Harmincnyolc év alatt egy meccset hagyott ki idősb Horváth László, az autószerelő-galambász, aki apjától örökölte, fiának adta át az egerszóláti futball szervezését. Különleges családi történet a Heves megyei faluból, félbeszakított nászúttal, kórházi szökési kísérlettel és lebombázott csillárral.
Ha egerszóláti futball, akkor Horváthék.
Országos szinten is ritka történet a Heves megyei falué, ahol szétválaszthatatlanul fonódik egybe a család élete és a helyi labdarúgás, a sportörökség immár negyedik generáció óta hagyományozódik apáról fiúra, unokára.
Kezdődött a dédnagyapával.
Valamikor az ötvenes évek hajnalán (a magyarfutball.hu oldal adatai szerint 1951-ben) alakította meg a helyi sportkört Horváth Lajos, aki huszonéves fiatalemberként be-beállt ugyan játszani, de kezdettől fogva inkább mint sportvezető szervezte a csapatot. Akkor még a pálya az alsó végen volt, a falu közepébe csupán 1958-ban költöztették, körbeültették nyárfával (vagy ahogy errefelé mondják, topolyafával), és a hatvanas években az első öltözőépület is megépült mellé. Helyesebben mondva négy fal és egy tető segítette ekkortól a csapat készülődését, amely korábban a kapu mögötti hatalmas fűzfa alatt öltözött, mosdani azonban – vezetékes víz híján – továbbra is Manci néni kertjébe járt be a kézi kúthoz.
Az egyesület első embere egyben a falué is volt, Horváth Lajost tanácselnökként érte az 1956-os forradalom, és miután nem tudta megfékezni a szovjet hősi emlékművet megrongáló bányászokat, egy év házi őrizetre ítélték – a rendőrök esténként rendszeresen bezörgettek a családhoz, ellenőrizni, otthon van-e a fogvatartott. Fiatalon, 47 évesen hunyt el 1970-ben, a közeli pincegazdálkodás raktárosaként védtelen volt a bortermelés akkori módszereihez használt vegyszerekkel, káros anyagokkal szemben, hasnyálmirigyrák végzett vele.
Folytatódott a fiúval.
Édesapja temetése napján töltötte be huszonegyedik életévét idősb Horváth László, aki akkor még sem idősb, sem idős nem volt, viszont már bőven túljutott első futballsikerein: nyolcadikos kisdiákként bemutatkozott a felnőttek között, 17 évesen pedig gólkirály lett a megyei II. osztályban 34 góllal. Egerszólát csapatában aktív pályafutásának harmincnyolc éve alatt összesen egy (!) mérkőzésről hiányzott, de akkor is csak hajszálon múlott, hogy szívkezelésére fittyet hányva haza nem szökött az egri kórházból.
Előfordult, hogy meccsnapon a kerecsendi MHSZ-versenyen lefutotta a háromezer méteres futószámot (bronzérem), lendületből átszaladt a szomszédos Demjénbe, ott felkéredzkedett az ellenfél éppen Egerszólátra induló teherautójára, majd falujába hazaérve megköszönte az utaztatást, és négy góllal szórta meg fuvarozóit.
A mézesheteket is megédesítette egy kis futballal: amikor eljött a vasárnap, a balatonlellei nászutat félbeszakítva beültette az asszonyt a homokszínű Wartburgba, a fél országon átrobogott vele, és játékra jelentkezett a szóláti öltözőben. Aztán a meccs után újra beszállás a homokszínű Wartburgba, és boldogan döcögött vissza az ifjú pár Lellére.
A pályán kora előrehaladtával visszafelé költöző csatár-középpályás-hátvéd-kapus sportköri elnökként 1974-től harminc éven át igazgatta a csapat életét, de tulajdonképpen mindegy, milyen pozíciót írunk a neve mellé, ma is a 65 éves férfi a szóláti futball lelke. Valamikor az egri kórházban dolgozott mint autószerelő, hobbija régóta a galambászat, mellette egyik kezével disznótenyésztőként hurkát töltött, a másikkal édesapaként a gyerekeinek épített házat, a szívével meg a pályát gondozta.
És gondozza mind a mai napig: szinte hihetetlen, de a Laskó-patak melletti sporttelepen idősb Horváth László egymaga kovácsolta a futballkapukat, építette a nyolcvanfős lelátót, hegesztette a vaskorlátot, húzta fel az öltözőépület új szárnyát, ácsolta az öltözőpadokat, asztalokat, alakította ki virágtartóból a labdaszertárat, és a felsorolás nyilván nem teljes. Maga gyártotta szerkezettel ő vonalazza a pályát, hajnali hatkor már jár vele körbe, hogy a friss harmattal jobban tapadjon a mészpor (titkos nyomokkal, jelzésekkel segíti magát, minden vonal nyílegyenes). Természetesen a füvet is ő nyírja, igaz, már nem a Trabant-motorból épített, sebességváltós házi fűnyíró-csodával, hanem a megtakarított életjáradékából 210 ezer forintért vásárolt modern traktorral. Hálából tavaly meglepte a csapat egy táblával, rajta a felirattal: „Horváth László sporttelep”. A megajándékozott átvette a darabot, majd szerényen berakta a sötét szertárkamra mélyére.
