Alan Shearer – egy boldog ember

Vágólapra másolva!
2006.02.05. 13:00
Címkék
Nem tudta eltitkolni túláradó örömét szombaton Alan Shearer, miután a Newcastle United futballistája a Portsmouth elleni angol bajnoki mérkőzésen szerzett találatával megdöntötte Jackie Milburn 200 gólos klubrekordját.
Alan Shearer túl egy újabb mérföldkőn
Alan Shearer túl egy újabb mérföldkőn
Alan Shearer túl egy újabb mérföldkőn
Alan Shearer túl egy újabb mérföldkőn

„Nagyon boldog ember vagyok” – mondta a St. James Parkban a 35 esztendős csatár, miután meglőtte a 201. gólját a Szarkák színeiben.

„Tudom, mit jelentett és mit jelent Jackie (Milburn) az embereknek. Most már nyugodtan alszom majd, mert megszűnt rajtam a nyomás.”

A Newcastle 9-ese mindamellett azt is hozzátette, hogy a gólja másodlagos volt, a legfontosabb ugyanis az, hogy véget ért a United hat mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatának (öt vereség, egy döntetlen).

„Minden más eredmény egyszerűen szörnyű lett volna” – magyarázta Alan Shearer, aki azon viccelődött, hogy a Cheltenham elleni szerdai FA-kupa-mérkőzésen hatalmas helyzetet hagyott ki, így akkor még nem tudta megdönteni a csúcsot.

„Azért rontottam el akkor azt a lehetőséget Cheltenhamben, hogy aztán most hazai közönség előtt rúghassam meg a kettőszázegyediket.”

A korábbi válogatott csatár megemlékezett a Newcastle ezen a héten elbocsátott vezetőedzőjéről, Graeme Sounessről.

„Azt szerettem volna, hogy Graeme itt van, és látja az egészet, mert bárki bármit gondol is róla, ő egy őszinte, egyenes, tisztességes ember. Az egész csak azért nem működött vele, mert nagyon sok volt a sérültünk.”

A Newcastle Unitednek ez volt a nyolcadik győzelme a bajnokságban (az ötödik hazai pályán), így öt döntetlennel és 11 vereséggel a Szarkák a tabella 15. helyét foglalják el.
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
6 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
6 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
6 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
7 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
7 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik