Balotelli és Boateng összeverekedett az edzésen

2010.12.03. 18:53
null
Balotelli és Boateng kézitusája (fotók: dailymail.co.uk)
Címkék
Nem érhet véget hét Mario Balotelli-balhé nélkül! A Manchester City olasz fenegyereke ezúttal ráadásul társra is lelt Jerome Boateng személyében: a két légiós verekedésétől volt hangos Roberto Mancini együttesének pénteki edzése.

Azt nem tudni, hogy a két játékos miért esett egymásnak, mindenesetre miután a két játékos szavakkal nem tudta elsimítani az ellentéteket, majdnem nyers erőszakba torkollott a konfliktus.

Alighanem mindkét labdarúgónak nagy szerencséje, hogy Kolo Touré gyorsan reagált az eseményekre és szétválasztotta a renitens párost, Roberto Mancini azonban az eset után így is tartott egy rövid, négyszemközti eligazítást Balotellinek.

Pedig az olasz csatárnak alapesetben most aligha lehet oka az idegeskedésre, hiszen szerdán két góllal segítette együttesét a Salzburg elleni 3–0-s sikerhez az Európa-ligában.

A német válogatott Jerome Boateng csapattársához hasonlóan a nyáron érkezett az eastlandsiekhez, de míg az olasz – Milánóból Manchesterbe költözése óta továbbra is – a balhék sorával tűnt ki elsősorban, a védőről csak pályán nyújtott teljesítménye miatt lehetett eddig hallani.

Mancininek már nem mert visszaütni Balotelli
Mancininek már nem mert visszaütni Balotelli
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
19 perce

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
41 perce

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
43 perce

Diário As: 1.2 millió dollárt ajánlott fel a szövetség dolgozóinak a vb-győztes csapat egyik tagja

Foci vb 2026
45 perce

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
1 órája

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2 órája

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
2 órája