Premier League, Fulham: megvan Niemi

2006.01.10. 14:52
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, huszonegy mérkőzésén szerzett huszonhárom pontjával jelenleg a tizennegyedik helyen álló Fulham együttese finn kapussal erősítette meg sorait.
A rutinos, harminchárom éves finn válogatott Antti Niemi (képünkön) a másodosztályú Southampton gárdájától szerződött új csapatához, ahol két és fél éves kontraktust írt alá.

Chris Coleman, a Fulham vezetőedzője szerint csapata, elsősorban persze annak hátsó alakzata, jelentősen megerősödött Niemi érkezésével.

A finn kapus öt évet játszott a Helsinkiben, majd két évig a dán FC Copenhague kapuját védte.

Et követően Skóciába igazolt, de a Glasgow Rangers együttesében csak epizódszerepet kapott: két és fél év alatt mindösszesen tizenhárom alkalommal léphetett pályára a csapat színeiben.
Útja így az ugyancsak skót Heart of Midlothianhoz vezetett, ahol két és fél éven keresztül elsőszámú kapusként számítottak rá.

Ezt követően 2002 nyarán Angliába, a Southampton együtteséhez tette át székhelyét a kapusként átlagos felépítésű játékos – 186 centiméter magas és 83 kilogram -, ahol három és fél éven keresztül, egészen mostanának alapembernek számított.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
7 perce

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
49 perce

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
49 perce

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
54 perce

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
1 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
2 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
2 órája