Üdv a klubban! – S. Tóth János jegyzete

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
2019.06.14. 23:17

Arról kérdezték a minapi bajnokavató ünnepségen Tom Bradyt, hat NFL-bajnoki gyűrűje közül szívének melyik a legkedvesebb. „Amelyiket legközelebb nyerek meg” – felelte a New England Patriots ikonja. Nos, ami Bostonban szinte megszokott – elvégre a 2001-es bajnokság óta épül a „hazafiak dinasztiája” –, St. Louisban és Torontóban az újdonság erejével hat. Sem a missouri nagyvárosnak, sem a kanadai metropolisznak nem volt eddig bajnoka az NHL-ben, illetve az NBA-ben. Most azonban megtört a jég: (helyi idő szerint) szerdán a Blues, egy nappal később a Raptors ért célba.

Ha lehet rangsorolni a sikereket, talán a St. Louis-i hokisok diadala nagyobb bravúr, mert a Blues január 3-án még tökutolsó volt az NHL-ben, innen rakétázott a csúcsra. Igaz, egy éve a Toronto nagy menetelésére sem sokan tették volna fel a (kanadai) dollárjaikat. A kétezertízes években a Raptors immár a kilencedik klub a négy tengerentúli profi liga szereplői közül, amely története első bajnoki címét ünnepelheti. A kosárlabdázóknál e körbe tartozik a 2011-ben megkoronázott Dallas Mavericks és a 2016-ban célba érő Cleveland Cavaliers; mostanra mindkét franchise eltűnt a süllyesztőben. Legutóbb nemhogy a rájátszásra nem volt esélyük, de az utolsó helyen zártak a délnyugati, illetve a középső divízióban.

Hogy a lejtőn lefelé szánkázónak milyen nehéz talpra állnia, azt speciel Torontóban pontosan tudják. Az ontariói városnak tizenhat bajnoki címe van a négy major sportban, ebből tizenhárom a Maple Leafs érdeme, de a legendás hokicsapat ötvenkét éve képtelen megkaparintani a Stanley-kupát. Az elpocsékolt lehetőségekben vélhetően ludas a klubvezetőség is, ugyanakkor éppen ez, a végkimenetel bizonytalansága adja az észak-amerikai sportmodell legfőbb vonzerejét. Az élvezeti értéken mit sem ront, hogy az esélyek kiegyenlítése mesterséges eszközökkel, főképp a fizetési plafon és a draftrendszer révén történik.

Az NBA-t 2015 óta uraló, sorozatban ötödik nagydöntőjét vívó (s most a másodikat elbukó) Golden State Warriors jövője épp ezért lóg a levegőben. E nyáron a kerettagok közül tíz szabadügynökké válik. Köztük van az Achilles-ín-műtétje után egy New York-i kórházban lábadozó Kevin Durant, illetve az idény záró mérkőzésén térdsérülést szenvedő Klay Thompson is. Esetleges klubváltásuk éppúgy a mélybe lökheti a Warriors együttesét, ahogy például a Miami Heat és a Cleveland Cavaliers is megroggyant LeBron James távozását követően.

De gond egy szál se: a Toronto diadala után is van még tizenegy gárda, amelyik ez idáig sosem nyerte el a Larry O'Brien-trófeát. Közülük a Los Angeles Clippers, a Denver Nuggets, a Minnesota Timberwolves, a Charlotte Hornets, a Memphis Grizzlies és a New Orleans Pelicans a fináléban sem járt. Ám a klub ajtaja előttük is nyitva áll.

Legfrissebb hírek

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.22. 22:49

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
2026.07.21. 23:19

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
2026.07.21. 23:18

A hét elgyötört törpe – S. Tóth János jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.20. 23:16

Régi idők új focija – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.20. 00:52

Fél nap – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.19. 00:08

„Americanos” – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.17. 23:16