Székelyföldi barangolásaink során eljutottunk a székely mondákból ismert Budvár közelébe, Felsőboldogfalvára, ahol a hamisítatlan falusi futballrangadón az ellenfél Szentábrahám színeiben az unitárius lelkész is harcba szállt.
A játékvezető a pályára vonulás után veszi észre, hogy a meccskezdéshez valami hiányzik. Vállát rándítva kiszól az oldalvonal mögött állókhoz: „Tegnap, Kobátfalván is labda nélkül kezdtük a meccset. Nem én játszom vele, nekem jó így is…” Mellette egy felsőboldogfalvai játékos önkritikusan megjegyzi: „Nekünk is!”
„Adjad bé, és eresszük!” – sürgeti csapattársa a szögletet rúgó játékost, a szomszédos udvaron kakas kukorékol, a faluszéli pálya zsivajgása keveredik a vasárnap déli harangszóval. Egy perce megy a Felsőboldogfalva–Szentábrahám mérkőzés, a 12 órás kezdés igazodik a 11 órai református istentisztelethez a Hargita megyei községben, amelynek fő nevezetessége éppen a zsindelyezett kőfallal övezett, 13. századi alapokra épült, sírkerttel körülvett templom.
A paraszti hagyományok, a magyar szellemi kultúra és a román szocreál építészet eklektikus ötvözetét kínálja az előtte kanyarodó útszakasz: egyik szélén kétemeletes tömbház magasodik, az ablaktáblák helyén a „Felsőboldogfalvikum” nevű helyi társulás régi falusi világot idéző fotódekorációival (nyári fürdőzés a Nagy-Küküllőn, cséplés Kerekes Mózes udvarában), a másikon pedig Kossuth Lajos kőbe vésett szavai figyelmeztetnek: „Országlók jönnek-tűnnek, népek és nemzetek maradnak.”
A templomot valamikor a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelték fel, a reformáció előtti időkből örökölte nevét az írásokban Boldogazzonfalvaként emlegetett település is, amelynek egyik legismertebb szülötte Fülöp Áron költő (1861–1920). Kedves faluja ihlette Otthon című versét, amelyet mindössze huszonkét évesen vetett papírra, mégis tekinthetünk akár az öregfiúk-játékosok himnuszának is: „Minden az az ismert régi, / Ma is nyit a kert virága, / Az a vén fa ma is ott áll, / Régi törzse, koronája. […] Minden úgy van, mint elhagytam, / Nem változott semmi itt még, / – Istenem, ha én is újra, / Aki voltam, az lehetnék!
Akik voltunk, már nem lehetünk, minden másra ott a futballpálya. Az álmok birodalmában, az Akácos utca végén elterülő gyepen bárkiből lehet például góllövő csodacsatár, különösen a Budvár felőli legendás térfélen, ahol az enyhén lejtős sarokzónában a pályagörbületet ismerők akár szögletből is meglephetik az ellenfél kapusát.
A székely népballadák vidékén, ahol hajdan a budvári rabonbán tündérszép leánya és Csicser, a kedvesétől eltiltott levente váltott egymással szerelmes nyílüzeneteket, ezúttal másfajta lövések repkednek, és óriási meglepetésre a szennyvíz-előülepítő felőli kapura támadó Felsőboldogfalva jut kétgólos vezetéshez. Az izgalmakról mindent elmond, hogy még szünet sincsen, de egy hazai láncdohányos törzsdrukker már a korlátba kapaszkodva konstatálja: „Megettem egy fél csomag szivarot, b..ssza meg!”
Hallani ennél cifrábbakat is, pedig ügyelni kellene a csúnya beszédre, már csak a jelenlévő unitárius lelkész iránti tiszteletből is. Berei István késve érkezett a mérkőzésre, megtartotta Szentábrahámon az istentiszteletet a virágmotívumos, kék kazettás mennyezetéről is híres unitárius templomban, aztán sietve szolgálatra jelentkezett a felsőboldogfalvi pálya vendég kispadjánál – játékosnak.
Becserélése előtt, az oldalvonalnál szólítjuk meg, miközben csapata már-már reménytelen helyzetből, 0–2-es állásról próbál visszakapaszkodni. A mellettünk elhangzó illetlen megjegyzéseket a tiszteletes nem teszi szóvá, nagyvonalúan elengedi a füle mellett, nem keveri össze a hittanórát a futballmeccsel.
