Arsenal: Walcott után Fabregas is kihagyja a Ligakupa döntőjét

2011.02.24. 21:11
Címkék
A Stoke City ellen megsérülő Theo Walcott és Cesc Fabregas sem léphet pályára az Arsenal labdarúgócsapatának vasárnapi mérkőzésén, Arsene Wenger együttese a Ligakupa döntőjében a Birminghammal méri össze erejét.

„Ez egy kis sérülés, de nagy valószínűséggel Cesc nem tud játszani még vasárnap – mondta Wenger a csütörtöki orvosi vizsgálat után. – Nem tudjuk, mennyit kell kihagynia, de vasárnap kétségtelenül hiányzik majd. Ő most csalódott, ahogyan mindannyian azok vagyunk. Mi egyetlen módon tudunk neki segíteni, ha megnyerjük a Ligakupát, így hozzájárulva a gyógyulásához.”

Még mindig nem tudni pontosan: a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő március 8-i visszavágójára felépül-e az angolok spanyol csapatkapitánya.

„Nagyon nehéz pontos határidőt mondani, tulajdonképpen lehetetlen” – mondta a francia szakember.

Wenger megemlítette, hogy látta Walcott kificamodott bokáját csütörtök reggel, amely vélhetően nem takar egy még súlyosabb sérülést, de rá is bizonytalan idejű, talán egy-két hetes kihagyás vár.

Fabregas a szerdai bajnoki (1–0) 14. percében ballagott le sérülten a pályáról, Walcottot viszont hordágyon kellett levinni a 71. percben.

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
21 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
43 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
53 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája