Pepe Reina szerint hiányzik a tapasztalat a bajnoki címhez

2008.11.10. 17:00
Címkék
Komolyan aggódik José Manuel „Pepe” Reina, hogy a Liverpool nem lesz képes bajnoki címet szerezni a mostani idényben sem, mert szerinte csapatának nincs elegendő tapasztalata kivívni a klubtörténet 19. élvonalbeli elsőségét, amely egyébként a Premier League-korszakban az első lenne a Pool számára.
Nem hisz a sikerben
Nem hisz a sikerben
Fotó: Action Images (archív)
Nem hisz a sikerben
Nem hisz a sikerben
Nem hisz a sikerben
Fotó: Action Images (archív)
Nem hisz a sikerben

Legutóbb az 1989–90-es szezonban nyert bajnokságot a Liverpool, de akkor még nem Premier League-nek nevezték az első osztályt Angliában. Azóta hét alkalommal végzett a dobogón az együttes: öt harmadik hely mellett két ezüstérmet vághatott zsebre a Mersey-parti város első számú klubja.

A Liverpoolnak ezúttal jó esélye van bajnoki címet szerezni, hiszen 12 forduló alatt a listavezető Chelsea-vel azonos számú pontot gyűjtött, és csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a második helyre.

A jó pozíció ellenére Pepe Reina, a csapat kapusa nem biztos benne, hogy ebben a szezonban sikerül az élen végezniük.

„Hosszú ideje nem nyertünk bajnoki címet, és a keretben mindenki azért dolgozik, hogy ez most végre megváltozzon. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a Manchester United és a Chelsea is többször bajnok lett az elmúlt időszakban, és ez olyan tapasztalattal vértezte fel őket, amely nálunk egyelőre hiányzik” – fogalmazott a kapus.

Reinának persze nagyrészt igaza van, ám korántsem maximálisan: ő speciel pont a keret azon futballistái közé tartozik, akik tökéletesen tudják, milyen érzés nyerni – nem mérkőzést, tornát. A nyáron ugyanis tagja volt az Európa-bajnokságon megkoronázott spanyol válogatottnak, melynek színeiben a harmadik, Görögország elleni csoportmérkőzésen lépett pályára.

Nos, egyelőre nem tudni, hogy Reina problémáira Rafa Benítez menedzser milyen gyógymódot talál ki; a leghatásosabb az volna, ha a csapat megnyerné a hétvégén soron következő bajnoki mérkőzését – a Bolton otthonában szombaton lesz erre módja.
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
30 perce

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
33 perce

Kerkez labdaszerzése után talált be először Isak a Ipswich Town ellen

Angol labdarúgás
37 perce

La Liga: Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
38 perce

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Franciaország

Kosárlabda
43 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
1 órája

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
1 órája