyászos csendbe beleordított valaki odaátról, hogy „Spori, bazmeg, nem látod, hogy másfél méteres les volt?!”, némileg megtört a fájdalmas pillanatok emelkedett méltósága.
Néhány éve megszűnt az efféle veszély, a temetések rendjét öt éve nem zavarja meccslárma, és a helyi kocsmában sem a Sporthíradó híreit olvasgatják kisfröccsükhöz a füzériek. A Várkert Büfé falán immár kiragasztott bölcsességek sorakoznak, azokból szívhatja magába az élettanácsokat a látogató: „A gödrök első számú törvénye, hogy ha benne vagy, ne áss tovább!”, „A tiszta lelkiismeret általában a rossz emlékezet jele”, „A nagyotmondás ellen a nagyothallás az egyetlen védelem”. A füzéri futballteknőben nem ásnak tovább, mindenre emlékeznek és nem hallanak semmit.
Viszont megfogadják Goethe szintén kocsmafalra nyomott ajánlását: „Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán.”
Bár megbízható források szerint kétséges, hogy az esküvői meghívókon és internetes idézetgyűjteményekben terjedő gondolatot valóban Johann Wolfgang von Goethe vetette-e papírra, a gyönyörű füzéri vár alatt ettől a részlettől is könnyű elvonatkoztatni. A gól itt akkor is felső sarkos, ha lapos passzból születik.
Ringer István régész, a Hátsó füves-kiállításnak otthont adó Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója a Bekecs, a Prügy, a Sárospatak, a Szerencs és a Hercegkút korábbi csatáraként végigfutballozta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztály mára szinte nyomtalanul eltűnt zempléni csoportjának pályáit. A Hátsó füves futballmentő túra társszervezője a helyszínekről személyes hangú emlékrovattal jelentkezik.
„Füzér. A pálya fölött a vár, vonzza a tekintetet. Öltözködés közben a többiek engem kérdeznek, mint szakértőt, hogyan vittek föl olyan magasra ennyi követ. Hétvégére hagyjuk a tudományt, biztos több cseréjük volt, mint nekünk. A hazaiak kezdőcsapatból, majd a keretből is kiszoruló játékosa (itt van ilyen?) mint edző szerepel. Azért a melegítő fölé mezszettet húz, hátha. Vezette Somossy, a többiek nem szeretik, mert szerintük ő sem minket, nekem nincsen bajom vele. Ráadásul rögeszmém, hogy kései utódja az Orfeum-tulajdonos Somossy Károlynak, aki megtanította a régi Pestet mulatni, hiszen neki is kocsmája van Patakon, az iskolakert mellett (Somossy koccintó). Hétköznap fröccsöt mér ki, vasárnaponként a sorfalat. Vajon emlékszik-e rám? »Spori, ez nincs kilenc, így nem lesz borravaló«.”
Horváth Jenővel, Füzér polgármesterével a mérkőzés előtt beszélgettünk. „Tősgyökeres füzériként fontosnak tartom, hogy szüleink, nagyszüleink kultúráját, a két világháború közötti idők szellemiségét is megőrizzük. Füzéren a mai napig élnek régi hagyományok, például a betlehemezés szokása, de említhetném a lovasbandériumot is, amely a falu határában fogadja jeles vendégeinket, püspököket, minisztereket, hogy aztán a lovasok díszes körülmények között, ünnepélyesen kísérjék be őket a településre.”
„Épített örökségünk meghatározza Füzér hangulatát, a futballpálya mögött magasodó hegyet koronaként díszíti a fokozatosan újjáépített vár. A hasonlat azért is idevág, mert 1526 után egy ideig itt őrizték a Szent Koronát. Az unikális környezet a meccseknek is különleges díszletéül szolgált, az ellenfeleknek mindig élmény volt itt futballozni. Hosszú távú fejlesztési programunkban szerepel a sportpálya kiépítése többfunkciós szabadtéri programhelyszínné, amely alkalmas sportesemények, koncertek, kulturális események fogadására is. Skardelli Györgynek, a Puskás Aréna tervezőjének szoktam mondani, hogy a megbízáshoz jó referenciát szerzett előzőleg a füzéri alsó vár kidolgozásával. Megjegyzem, nemrég a Red Hot Chilli Peppers koncerten győződhettem meg arról, hogy a nemzeti stadion szintjén tökéletesen működik nagyban, amit Füzéren tervezünk kicsiben.”
„Valamikor Füzéren még a vasárnapi mise rendjét is a futballcsapat programjához szabták, ha idegenbe indultak a fiúk, előrébb hozták az eredetileg 11 órára kiírt kezdést. Az utolsó évek küszködését polgármesterként éltem meg. Játékost ötven kilométeres körzetből kellett verbuválni, gazdaságilag is egyre nehezebben ment a működtetés, jóformán csak az önkormányzat segítette a sportegyesületet. Az utolsó évben még sikerrel pályáztunk egy műfüves kispályára, de a lakosság öregedése, az állandó létszámgondok azt jelezték, hogy a szociológiai és pénzügyi okok idővel ellehetetlenítik a csapat fenntartását.”
