Man. United: Van Persie-ben új Cantonát lát Ferguson

2012.12.18. 15:13
null
Van Persie-ban új Cantonát lát Ferguson (Fotó: Action Images)
Sir Alex Ferguson vezetőedző szerint Robin van Persie ugyanolyan helyet foglalhat majd el a Manchester United történetében, mint legendás elődje, a francia Éric Cantona.

„Korát és érettségét tekintve hasonlít arra az Éricre, aki nálunk játszott – szolgált magyarázattal a neves tréner a Eurosport-Yahoo brit internetes oldalán. – Komoly klubból indult el, egy másik nagy egyesületben is sikeres lett, válogatott játékos. Az összkép alapján tisztában voltunk vele, hogy megfelel majd a mi céljainknak is" – tette hozzá.

A 29 éves holland csatár – aki 71 válogatottbeli mérkőzésén 31 gólt szerzett mostanáig –, nyolc idény után a nyáron hagyta el az Arsenalt, ahova 2004-ben szerződött a Feyenoordtól. Londoni formáját Manchesterben is hozza: a Premier League-ben holtversenyben az élen áll a mesterlövészek listáján.

Cantona, az MU emblematikus figurája, 1992 és 1997 között szerepelt a szigetországi élcsapatban, amely érkezése után 26 év szünetet követően nyert ismét bajnoki címet. Az „Eric királyként" is emlegetett francia támadó 82 gólt szerzett a United színeiben, melynek szurkolói mindig nagy becsben tartották őt.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
21 órája

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

Szoboszlai Dominik: Szeretnék előrelépni és példát mutatni

Angol labdarúgás
2026.07.30. 20:43

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Rogers Londonba igazolásában nagy szerepe volt legjobb barátjának, Cole Palmernek

Angol labdarúgás
2026.07.22. 11:46