Nem mintha a két terület ne érne egybe, az „ép testben ép lélek” elvet valló és gyakorló 49 éves sportember például maga is tagja az unitárius lelkészek csapatának, amely nem oly régen Zetelakán megnyerte a református lelkészek, illetve a polgármesterek együttesének részvételével zajló teremtornát.
Erős vár a mi Istenünk, de gyengéd gyermekeihez, akik közül bizony gyakorta a futballisták is támaszra szorulnak. Néha egészen evilági jellegűekre, ilyenkor az egyház is adhat egy jó keresztlabdát: Szentábrahámon például pályaprobléma adódott, amelyet úgy oldottak meg, hogy az unitáriusok biztosítottak területükből annyit, amennyi a játékhoz kellett.
Futballpártoló hírében áll a felsőboldogfalvi református lelkész is, csak azt nem szereti, ha a vasárnapi meccs időpontja egybeesik az istentiszteletével. Éppen ezért a helyi csapatvezetők megkérték a Hargita megyei futballszövetséget, hogy ha egy mód van rá, legyenek tekintettel a meccsbeosztásnál a templomba járók szempontjaira. Visszatérve a szentábrahámi unitárius lelkészére, az pályára futása előtt egyértelmű volt: „Mindig reménnyel kell lenni! Megfordítjuk…”
Jelenléte érezhetően ösztönzőleg hat társaira, a kemény és határozott hátvédnek bizonyuló Berei István nem csak prédikált, amikor feltámadást ígért.
Csúnyán mellé szálló lövés után öten-hatan keresik a labdát a bokrok között. Valakinek mentő ötlete támad: „Zolika, nem sétálsz el megnézni, nem a patakban van-e?”
Közben megérkezik a pályához a 66 évesen is többnyire kerékpárral közlekedő Tamás Zoltán, aki kétszeresen is érintett az eseményekben: a Hátsó füves 2019-es farkaslakai riportjában már bemutatott sportvezető 2000 óta a Hargita megyei Labdarúgó-szövetség elnöke, 1990-től pedig harminckét évig a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskola igazgatójaként dolgozott.
Beszélgetünk arról, miként kérték fel a Ceausescu-rendszer bukása után, az új idők szellemében, a kritikus hang hiteles képviselőjeként az iskolavezetői feladatra, szó esik a körzeti bajnokság kihívásairól, csapatszámapadásának okairól, és arról is, hogy a Román Labdarúgó-szövetségben gyakran példálóznak jó értelemben a Hargita megyeiek munkájával.
Tény, sokat köszönhetnek Bukarestben az ittenieknek, az elnök elmondása szerint 2022-ben a férfi és női szakágat, a korosztályos csapatokat és a futsalt is beleszámítva Hargita megye összesen 31 játékost adott a román válogatottnak.
A legfontosabb témáról azonban még nem esett szó riportunkban: a felsőboldogfalvi csapatról. A tizenöt éve alakult társaság olyan, amilyennek egy ideális falusi futballközösséget elképzel az ember: a 37 éves Forró Attila klubelnök-jobbhátvéd-szoftverfejlesztő, a 40 éves Hermann Károly ügyvezető-balbekk-jogász és a 44 éves Zilinszki Károly titkár-középpályás-zenész vezetésével boldogul az együttes, ahogy tud.
A fiúk maguk vonalazzák a pályát (a konzervdobozból barkácsolt házi szerkezet mellett van már bolti változat is), gondozzák a konténeröltöző környékét, intézik az igazolásokat. Ha lenne rá helyünk, a legszívesebben az egész rokonszenves csapatot bemutatnánk itt, a villamosmérnök-hátvéd Sánduly Szabolcstól a közgazdász-csatár Györgydeák Csabán, a könyvelő-középpályás Zakariás Szabolcson, a tűzoltó-kapus Ujica Adrianon, a kőműves-csatár Zoltáni Attilán keresztül a marketinges-csapatkapitány Szabó Sándorig bezárólag.
