Valamikor több mint háromezer mozi működött országszerte, a falusi filmszínházak közül ma már csupán egy maradt meg, a Tolna megyei Bölcskén. És hogy a 2700 lakosú település nevezetességének mi köze a futballhoz? Például Frigyer Anita személye: a 23 éves nő egyszerre jegyszedő a Rákóczi moziban és sajtófelelős a megyei másodosztályú Bölcskei SE-nél.
Nyolc éve kivitte édesapja egy meccsre, a furcsa közeg azonnal beszippantotta, néhány évvel később pedig már az ő hangján hallhatták a szurkolók: „Sok szeretettel köszöntjük önöket a Bölcskei SE bajnoki mérkőzésén. Kérjük, a találkozó közben a trágár beszédet és a pirotechnikai trükköket mellőzzék. Hajrá, Bölcske!”
Lányként nem volt könnyű érvényesülnie a fiúk világában, az ellenfelek szurkolói sem kímélték, amikor idegenbeli mérkőzéseken látták leszállni a csapatbuszról. Ilyenkor a bölcskei játékosok is macsósan hencegtek vele, ki menyasszonyaként, ki barátnőjeként, ki szeretőjeként mutatta be. Pedig állítja, nem volt ő egyik sem: „Házi nyúlra nem lövünk! És ezt a nyúl is tudja…”
A falusi mozi neve összeforrott Gazdag Gyuláéval. „Három és fél éves voltam, amikor édesapám először elvitt a falusi moziba, halványan emlékszem, A kölyök című Chaplin-filmet adták” – jelöli ki története kezdőpontját a bölcskei legendás mozigépész, aki apjának tett egy fogadalmat: „Megígértem neki, hogy amíg élek, lesz mozi Bölcskén”.
Az 1960-ban átadott intézményt több mint két évtizede vezeti a falusi mozikultúra utolsó mohikánja, a csőszerelőből lett mozigépész. Bár az internetkorszak az egyik kis filmszínházat dönti be a másik után, a korszerűen berendezett, technikailag jól felszerelt bölcskei mozi egyelőre bírja a küzdelmet. A kilencvenes évek virágzása a múlté, Gazdag Gyula megfogalmazása szerint a mai költségvetés így fest: „Nullszaldó, meg egy kicsi.”
A gépház levegőjét évtizedekig édesapja oldalán szívó mozivezetőnek boldogság, ha azt hallja, a faluban az előző esti vetítés a téma, netán a teremből kifelé hátba veregetik: „Gyuszikám, de jó volt ez a film.”
Szenvedélye nem új keletű: fiatalemberként a hetvenes években Csehszlovákiában és az NDK-ban vállalt alkalmi munkát, hogy legyen pénze az amatőr forgatáshoz szükséges filmtekercsekre.
Régi moziemlékeket idéznek a bölcskei vetítőteremben őrzött plakátok, A páncél nélküli lovag című bolgár film vagy a Nászéjszaka esőben című keletnémet alkotás mellett azonban a házigazdában a legmélyebb nyomot a Ki ölte meg Jessyt? című 1966-os csehszlovák vígjáték hagyta.
Egyszer felvitték a falubeliekkel Pestre, a Népstadionba. Hiába: őt a futballnál mindig is jobban izgatta a mozi. A vetítőterem felett berendezett helytörténeti fotókiállításából adott egy régi csapatképet a bölcskei egyesületnek, ma is ott lóg bekeretezve az öltöző falán.
A bölcskei mozi a szomszédos Madocsáról átköltözött egyesületi elnök, Besenczi István fiatalkorának is emlékezetes helyszíne marad. Hétköznapokon a paksi atomerőmű III. számú blokkját irányítja a 38 éves férfi, és amikor a munkahelyi sugárzásveszélyről érdeklődünk, határozottan feleli: „Ilyen kérdést ne tegyél fel annak, aki ott dolgozik, mert sértésnek veszi.” A serdülőkori mozis élmények azonban nem jelentenek tabut.
„Annak idején Madocsán is volt mozi, mi mégis gyakran átjártunk Bölcskére. Tudod, hogy van ez, a szomszéd faluból érkezett fiúk mindig érdekesebbek a lányoknak. Emlékszem a Drakula-filmekre, meg persze az első randevúra, az első sötétben töltött percekre. A bölcskei mozinak meghitt, családias hangulata volt.”
Ami a bölcskei futballt illeti, évekig az NB III-ban szerepelt a csapat, az előző idényben azonban kiderült, bő ez a kabát. Noha a körülmények ma is az „enbés” elvárásokhoz igazodnak (még mindig mosolyognak rajta, a szigorú ellenőrök a falusi pályánál egyszer a tömeghullámzást megakadályozó eszközöket kérték számon a rendezőkön), az együttes ma már a megyei II. osztályban játszik. Maradt az öltözőben merülőmedence, jeges hordó a fényűző korszakból, a vágóhidat üzemeltető szponzornak köszönhetően pedig meccsek után jut pörkölt, csirkecomb, babgulyás bőséggel.
Valaha besenyők lakták a környéket, az örökségből megmaradhatott valami, a klubház falán újságkivágás emlékeztet egy szilaj portyára: „A Hőgyészi SC–Bölcskei SE II megyehármas bajnoki után két vendégjátékos is nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Az egyik fiatalnak leszakadt a lépe, egy másik futballistát pedig úgy megfejeltek, hogy szilánkosra tört az arccsontja.”
Bölcskén az öltözőszertár ablakát szigorú vasrács védi.
Muszáj volt felszerelni. Néhány évvel ezelőtt rendszeresen erre kószált egy kisfiú, aki be-bemászott egy-egy labdáért, szerelésért, és bizony nem csak kölcsönbe vitte őket. Tudták persze, hogy hová tűnnek el a csapat kincsei, a gyanúsítottat nem volt nehéz megfogni.
Le is írhatnánk a nevét, csak azért nem tesszük, nehogy a történet piszkos kezdete besározza a makulátlan végkifejletet. Később ugyanis csodálatos fordulat következett be: a helyi kölyökcsapathoz tartozó fiúcska edzője gondolt egy merészet, és rábízta az edzésfelszerelések kezelését, odaadta neki a szertár kulcsát.
És ha angyal nem is lett belőle, a fiú a váratlan bizalomtól egy csapásra átérezte a felelősség súlyát, ma a korosztályos bölcskei együttes megbízható tagja és talán legígéretesebb tehetsége. Az öltözőrács pedig megmaradt dísznek.
Happy end.
