Anglia: Mourinho bírta maradásra Diarrát

2007.02.12. 18:40
Címkék
Lassana Diarra (képünkön) elárulta, hogy januárban valóban el akarta hagyni a Chelsea labdarúgócsapatát, végül azért döntött a maradás mellett, mert José Mourinho vezetőedző megígérte, lesz még esélye megszilárdítania helyét a kezdőcsapatban.
”Az átigazolási időszakban bevallom szívesen csapatot váltottam volna, azonban a klub nem engedett el. Mourinho nem azt mondta, hogy minden egyes találkozón kezdeni fogok, csupán azt, hogy lesz lehetőségem bizonyítani” – nyilatkozta a francia válogatott futballista.

Diarra a londoni kékek legutóbbi, Middlesbrough elleni találkozóján is a kezdőtizenegyben kapott helyet, a csapat fölényes győzelmet (3-0) aratott, a tréner pedig nemcsak az együttes, hanem a 21 éves középpályás teljesítményével is elégedett volt.

Diarra a francia élvonalban szereplő Le Havre együttesétől 2005 nyarán négy millió euróért került a Chelsea-hez.
Legfrissebb hírek

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
27 perce

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
46 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
47 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
48 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
1 órája

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
1 órája

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik