Man. City: Mario Balotellinek pszichológushoz kell járnia

2013.01.15. 08:49
null
A labdarúgó feltűnési viszketegségben szenved, ezért viselkedik öntörvényűen (Fotó: Reuters)
Mario Balotelli, az angol Manchester City olasz labdarúgója balhéival, viselt dolgaival és megmagyarázhatatlan ügyeivel lényegesen több témát szolgáltat, mint játékával, teljesítményével és góljaival. A blikk.hu arról számolt be, hogy ezt elégelte meg a klubja, amely pszichológushoz küldte a támadót.

 

„Egyértelműen megállapítható, hogy Mario Balotelli lelki beteg, és szakember segítségére van szüksége, mielőtt kárt tesz magában és másokban. Minél előbb el kell kezdenie a terápiát" – adta ki a kórismét dr. Robert Jenkins.

Az angol szakember szerint Balotellinek komoly mentális problémái vannak. Feltűnési viszketegségben szenved, ezért viselkedik öntörvényűen. Mindenáron ki akar tűnni a tömegből, meg akarja botránkoztatni az embereket. Ennek köszönhető, hogy terepszínűre festette a luxusautóját, egy 160 ezer fontos (57 millió forintos) Bentleyt, illetve külsejét is igyekszik extravagánssá tenni, elsősorban a frizuráját, amely most éppen szőke.

Bár a játékos még csak 22 éves, visszhangos ügyei máris végeláthatatlanok. Amint arról korábban beszámoltunk, legutóbb Roberto Mancinivel is nézeteltérése támadt – miután edzésen lerúgta az egyik csapattársát –, pedig a klubnál menedzserként tevékenykedő honfitársa az egyik legnagyobb pajzs volt számára a világ felé.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38