Megszerezte első pontjait a Portsmouth

2009.10.03. 18:32
null
Kevin Davies (balra) saját testi épségét sem kímélve szerezte meg másodszor is a vezetést a Boltonnak (Fotó: Reuters)
Címkék
A 8. fordulóig kellett várni, hogy a Portsmouth megszerezze első pontjait a Premier League-ben. A dél-angliai csapat a Wolverhampton otthonában tudott győzni 1–0. Halmosi Péter végig a cserepadon ült, így nem volt részese a Hull City Wigan elleni győzelmének. A Tottenham horvát légiósai góljával szerzett egy pontot a Bolton otthonában.

A pocsék rajtot produkáló, hét forduló után még pont nélkül álló Portsmouth a Wolverhampton otthonában próbálta megszerezni az első pontját vagy pontjait. Nos, egyből hármat szerzett, köszönhetően a francia-algériai Haszan Jebda első félidőben szerzett góljának. A Pompey ezzel egy pontra megközelítette az utolsó előtti helyen álló, igaz, két mérkőzéssel kevesebbet játszó West Hamet.

Halmosi Péter a kispadról nézte végig, hogy csapata, a Hull City hazai pályán 2–1-re megverte az amúgy jobban futballozó Wigant. A Hull ezzel elmozdult a kiesőzónából, ahová viszont holnap este még visszakerülhet.

A Tottenham kétszer is hátrányba került Boltonban, ám Niko Kranjcar, majd Vedran Corluka révén mindkétszer egyenlíteni tudott, így elkönyvelhette az első döntetlenjét a bajnokságban.

Az újoncok csatájában a Burnley 2–1-re győzött a Birmingham City ellen, így mínusz kilences gólkülönbsége ellenére a 9. helyen áll.


 PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ
Bolton–Tottenham 2–2 (Gardner 4., K. Davies 69., ill. Kranjcar 34., Corluka 73.)
Burnley–Birmingham City 2–1 (Fletcher 53., Bikey 62., ill. S. Larsson 90.)
Hull City–Wigan Athletic 2–1 (Vennegoor of Hesselink 60., Geovanni 68., ill. Sinclair 87.)
Wolverhampton–Portsmouth 0–1 (Jebda 19.)
Manchester United–Sunderland, 18.30
AZ ÁLLÁS 
1. Manchester United 7 6 - 1 17-6 +11  18
2. Chelsea 7 6 - 1 16-6 +10  18
3. Tottenham 8 5 1 2 19-12 +7  16
4. Liverpool 7 5 - 2 22-10 +12  15
5. Manchester City 6 5 - 1 14-7 +7  15
6. Arsenal 6 4 - 2 18-8 +10  12
7. Aston Villa 6 4 - 2 9-5 +4  12
8. Sunderland 7 4 - 3 14-11 +3  12
9. Burnley 8 4 - 4 7-16 -9  12
10. Everton 6 3 - 3 8-10 -2  9
11. Wigan 8 3 - 5 8-15 -7  9
12. Bolton 7 2 2 3 10-11 -1  8
13. Stoke City 7 2 2 3 5-9 -4  8
14. Blackburn 6 2 1 3 6-9 -3  7
15. Birmingham 8 2 1 5 5-8 -3  7
16. Wolverhampton 8 2 1 5 7-14 -7  7
17. Hull City 8 2 1 5 8-20 -12  7
18. Fulham 6 2 - 4 4-8 -4  6
19. West Ham 6 1 1 4 6-9 -3  4
20. Portsmouth 8 1 - 7 4-13 -9  3
Legfrissebb hírek

Max Verstappen: Maradok a Formula–1-ben

F1
14 perce

Nem show lesz, igaz profi bunyó – jön az Uszik–Verhoeven!

Ökölvívás
31 perce

Az MU adja a Premier League-idény legjobb játékosát

Angol labdarúgás
51 perce

Egy év után távozik Veszprémből a magyar szélső, NB I-es élcsapatban folytatja

Kézilabda
1 órája

Russell: Egy pillanatig sem kételkedtem magamban

F1
1 órája

„Nincs annál felemelőbb, mint amikor elismerik a munkádat” – Szalah érzelmes videóban búcsúzik

Angol labdarúgás
1 órája

Végső búcsút vettek kollégánktól, Horváth Tamástól

Egyéb egyéni
1 órája

Kozák Luca: Nagy önbizalmat adnak az eddigi eredmények

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik