Liverpool: Mascherano szerint őt és Torrest sem akarták megtartani

2011.02.04. 10:27
Címkék
Javier Mascherano szerint a Liverpool labdarúgócsapata őt és Fernando Torrest sem akarta igazán megtartani. Az argentin középpályás védelmébe vette a spanyol támadót.

Miután Torres a Chelsea-be igazolt, a Liverpool-szurkolók többek között a spanyol csatár mezének elégetésével fejezték ki véleményüket korábbi kedvencükről. Mascherano szerint azonban a „vörösök" híveinek nem kellene őt ily módon támadniuk.

„Nem lepett meg, ami Fernandóval történt. Amikor elhagytam a Liverpoolt, úgy viselkedtek velem, mintha megöltem volna valakit. Szomorú, hogy olyan embereknek, akik sokat tettek a klubért, a hátsó ajtón kell távozniuk" – nyilatkozta egy sajtótájékoztatón Mascherano, aki tavaly nyáron igazolt a Liverpoolból az FC Barcelonához.

„Az is sajnálatos, hogy a média és a klub arról akarja meggyőzni a szurkolókat, hogy minden a játékos hibája – folytatta az argentin középpályás. – Az igazság ugyanis az, hogy a Liverpool nem igazán mutatta annak a jelét, hogy meg kívánna tartani minket. Beszéltem Fernandóval, és mondtam neki, hogy ne gyötrődjön, mivel minden esetben a legjobbját próbálta nyújtani. Még ha nem is nyert trófeát, nagyon fontos játékos volt, és mindig segítette ezt a csapatot."

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
41 perce

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
46 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
53 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
53 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája