Történelmi kényszer szülte a Kárpát-medence talán legkülönösebb párharcát: miután Romániában betiltották a vallási színezetű határkerülés több évszázados hagyományát, Székelyudvarhelyen a Szent Imre utcaiak és a Rózsa utcaiak kimentek a hegyekbe, és a fák közötti tisztáson megrendezték a Húsvét Kupát – a hagyomány 1955 óta él.
A Kárpát-medence egyik legkülönösebb futballhagyományával szembesültünk a közelmúltban Székelyudvarhelyen, a Hátsó füves április 29-én induló székelyföldi riportsorozatának előkészítése során. A helyszín egy erdei tisztás, a város fölött, a hegyekben – az internetes térképfelületen Kerekerdei Focipálya néven virtuálisan madártávlatból is megcsodálható –, itt rendezik meg hatvannyolc éve húsvétvasárnap a Szentimrei Kerekerdő–Rózsa utcai Vasas mérkőzést, ahol tényleg minden olyan, mint a mesében.
Talán így is kellene kezdeni: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer kétszer tizenegy legény, aki futballdresszben nekivágott a rengetegnek, hogy a fák rejtekében, nyulak, lepkék, őzikék között labdázzon egyet a réten. Valójában azonban a történet nem így indult, a szájhagyomány által őrzött eredetlegenda tarka pillangókat és rigófüttyös lombokat nem említ, ellenben politikai elnyomást és székely leleményt annál inkább.
Az Udvarhelyi Híradó 2003. április 18-i számában közölt visszatekintés alapján a kihelyezett Húsvét Kupa gyökerei 1955-ig nyúlnak vissza, amikor Románia korabeli állami szabályait, Gheorghe Gheorghiu-Dej kommunista pártfőtitkár merev rendszerét egy laza megkerülős csellel átejtették a székely iskolaváros futballbarátai. A közösségi sportesemény félig-meddig pótlékul szolgált, futballmezbe bújtatott hagyományőrzés volt, miután a 17. század elejétől gyakorolt székelyudvarhelyi szokásnak, az idők során vallási színezetet kapott határkerülésnek egy csapásra véget vetett a központi tilalom. Az 1948-ban foganatosított korlátozás oka nyilvánvalónak tűnt, a nehezen kontrollálható tömegeseményekben veszélyt láttak, nem nézte jó szemmel a bukaresti államhatalom, ha a kiemelt egyházi ünnepen zászlókkal, énekelve vonul ki a nép a szabadba.
Aztán megfogalmazódott a helyiek ravasz ötlete: ha már nem engedi a törvény a városkörnyéki mezők, hegyek, erdők rituális körbejárását és a húsvéti szent díszleteket, akkor legalább kimennek a természetbe focizni egy jót, azt csak nem tilthatják meg. Nem is tiltották. Igaz, hogy bizonyos időszakban Húsvét Kupa helyett a vallási felhangot nélkülöző Tavaszi Kupa elnevezéssel futott, de az 1950-es évek óta kisebb megszakításokkal minden esztendőben megrendezik a városi utcák közötti rendhagyó erdei futballmeccset a kedvelt kirándulóhelyen.
Mint Katona Zoltán liget.ro oldalon 2021-ben megjelent, alapos történeti áttekintése felhívja rá a figyelmet, az Európa más vidékein is meghonosodott húsvéti határkerülés eredendően nem vallási jellegű tevékenységnek számított. „A keresztény ember húsvét első napjának hajnalán nemcsak a feltámadást ünnepli, hanem egyben a természet megújulását, illetve a tavasz eljövetelét. A határkerülés évszázadokon át praktikus dolgokat, a vetés megszemlélését, a mezei kutak megtisztítását is jelentette, illetve a határnak, a dűlőknek a fiatalokkal való megismertetését is” – olvassuk a cikkben. Az előzményekről szólva érdemes idézni T. Pálffy Aladár 1907-ben megjelent tanulmányát: „A néptömeg által kísért lovasok közt középen megy Szabó Ferenc uram az ő hagyományos zöld díszmagyarjában, fekete sapkával a fején, kezében egy régi zászlóval, cifra magyaros készséggel díszített lován már évtizedek óta vezeti a határkerülőket. Csak ritkán veszi elő cifra veretű pisztolyait, hogy ő is durrantson egyet, a fiatalokra bízza már azt.”
