NBA: 88 évesen elhunyt a Celtics legendás játékosa és edzője

2020.12.26. 10:26
Életének 88. évében elhunyt KC Jones, aki a Boston Celtics hatvanas évekbeli aranycsapatának tagjaként nyolc alkalommal szerzett bajnoki címet az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), s később edzőként is a legnagyobbak közé jutott, kétszer is diadalra vezette a Celticset a nyolcvanas évek közepén – számolt be róla a Reuters hírügynökség.

Az 1932-es születésű KC Jones 1956-ben tagja volt a Melbourne-i olimpián győztes amerikai válogatottnak, mielőtt a két évvel később, 1958-ban bemutatkozhatott volna az NBA-ben a Boston Celtics színeiben. A bostoniaknál első nyolc idényében bajnok lett, majd 1967-ben – miután pályafutása során első alkalommal csapatával kiesett a rájátszásból – visszavonult az aktív játéktól.

Játékosként csak két bostoni csapattársa, Bill Russell (11) és Sam Jones (10) szerzett nála több bajnoki címet, s Jones egyike annak a nyolc játékosnak, aki az amerikai egyetemi bajnoki címet, NBA bajnoki címet és olimpiai bajnoki címet is szerzett játékosként.

Visszavonulása után edzői pályafutást kezdett, s 1983–88 között a Boston Celtics vezetőedzője volt, 1984-ben és 1986-ban is bajnoki címig vezetve a csapatot, míg segédedzőként is begyűjtött két bajnoki címet: a Los Angeles Lakersszel (1972), és a Celticsszel (1981).

Jonest 1989-ben választották be a kosárlabdázás Hírességek Csarnokába, aki az elmúlt években Alzheimer-kórban szenvedett.

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
20 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35