A régi játékosok, szurkolók is beleteszik a közösbe a magukét, hegesztik a vaskorlátot, sütik a meccs utáni flekkent. Bíró Sándor, vagyis Retek halála után Pálffy Károly vette át a gondnoki feladatokat, ő foglalja össze a lényeget két cigislukk között: „Olyanok vagyunk, mint egy család.”
Bár a szentábrahámi unitárius lelkész beállása kis híján csodát tett, a bajnokesélyes alulmaradt, Felsőboldogfalva végül 3–2-es győzelmet ünnepelhet. És ünnepel is, ahogy kell!
A vendéglátás a fair play szellemében zajlik: miután a valamikor a román másodosztályt megjárt játékvezető, Fodor József és két segítője átöltözik a patakparton parkoló autójában, a sporttársak is kapnak némi sült húst. A mustáros miccs mellett már a sípos ellenfél is barát, megbocsáttatnak a sárga lapok és a vitatott lesek, szent a béke – ha ő velünk, ki ellenünk?
Domokos Levente, a legvidámabb felsőboldogfalvi játékos pedig kifogyhatatlan a sör-pálinka menüt kísérő színes történetekből, amelyek általában valami tüzes falusi bál vagy hosszúra nyúlt csapatbuli ködös hajnali kanyarjaival végződnek.
Elmenőben még halljuk a nagy nevetésektől kísért, legújabb budvári legendát: „És arra emlékeztek, amikor Szentpálon játszottunk? Aznap este volt Székelydályában szüreti bál. Én már régen hazaértem, hajnalban megyek ki fejni az istállóba, gumicsizmában könyöklök be a tehén alá, és közben a telefonomon látom, hogy ezek még mindig Dályában nyomják. Na, ilyen csapat a miénk!”
Futballkapusként az országos harmadosztályú Székelyudvarhelyi Haladásban védett, később elvégezte a játékvezetői tanfolyamot is, az ajándék tyúkkal megvesztegethető bírók világa azonban taszította, így a Hargita megyei futballszövetség munkáját segítve az udvarhelyi körzeti bajnokság szervezője lett. Ennek idestova huszonnyolc éve, ám a főállásban egy nyomdafestéket forgalmazó cég alkalmazottjaként tevékenykedő, 1965-ös születésű Somolyák István pontossága, megbízhatósága ma is olyan, mint a kilencvenes évek közepén.
Hány futballcsapat hétvégi mérkőzésbeosztását felügyeli?
Ma Hargita megyében az Udvarhely körzeti nyugati és keleti bajnokságban összesen 24 csapat működik. Volt ez a szám jóval magasabb is, nem olyan régen, 2018-ban például még 46 csapat tartozott ide.
Hová tűntek?
Lemorzsolódtak, megszűntek. Nincs már futball például Alsóboldogfalván, Fiatfalván, Betfalván, Rugonfalván, Homoródszentmártonban. Pedig voltak, akik szívükön viselték a csapatok sorsát. Hodgyában például egy Pálfy nevezetű kocsmáros mindent megtett a labdarúgásért, két fia is játszott az együttesben. Csekefalván a csapatvezető hirtelen halála vetett véget a történetnek, ő két évtizedig szervezte a csapatot, nélküle fél évig működött még. Székelyszentmihályon a tehenet tartó gazdák az eladott tej árából támogatták a futballt. Máshol előfordult, hogy piros lap után a szurkolók dobtak össze a fegyelmezetlen játékosnak a bírságpénzre. Nálunk ugyanis az eltiltás és a pénzbüntetés párhuzamosan jár. Bogárfalván az emberek lelkesedésből, közmunkából alakították ki a pályát. A csapatkapitány azt mondta, hogy ekkor és ekkor menni kell, és a falu népe a megadott időpontban ott volt. Ezek szép példák.
Melyek Székelyföldön a falusi labdarúgás – magyarországihoz hasonló – leépülésének okai?
Főként a külföldi munkavállalás. Aki Németországban dolgozik az építőiparban vagy jelentkezik gyümölcsszedésre, az csak az alkalmi munka leteltével, bizonytalan időközönként áll csapata rendelkezésére, így meg nehéz tervezni. Sokszor az a csapat nyeri meg a bajnokságot, amelyik a legkevésbé kénytelen nélkülözni a külföldön dolgozó játékosait. Egyébként fut még a bajnoksággal párhuzamosan a Román Labdarúgó-szövetség szervezésében a Falvak Kupája, amelyben megyei elosztásban játszanak egymással a kistelepülések csapatai, a győztes pedig nyer egy utazást valamelyik válogatott meccsre.