A szerző nem sejthette, hogy fél évszázaddal később immár nem cifra veretű pisztollyal, hanem fűzős bőrlabdával durrantanak a fiatalok húsvétvasárnap. Sokáig a tisztáson vívott meccsek jelentettek némi közösségi pótcselekvést a felfüggesztett hagyomány helyett, aztán csak elmúltak a hallgatás nyomasztó évtizedei, és Nicolae Ceausescu uralmának bukásával, 1990-től ismét legálisan járhattak ki a határba a székelyudvarhelyiek.
„Nagy élmény és szép emlék maradt kora hajnalban indulni, a reggeli nagy csendben hallgatni a lovak patkóinak kopogását a Márton Áron téren, fel a Szent Imre utcán egészen az eltérőig, ahol a gyalogosok és a lovasok útja elválik – idézi az 1990-es években feltámasztott szokást Balázs Árpád publicista, a környék történetének és néprajzi viszonyainak kutatója Facebook-oldalán. – Imádkozva jártuk a stációkat, figyeltük a város ébredését. Úgy fél tíz környékén érkeztünk a Kuvar-hegy gerincére, ott letelepedtünk, elővettük a tarisznyánkból az elemózsiát, összekopogtattuk a piros tojásokat, és figyeltük, merre járnak a lovasok. Velük a Jézus kápolnánál találkoztunk újra, majd együtt indultunk a város irányába. A határkerülők sora egyre csak duzzadt, mire a központhoz értünk, már leállt az autós forgalom, olyan sokan voltunk.”
A népszokás változásairól és a kapcsolódó színes epizódokról hosszan lehetne még értekezni – például Boldizsár Dénes székelyudvarhelyi tanító témának szentelt, 1924-ben kiadott könyve nyomán –, ám egy gyors irányváltással kanyarodjunk vissza a kerekerdei futballpályához. Ha a városszéli csendes környéken elindulunk a Szent Imre utcán kifelé, néhány száz méterre út széli kereszt emlékeztet a régen eltűnt Szentimrefalva hajdan ott álló templomára, másfél-két kilométernyi gyaloglás után pedig eljutunk a szabálytalan alakú tisztásra, ahol a két állandó futballkapu jelzi a természetes mező másodlagos funkcióját. A kezdetek egy városszerte nagy szeretettel emlegetett zenész-sportemberhez kötődnek, akinek a lábán olyan természetesen mutatott a labda, mint kezében a harmonika.
„A Húsvét Kupa elindítója és fő védnöke évtizedeken keresztül Székely Árpád volt – írja a helyi újság húsz évvel ezelőtti cikke. – Ő szervezte meg a labdarúgó-mérkőzést két utca, a Szentimre és a Rózsa utca csapatai között. A nagyhéten mindkét utca összetoborozta csapatát. Három nappal a mérkőzés előtt összeültek a két utca képviselői, hogy előkészítsék a meccseket. A gyűlést általában Székely Árpi bátyánk prezideálta, a tagok pedig megvitatták a napirendi pontokat: 1. A játékoskeret ellenőrzése, ugyanis idegen (más utcabeli) játékosként nem játszhatott. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a Szentimre utca csapata előnyt élvezett, mert betudta magának a Szentjános utcát is, így jóval nagyobb kerettel rendelkezett, mint a Rózsa utca. Ezért elfogadott egy-két »kovártélyos« játékost is a Rózsa utca csapatában. 2. A pálya előkészítése. Ez általában közös feladat volt. A gereblyézés, vonalazás, a kapufák lemeszelése ugyancsak kicsinosította a pályát, és igazi ünnepi hangulatot kölcsönzött a rendezvénynek. 3. A játékvezető fogadása. A meccset Nagy Pál, a népszerű »Retkes Pali bácsi« vezette, aki Boldogfalváról járt fel. Ő ugyanúgy várta a mérkőzést, mint a helybéliek. Emlékezetes marad számunkra az egyik évben küldött üzenete: »Pálinka legyen, a bárányt töltve szeretem, az első busszal jövök«. 4. Szervezési ügyek. Ezek a következők voltak: ki készíti el a kupát, ki írja meg a plakátokat, ki állja a sört, amit a győztes csapat kap. A két csapat már napokkal a meccs előtt lelkesen edzett az akkoriban még üresen álló kerteken, kaszálókon. A kerekerdői »aréna« használata tilos volt, mert a talajt kímélni kellett.”