A füzéri pálya mellett a Hátsó füves futballmentő túra alkalmából kamarakiállítás mutatta be a helyi labdarúgás történetét. A szöveget Orosz Zsolt társszervező, a Monokon született korábbi megyei játékos, a Futballkutató blog szerkesztője készítette el, ebből közlünk itt rövid kivonatot.
A Hegyköz falvainak sporttörténelme évszázados múltra tekint vissza, az 1940-es évek végétől már szervezett keretek között sportoltak a települések fiataljai. A II. világháborút követően Hollóháza, Füzér, Füzérkomlós és Nyíri lakói közösen használtak egy futballpályát Hollóháza határában, majd a terület felosztását követően minden község önállóan próbált új játékteret kialakítani saját határain belül. Füzéren kezdetben a déli részen fekvő Akasztó-hegyen hoztak létre labdarúgásra alkalmas teret. A falu földrajzi elhelyezkedésének betudhatóan meglehetősen későn alapítottak sportegyesületet. Füzér közigazgatásilag Füzérkomlóshoz tartozott, ezért a Felsőhegyköz Mgtsz. vezetésének támogatására volt szükség ahhoz, hogy 1969-ben megalakítsák a Füzérvári MG. Tsz. Sportkört.
A régi pálya messze feküdt a település központjától, ezért a temető mögötti szántóföldön, a füzéri vár lábainál jelölték ki az új játékteret. Ugyan a faluban nem volt sok munkahely, a csapat tagjai erősen ragaszkodtak Füzérhez, kevesen hagyták el a települést. Az itt élők többsége a Hollóházi Porcelángyárba, a pálházai perlitüzembe vagy a nyíri faforgácsüzembe járt dolgozni. A sportélet fellendülésével egyre erősödött a közösségi élet iránti igény. A futballpálya mellett a művelődési ház játszott jelentős szerepet ebben. A nemzetiségi pávakör előadásai nagy népszerűségnek örvendtek, mint ahogy a Szakály László által készített, heti rendszerességgel kifüggesztett Sporthíradó is. A falitáblára akasztott szöveges tájékoztató rendre beszámolt a csapatok eredményeiről, és a helyi krónikás a következő mérkőzéseket is itt harangozta be.
Váltást jelentett, hogy 1980-ban Novák Gyula vette át a sportkör irányítását, és ekkortól több mint húsz éven keresztül vezette azt. Országos hírnévre tett szert Füzér 1992-ben, amikor a Magyar Kupa legjobb 64 csapata közé jutott be, és hazai pályán az NB III-as Salgótarjáni BTC-vel mérkőzhetett meg. A 2–1-es vereséggel végződő meccsre több mint ezer néző volt kíváncsi, az egész hegyközi térség megmozdult. A felnőtt együttes a 2001–2002-es szezonban megszerezte története első bajnoki címét a megyei harmadosztályban, a másodosztályban már Szakály András elnök vezetésével vágott neki.
Újabb nagy nevű klub látogatott a füzéri focipályára 2005-ben, a friss NB I-es bajnok DVSC csapatát kérték fel hírverő mérkőzésre. A 2016–2017-es idényben ismét kiharcolták a megyei másodosztályú tagságot, de csak egy évig élvezhették a magasabb szintet. A csapat 2017 nyarán feloszlott, és azóta sem indult el egyik osztályban sem.
A Füzéri Sportkör negyvennyolc év után nem indított csapatot az MLSZ által szervezett bajnokságokban. A sportélet nem szűnt meg, az egykori bitumenes kispálya helyén lelátóval, világítással felszerelt műfüves pálya ad otthont többek között a Hegyköz kupának, az utcabajnokságnak.
A Hátsó füves futballmentő túra hetedik állomásához közeledik: július 2-án, szombaton a gazdag zenei és néprajzi hagyományairól híres Mikóházán játszik a Zempléni Főnix az öt éve megszűnt helyi csapattal. A program 14 órakor településtörténeti sétával kezdődik a Gyöngyösbokréta Hagyományőrző és Közösségi Házban (3989, Mikóháza, Gábor Áron út 48.), a mérkőzés pedig 16 órakor a futballpályán. A mikóházi futballünnep díszvendége Kondás Elemér kétszeres magyar bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes edző lesz, a mérkőzésen pályára lép Erős Károly, az Újpest korábbi válogatott játékosa, a Zempléni Főnix kapuját Nagy Gábor, a Stadler FC korábbi NB I-es kapusa védi.
A Hátsó füves futballmentő túra részleteiről és a helyszíni nézőknek meghirdetett, értékes ajándékokat kínáló pecsétgyűjtő akcióról a Zempléni Főnix Facebook-oldalán lehet tájékozódni.
A Hátsó füves futballmentő túra további helyszínei:
Július 2. – Mikóháza
Július 16. – Olaszliszka
Július 30. (záró minitorna) – Sátoraljaújhely
Találkozunk július 2-án Mikóházán!