NBA: visszavonult az ausztrálok 1/1-es bajnoka, Andrew Bogut

MTI/B. L.MTI/B. L.
2020.12.01. 10:12
null
A 36 éves center 15 évnyi profi karriert követően döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Andrew Bogut ausztrál NBA-bajnok kosárlabdázó. A 36 éves center 15 évnyi profi karriert követően döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal.

 

A 2005-ös amatőr játékosbörze első választottja eredeti tervei szerint még részt vett volna a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián, ám a világjárvány mellett a sérülései is arra késztették, hogy befejezze pályafutását.

„Fizikailag és mentálisan sem vagyok kész arra, hogy még 2021-ben is játsszak. Ha nagyon akarnék, rengeteg fájdalomcsillapítóval tudnék, de a pályafutásom ezen pontján nem éri meg” – nyilatkozta a játékos, aki az elmúlt két idényt hazájában töltötte. Elmondta, mostanában voltak olyan napjai, amikor az is jelentős kihívás volt, hogy kikeljen reggel az ágyból.

Az utóbbi években hát- és bokasérüléssel is bajlódó Bogut 2015-ben a Golden State Warriors játékosaként nyert bajnoki címet az észak-amerikai profiligában, az NBA-ben még a Dallas Mavericksben, a Cleveland Cavaliersben és a Los Angeles Lakersben játszott. Karrierje során 9.6 pontot és 8.7 lepattanót ért el átlagban.

A válogatottal tavaly világbajnoki negyedik helyet szerzett, az ausztrál csapatban 2004 óta szerepelt, három olimpián játszott, négy éve Rióban negyedikként zárt az ötkarikás játékokon.

Legfrissebb hírek

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
18 órája

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
Tegnap, 10:35

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2026.09.03. 13:27

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 21:11

„…mert többé-kevésbé mindenkinek fűződik emléke Messihez” – argentin sajtószemle a válogatott búcsú után

Minden más foci
2026.09.01. 12:42

Bejelentette visszavonulását a válogatottságtól Lionel Messi

Minden más foci
2026.08.31. 17:20

Lékai Máté utolsó idénye jön? Válaszolt a Fradi klasszis kézilabdázója

Kézilabda
2026.08.31. 16:20

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
2026.08.16. 18:04