Tulajdonképpen a fent leírtakhoz képest szinte semmi sem változott az idők során (talán csak a sörmárkák cserélődtek), a csapatok fantázianeve is változtathatatlanul őrzi a régi elődök anyaországi klubszimpátiáit. A messzi angyalföldi futballisták iránti tiszteletből vehette fel évtizedekkel ezelőtt nevét a Rózsa utcai Vasas, a csapatszerelés színe szigorúan piros-kék. Hozzátartozik a rituáléhoz, hogy a székely vasasosok a Varga-patak melletti ösvényen közelítik meg a pályát. Velük szemben áll a Ferencváros zöld-fehér színeit viselő Szentimrei Kerekerdő, amelynek tagjai az út menti keresztet elhagyva rendszerint a hegy felől érkeztek a nagy ütközet színhelyére.
A Covid-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben elmaradt a Húsvét Kupa, az utóbbi időkben a Rózsa utcai Vasas egyértelmű fölénye jellemzi a párharcot: a piros-kékek a kényszerű szünet előtt is zsinórban kétszer nyertek, azóta 2022-ben 3–0-ra, az idén 2–0-ra győzték le a Szentimrei Kerekerdőt (Kiss Ferenc és Bálint Róbert góljával). Az előkészületekkel járó munkát és felelősséget felváltva vállalják a csapatok, az idén a Kerekerdő volt a házigazda, a pálya megfelelő kialakítása, a kupa és az egyéb kiegészítők biztosítása a csapat bázisát jelentő Szent Imre utca és a Szent János utca lakóit terhelte. A hűvös idő ellenére mintegy ötszáz ember verődött össze a kerekerdei pályán, az eseményről hallott beszámolók alapján kitűnő húsvéti futballhangulatban.
„Voltak játékosok, akik ismerték a pálya egykét sajátosságát, és ezt ügyesen ki is használták – olvassuk az Udvarhelyi Híradó húsz évvel ezelőtti cikkében. – Közismert dolog, hogy a kerekerdői pályának egy kis lejtése van, így az alsó kapu előtt egy kisebb gödör jött létre. Ezt használta ki Fejér Totyi, aki egy félpályáról megítélt szabadrúgást beejtett a kapus fölött. Abban az évben ezzel a góllal nyert a Rózsa utca…. Egy másik alkalommal úgy a meccs vége felé a hangoskodásáról híres Krafft Pali lesérült. Több csere nem lévén, gondolkodtunk, hogy most mi legyen. Ekkor megszólalt az öreg Krafft Pali bácsi, úgy hatvanéves lehetett: »Nem baj, fiam, én beállok helyetted…« Tehát ha a színeket meg kell védeni, nem számít a kor… A mérkőzések után ki-ki visszavonult elfogyasztani sörét, borát, elemózsiáját, de már mindenki várta azt a pillanatot, amikor megszólal azon a bizonyos harmonikán az ismert dallam: »Árnyas erdőben szeretnék élni nyáron át…«”
Huszonöt éve házasodott be a székelyudvarhelyi Szent János utcába László Zsolt, azóta a szomszéd utcával közös Szentimrei Kerekerdő csapatát erősíti a Húsvét Kupán. A Székelyudvarhelyi FC menedzsere az idén – az igazolt futballistaként Felsőboldogfalván játszó – Domokos Leventével közösen szervezte a húsvétvasárnapi erdei futballeseményt.