A helyi sportsajtó számos régi és közelmúltbeli cikke alatt láttam a nevét. Megszervezi, lebonyolítja, egyben tudósítja is a meccseket?
Régebben kialakult az a rend, hogy az Udvarhelyi Híradóban minden szerdán kaptunk egy oldalt a körzeti bajnokságra, az újság eladási példányszáma azokon a napokon ugrásszerűen megnőtt. Mindent megírtunk, nem volt tabutéma, ha szándékosan tévedtek a bírók, azt is. Nekem az igazságérzetemet sértette, ha azt láttam, hogy egy-egy idősebb játékvezető kap egy tyúkot az egyik csapattól, és máris másként fúj. Az országos sajtóba ritkán került be a körzeti bajnokság, de azért még olyan is előfordult.
Mikor?
Amikor Bikafalva a legalsó liga utolsó helyén állt, és ezzel Románia legrosszabb csapatának lehetett tekinteni. Eljött egy fotós és egy újságíró Bukarestből, a Gazeta Sporturilortól, hogy körbenézzen a helyszínen. Szerencsére volt a csapatban egy rendőr, aki románul szót értett velük, mert a falubeliek egyébként kevéssé beszélték a nyelvet.
Mi a helyzet a sportorvosi engedélyekkel? Errefelé is megy az ügyeskedés?
Hargita megyében korábban nem volt sportorvos, így négy kijelölt orvos pecsételhetett. Ők megcsinálták tíz lejért. Most viszont van már egy sportorvos, aki ennek többszörösét kéri a vizsgálatért. Persze nem kötelező a megyében csináltatni, el lehet menni Sepsiszentgyörgyre is, ahol öt lejért lepecsételik a papírt.
Mennyi
a körzeti bajnokságban a játékvezetői tarifa?
Egy
meccsért a vezetőbíró százharminc lejt kap, a két partjelző
százat-százat. Sajnos a játékvezetésben akadozik az utánpótlás,
nehéz újakat toborozni.
Melyek számítanak vagy számítottak a környék legnagyobb rangadóinak?
Sokan beleélték magukat, ha vasárnap összecsaptak a nagy ellenfelek. Egy Betfalva–Galambfalva, egy Székelyszentlélek–Farkaslaka, egy Parajd–Korond, egy Lövéte–Szentegyháza vagy egy Farkaslaka–Homoródalmás mindig hatalmas ünnepnek számított. Bocsánat, hívnak Kápolnásfaluról, ezt muszáj felvennem. […] Köszönöm a türelmet, egy sárga lapos ügy miatt kerestek. Érdekes problémájuk volt a közelmúltban a kápolnásiaknak. A közbirtokosság valamiért a domb tetejére építtette a futballpályát, felhordtak már vagy négyszáz teherautónyi földet, de még mindig nem elég jó a terep. Ráadásul örökké fúj a szél.
A Hargita megyei és körzeti bajnokságok csapatai (2022–2023)
A megyei bajnokság (az országos negyedik szintnek megfelelő liga) résztvevői a megyéből:Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhelyi Golimpiákosz, Székelyudvarhelyi Roseal SE, Agyagfalva, Székelykeresztúr, Zetelaka, Homoródalmás, Gyergyószárhegy, Csíkszentsimon, Csíkcsicsó, Balánbánya
Udvarhely körzeti bajnokság, nyugati csoport: Etéd, Szentábrahám, Kobátfalva, Siménfalva, Gagy, Nagygalambfalva, Bögöz, Felsőboldogfalva, Farcád, Homórodszentpál, Homoródszentpéter és Oklánd
Udvarhely körzeti bajnokság, keleti csoport: Lövéte, Kápolnás, Varság, Zetelaka II., Zeteváralja, Bogárfalva, Malomfalva, Farkaslaka, Parajd, Korond, Alsósófalva és Máréfalva
Csík körzeti bajnokság: Kászonaltíz, Lázárfalva, Kozmás, Csíkszentimre, Csíkszentmihály, Csíkszentkirály, Szépvíz, Gyimesbükk, Csíkszentdomokos, Csíkszentgyörgy
