Man. United: Ferguson Nanit korholja hibája miatt

Vágólapra másolva!
2012.11.01. 08:39
A Manchester United hosszabbítás után 5–4-es vereséget szenvedett szerda este a Chelsea vendégeként az angol Ligakupában. Alex Ferguson, az MU menedzsere szerint csapata csak magát hibáztathatja a kudarc miatt.

„Odaadtuk a labdát a harmadik kapott gólnál, miközben azon a ponton teljesen az uralmunk alatt volt a mérkőzés. Mindössze arra lett volna szükségünk, hogy labdatartással kihúzzuk a hátralévő időt” – kárhoztatta a labdát veszítő Nanit a lefújás után Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere.

„Nani tapasztalt játékos, ám olyan, aki gyakran egyedül akarja megoldani a szituációkat, és én gyakran intem figyelemre ezek miatt. Ha ebben a szituációban megtartjuk a labdát a sarokzászlónál, vége a mérkőzésnek” – mondta a szakember a rendes játékidő hosszabbításában, 3–2-es vezetésüknél elkövetett hibáról.

„Sok támadásunk volt, de a Chelsea kontrái is veszélyesek voltak. Ám ha nyerő helyzetben vagy három kettőnél a találkozó utolsó pillanataiban, akkor a hátralevő időt ki kell húznod. Igazán csak önmagunkat hibáztathatjuk” – mondta Ferguson, aki hozzátette a hosszabbítás előtt már sejthető volt, hogy fiatalokkal tűzdelt csapatának nehéz dolga lesz a folytatásban.

Ferguson nyilatkozata megerősítheti azt a hírt, hogy Nani hamarosan távozik a „vörös ördögöktől”: az angol média az elmúlt hetekben többször is utalt rá, hogy a portugál hozzáállásával és teljesítményével nem elégedett a menedzser, így rövid úton új csapatnál találhatja magát.

További nyilatkozatokat a szerdai meccsekről itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
12 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50
Ezek is érdekelhetik