PL: a kollégák szerint Ferguson az év menedzsere

2013.05.21. 10:00
null
Ferguson munkáját a kollégák is <br />elismerték (Fotó: Action Images)
A Manchester United éléről a 13. bajnoki címével vasárnap búcsúzó Sir Alex Fergusont választotta az év menedzserének az angol edzői testület.

„Bizonyos értelemben jobban örülök ennek mindennél, mert kemény munka áll mögötte – mondta Ferguson, akinek csapata az utolsó, 1500. manchesteri meccsén 5–5-ös döntetlent játszott a West Bromwich Albionnal. – Magával ragadó mérkőzés volt. A klub fantasztikusan kitett magáért, és a West Bromnak is gratuláció jár azért, ahogy kezelte a napot. Azt hiszem, Steve Clarke-nak (a WBA menedzserének – a szerk.) is kijárna egy díj, mert mindenki, akinek a csapata öt gólt szerez a United ellen, megérdemli.”

Ferguson 1999, 2008 és 2011 után negyedszer lett az év menedzsere, és korábban megkapta a szervezettől a '90-es évek legjobb menedzserének járó díjat is, 2009-ben és 2011-ben pedig külön elismerésben részesült.

A Championshipben Malky Mackayt, a Cardiff City menedzserét, míg a League One-ban a története során először a másodosztályba jutó Yeovil Town szakmai irányítóját, Gary Johnsont látták a legjobbnak a kollégák. A FA-kupa elmúlt idényének legjobb menedzsere – nem meglepetése – a Wigan Athletickel diadalmaskodó Roberto Martínez lett.

Külön érdemdíjat kapott Roberto Di Matteo, a Chelsea korábbi, Bajnokok Ligája-győztes menedzsere és Phil Parkinson, a negyedosztályból eggyel feljebb lépő Bradford City menedzsere, aki csapatával óriási meglepetésre egészen a Ligakupa fináléjáig menetelt az elmúlt évben.

Az angol profi labdarúgók év legjobb játékosa és az év legjobb fiatal játékosa díját a 2012–2013-as szezonban a Tottenham Hotspur szélsője, Gareth Bale kapta.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
23 órája

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05