Következett az unoka.
Furcsa véletlen, hogy éppen édesapjával egy napon, október 9-én látta meg a napvilágot 1974-ben ifjabb Horváth László, az pedig még furcsább, hogy az okmányain október 10-i dátum szerepel – az egri kórház orvosai nem éppen sebészi pontossággal végezték az adminisztrációt. A félrekönyvelt kisfiúból aztán felnőttként földrajz-testnevelés szakos tanár lett, a kisnánai általános iskolában tölti délelőttjeit, hasonlóan tizenkét éves Eszter lányához és nyolcéves Máté fiához (Egerszóláton megszűnt az iskola, igaz, az üresen álló épületet tavaly pályázati pénzből gyönyörűen felújították).
A tanár úr két lábtörés után, negyvenévesen is játszik szülőfalujában, sőt ő a Heves megyei II. osztályban szereplő csapat edzője. Megnyerte ugyan az előző szezonban a másodosztályt az Egerszólát, a feljutásra esély sem nyílt, a megye egyben ugyanis hat korosztályos utánpótlás-csapatot kell működtetni, ők meg örülnek, ha az ifit össze tudják szedni. Azért azt még össze tudják, a fiatalok közül tizenketten szólátiak, és ha az 1100 fős lakosságszámot nézzük, a felnőtteknél futballozó tíz helyi is megbecsülendő arány (a megyei futball legalattomosabb betegsége, a pénz itt még nem telepedett meg).
A tavaly áprilisi, Szihalom elleni mérkőzésen elszenvedett szárkapocscsont-töréséből mára teljesen felépült hátvéd felejthetetlen futballélménye marad, hogy 1996-ban a Magyar Kupa hevesi selejtezőin az akkor NB III-as listavezető Egert kétszáz néző előtt 2–1-re megverték Egerszóláton. Akkora ünneplés volt a falu közepén az Ezüst Róka kocsmában, hogy fia elmondása szerint aznap este még a köztudomásúan antialkoholista idősb Horváth László is berúgott.
Ebben a családban a nőknek is hozzá kell szokniuk a futballélethez, a kisnánai tanár ma is emlegeti, miként „törte be” feleségét az öreg. Valahogy így: „Évike, megyünk kirándulni!” „Hova, papa?” „Hát Zagyvaszántóra.” „Tényleg? Akkor pakolhatok?” „Persze, ott játszunk délután!”
És már jön a dédunoka…
Ragyog a büszkeségtől a nagypapa, idősb Horváth László arca, amikor a kis Ádámka izomból megcélozza gumilabdával az üvegcsillárt. Lányának kétéves fia még nincsen kétéves, beszélni sem tud, de már kész futballista, sőt kész világsztár: amikor sikerül bebombáznia a labdát az asztallábak közé, vigyorogva ünnepel, egy-egy rossz rúgás után viszont Cristiano Ronaldo-szerűen fogja a fejét.
A tényszerűség kedvéért jegyezzük meg, ifjabb Horváth László fia, Máté nem érdeklődik a sportág iránt, ám mivel szóláti Horváth-gyerekről van szó, hozzá kell tennünk: egyelőre…
Vajon miként látja az egerszóláti futball jövőjét idősb Horváth László? Meddig lesz csapat az iskoláját már bezáró faluban?
„Öt év múlva ifi már nem játszik, az biztos – utal a visszafordíthatatlan folyamatra. – A felnőtt csapatot nem féltem, a mostaniak többsége huszonegy-huszonkét éves, ők még bírják sokáig. Csak azt furcsállom, hogy ha egyikük-másikuk szól, nem ér rá meccsre jönni. Én annak idején már azt is tudtam, hogy a következő év augusztusában melyik vasárnap játszunk, és ahhoz igazítottam mindent.”
Verebélyi György, Egerszólát polgármestere elmondja, hogy bár felajánlották nekik, sem idősb, sem ifjabb Horváth László nem kért pénzt a csapat körüli teendők ellátásáért, társadalmi munkában dolgoznak.
Mint mondja, Egerszóláton a futball és a Horváth név egyet jelent, szerepük a falu szempontjából is lényeges: „Magyarországon mindenhol fontos a közösségépítés, csúszik szét a társadalom, és a futball összetartó erő.”