Minden rendben ment?
Azért most is akadtak izgalmak. Az idén akkora volt a sár a pályához vezető úton, hogy valaki a meccs előtt kicsúszott Daciájával, egy terepjáróval sikerült csak kihúzni a kocsit. A Varga-patak hat-hét méterrel a pálya alatt folyik, időről időre előfordul, hogy játék közben a labdát ki kell halászni a vízből. Nemrég kaptunk egy jól működő vonalazószerkezetet Felsőboldogfalváról, ez nagy segítség. A vonalazás a kerekerdei pályán kacifántos feladat, mert amennyire a fák engedik, a patakparton kikanyarodik az oldalvonal, hogy jobban kihasználjuk a területet.
A 2–0-s végeredmény alapján a Rózsa utcai Vasas győzelme sima lehetett.
Pedig nem volt az! Tudni kell, hogy a pálya erősen lejtős. A sorsolás most úgy hozta, hogy az első félidőben a Szentimrei Kerekerdő támadt fentről lefelé, ami elvileg előnyt jelent, valamiért mégis a második félidőben, dombnak felfele adódtak inkább helyzeteink. Történt egy vitatott kezezés is, a bíró inkább nem adta meg, bár maga is önkritikusan elismerte a lefújás után, hogy ez nem VAR-os meccs.
A kapuk szabályos méretűek?
Nem egészen. Sokáig fából ácsolt kapukra játszottunk, de azokat néhány évente cserélni kellett. Kikezdte őket az időjárás, és néha kétlábú krokodilok is rájártak, letörték. Úgyhogy idővel vaskapukra váltottunk, viszont az ajándékba kapott vascsövekből nem jött ki a rendes méret, így azóta csak öt méter szélesek. A hálókat mindig a Szentimrei Kerekerdő viszi, cserébe kapunk egy láda sört. Ezen kívül természetesen mindig kell készülni egy plusz rekesz sörrel, amelyet vereség esetén kénytelenek vagyunk átadni az ellenfélnek.
Vannak idősebb játékosok is?
A mi csapatunk korelnöke az 54 éves Domokos Kálmán, a Matrica gyárban dolgozott, az öntödénél. Mellesleg mind a mai napig a Kobátfalva aktív futballistája.
Mit főztek az idén?
Pityókás tokányt. A húst előre megrotyogtattuk, a pityókát – vagy ahogy önöknél mondják, a krumplit – felvágtuk, hogy az erdőben már csak melegíteni kelljen. Először a játékosok esznek, ez aranyszabály, utána következnek a nézők. Külön kondérban főz a két csapat, és valamiért úgy alakult ki, hogy külön is fogyasztják el, a Szentimrei Kerekerdő a Szarka-kő felőli oldalon, a Rózsa utcai Vasas a patak partján. Nekem ez a szokás kicsit különös, de tudja, milyen a székely ember, itt azért nem mindig volt barátság. Előfordult, hogy beleverték egymást a patakba, sőt egy különösen feszült időszakban két-három évig a Szent Imre utca szeniorjai és juniorjai mérkőztek csak egymással, mert nem voltak hajlandóak játszani a Rózsa utcaiakkal. Ha szabad megjegyeznem, egy nevet nem lehet kihagyni a riportból.
Kiét?
Székely Árpi bácsiét, az alapítóét, akiről minden meccs előtt megemlékezünk a tiszteletére állított kopjafánál. Kemény, makacs székely ember volt, az átkos korszakban is büszkén vállalta a magyarságát. Ez volt a szlogenje: „Made in Hungar”. Nem Hungaryt mondott, hanem Hungart. Az a megtiszteltetés ért, hogy utoljára, 2003-ban én vittem haza a Kerekerdőről a Húsvét Kupa után. Amikor kiszállt az autóból, ezt mondta: „Fiam, nekem ez volt az utolsó utam a Kerekerdőre. Csináljátok úgy, hogy éljen tovább ez a szép hagyomány.”
