Ancelotti 2015-ben visszavonulna

2009.09.25. 20:26
Címkék
A jelenleg a Chelsea-t irányító Carlo Ancelotti elárulta, hogy 2015 után már nem szeretné folytatni edzői pályafutását. Az olasz szakember korábban a 2000-es és a 2005-ös évet tűzte ki maga elé, mint visszavonulási időpontot, ám mindkétszer meggondolta magát.
Ancelotti eddig kétszer gondolta meg magát a visszavonulását illetően (Fotó: Action Images)
Ancelotti eddig kétszer gondolta meg magát a visszavonulását illetően (Fotó: Action Images)

„Remélem, sokáig maradhatok még itt, ez azonban nemcsak rajtam múlik – nyilatkozta a Chelsea kispadjára a nyáron leülő Ancelotti a BBC-nek. – Korábban úgy terveztem, hogy 2005-ben visszavonulok a labdarúgástól, ám a Liverpool ellen elvesztett Bajnokok Ligája-döntő után úgy gondoltam, jobb, ha folytatom. Most 2015-re teszem a „nyugdíjazásomat”.

„Az edzői karrieremet 1995-ben kezdtem, és két év után arra jutottam, hogy 2000-ben befejezem. Azonban elérkeztünk 2000-hez, és ekkor azt mondtam magamnak, hogy »Mégis folytatni kellene, mert szeretem ezt a munkát «, így ekkor sem hagytam abba” – folytatta Ancelotti.

Az 50 éves olasz szakembert tehát a jelenlegi állás szerint már csak hat évig láthatjuk a kispadok környékén, azaz könnyen előfordulhat, hogy a nála tíz évvel idősebb Arsene Wenger tovább marad az edzői pályán, mint kollégája.

Ancelottival egyébként rendkívül eredményes a Chelsea, amely hat forduló után még százszázalékos a Premier League-ben, valamint a BL-ben és a Ligakupában is győzelemmel kezdett.

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
7 perce

Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

Csupasport
9 perce

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
10 perce

A PSG játékosai motiváltan érkeznek Budapestre

Bajnokok Ligája
17 perce

Népsport: Anatolij Karpov óriáskígyóként pusztította el az ellenfeleit

Népsport
50 perce

Mintha a lelkét simogatnák a Puskás Akadémia kapusának

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda verseny: Szappanos Péter egy ezreddel előzte meg Vitális Milánt

Labdarúgó NB I
1 órája

Megérik a pénzüket – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik